Michael Andreas Helmuth Ende 1929. november 12-én született a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben Edgar Ende szürrealista festő és Luise Bartholomä Ende gyógytornász egyetlen gyermekeként. 1936-ban apja munkáját "degeneráltnak" nyilvánította és betiltotta a náci párt, ezért Edgar Ende titokban dolgozni kényszerült. A II. világháború borzalmai nagyban befolyásolták a gyermekkorát. Elborzasztotta az 1943-as hamburgi robbantás, amelyet apai nagybátyja meglátogatása során tapasztalt. Nagybátyja az első alkalommal visszaültette a Münchenbe tartó vonatra.
Ende a müncheni Maximillians Gimnáziumba járt, amíg az iskolákat benem zárták, mivel a légitámadások fokozódtak. Visszatért Garmisch-Partenkirchenbe, ahol egy panzióban szállt meg. Ekkor kezdte érdekelni a költészet. Amellett, hogy saját verseket írt, költői mozgalmakat és stílusokat kezdett tanulmányozni. Akkoriban a modern költészetet betiltották, ezért Novalis, a romantikus költő munkásságát tanulmányozta, akinek az Éjszakai himnuszai nagy benyomást tettek rá.
1945-ben 14 éves német fiatalokat hívtak be a Volkssturmba, és háborúba küldték őket az előrenyomuló szövetséges seregek ellen. Michael Endét is behívták, de behívóját széttépte, és csatlakozott egy bajor ellenállási mozgalomhoz, amelyet azért alapítottak, hogy szabotálja az SS szándékait. Futárként szolgált a csoportnál a háború hátralévő részében.
1946-ban újra megnyílt Ende gimnáziuma, így 1 évig részt vett a tanórákon. Ezt követően a családi barátok anyagi támogatása lehetővé tette számára, hogy középiskolai tanulmányait egy stuttgarti Waldorf iskolában fejezze be. Beleszeretett egy nála 3 évvel idősebb lányba, de a szülei finanszírozták kétéves stuttgarti tartózkodását, hogy távol tartsák egymástól a párt. Ebben az időben kezdett először történeteket írni. Drámaíró szeretett volna lenni, de többnyire novellákat és verseket írt. 1948-ban kétéves ösztöndíjat kapott a müncheni Otto Falckenberg Színművészeti Iskolába.
1952 szilveszterén a barátokkal tartott buli során találkozott Ingeborg Hoffmann színésznővel, aki 8 évvel volt idősebb nála, de komoly hatást gyakorolt rá. 1964-ben vette el Rómában, és 1985-ig, a színésznő váratlan haláláig voltak házasok.
Hoffmann nagyon befolyást gyakorolt Endére. Amellett, hogy segített első nagy kéziratának közzétételében, elolvasta és megbeszélték írását. Arra is ösztönözte Endét, hogy csatlakozzon a Humanista Unióhoz, amely szervezet elköteleződött a humanista értékek előmozdítása mellett. Együtt kampányoltak az emberi jogokért, tiltakoztak az újrafegyverzés ellen és a béke érdekében dolgoztak. Hoffmann kapcsolatainak köszönhetően Ende számos kabarécsoporttal ismerkedett meg. 1955-ben Therese Angeloff, a Die kleinen Fische vezetője megbízta őt, hogy írjon egy darabot Friedrich Schiller halálának 150. évfordulójára emlékezve.
Felesége halála után Ende eladta genzanói otthonát, és visszatért Münchenbe. Második feleségével, Mariko Satóval 1976-ban találkozott. 1989-ben vette el, és Ende haláláig együtt maradtak. 1994 júniusában Endénél gyomorrákot diagnosztizáltak. A következő hónapokban különféle kezeléseken esett át, de a betegség előrehaladt. Végül 1995. augusztus 28-án halt meg a németországi Filderstadtban. Nem volt gyereke. Leghíresebb könyve, A Végtelen történet 1979-ben jelent meg, majd 1984-ben megfilmesítették.
(Thibo84)
