Ja Rule Jeffrey Bruce Atkins néven látta meg a napvilágot 1976. február 29-én New York egyik kerületében, Queensben. Édesapja még gyerekkorában elhagyta a családot. Édesanyja egészségügyi dolgozó volt, aki rengeteget dolgozott, hogy eltudja tartani családját, így Ja Rule-t a nagyszülei nevelték fel.
Ja Rule elsősorban hip-hop előadóként tevékenykedik. Első albumát 1999-ben jelentette meg Venni Vetti Vecci címmel. Ezt még hat másik stúdiólemez követte. A filmezéssel a kétezres évek elején kezdett el foglalkozni.... TöbbJa Rule Jeffrey Bruce Atkins néven látta meg a napvilágot 1976. február 29-én New York egyik kerületében, Queensben. Édesapja még gyerekkorában elhagyta a családot. Édesanyja egészségügyi dolgozó volt, aki rengeteget dolgozott, hogy eltudja tartani családját, így Ja Rule-t a nagyszülei nevelték fel.
Ja Rule elsősorban hip-hop előadóként tevékenykedik. Első albumát 1999-ben jelentette meg Venni Vetti Vecci címmel. Ezt még hat másik stúdiólemez követte. A filmezéssel a kétezres évek elején kezdett el foglalkozni. Először a Turn It Up nevű drámában debütált 2000-ben, egy évvel később feltűnt a Halálos iramban című filmben, majd 2002-ben Steven Seagal mellett játszott a Félholtban. Kisebb szerepeket kapott a Horrora akadva harmadik részében és a Hölgyválaszban. Fontosabb szerepet játszott még A 13-as rendőrőrsben, a Börtön a pokolban című filmben, valamint a Volt egyszer egy Brooklynban. 2001 áprilisában feleségül vette Aisha Murray-t, három gyermekük született. Ja Rule az elmúlt években számos esetben találta magát szemben a törvénnyel, több más hip-hop előadóval is viszályba került.
(Puncs)