Hát, ez tényleg fekete

Abszolút nincs gondom a feketékről szóló filmekkel, de be kell, hogy valljam engem kicsit felbosszantott, hogy ekkora hype-ot csapnak egy film körül csak azért, mert fekete szuperhősökről szól (intézzünk el neki egy Oscar-díjat, na jó azért ez túlzás). De a Marvel marketingstratégiájában és univerzumépítésében az a nagyszerű, hogy egyszerre zseniális és ördögi, így nem hagyja nyugodni az embert, akármennyire is előítéletekkel viseltetünk a filmjeik iránt. Ezt is megéltük tehát: a színes bőrűek is megkapták a maguk szuperhős/képregény filmjét (oké, volt egy Penge-trilógia, de arra ki emlékszik?) S ha már a Marvel belevágott T’Challa/Fekete Párduc történetébe akkor nem aprózta el: a casting 99%-ában fekete színészeket láthatunk (s ha már fehéreket is muszáj volt belecsempészni, akkor a lehető legjobb választás Martin Freeman volt, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni). Ezzel önmagában nincs is különösebb probléma, ám kérdéses, hogy ezek az új irányból jövő kísérletezések mennyire tesznek jót e nagyszabású „univerzumépítésnek”. Egy biztos, hogy bevételi oldalról nézve a stúdió most sem hibázott, hiszen szépen tejel Wakanda királyának kalandja. De a nagy pénztömegek mellett vajon milyen filmet kapunk?

Amolyan királydrámára hajazó történetvezetéssel operál a film, amelyre nem is lehet sok panaszunk: a címszereplőnk esendő, amely a szuperképességei mellett ad drámaiságot a karakternek, s arra is oda tudtak figyelni, hogy az antagonistát is fel tudták úgy építeni, hogy a motivációit a néző el tudja fogadni. Tény, a film legnagyobb erőssége a T’Challa és Eric közötti ellentét mind fizikai, mind gondolati síkon. Mellettük kapunk érdekes (Letitia Wright, aki nekem abszolút a kedvenc karakterem volt a filmből, Martin Freeman, Andy Serkis) és kevésbé érdekes mellékszereplőket (Angela Bassett, Forest Whitaker), és egy gyönyörűen megalkotott wakandai világot (tudván azt, hogy a Végtelen háborúban az afrikai ország fontos szerepet fog kapni, ez nem is lehet véletlen). Ha valamire nem lehet panasz, akkor az a látványvilág, legyünk akár az Egyesült Államokban, akár Wakandában a történet szerint. Illetve még valamire: a megszokott marveles humor még mindig működik, még akkor is, hogy érezhetően több moralizálást csempésztek a sztoriba (erre egy Thor: Ragnarök után talán szükség is volt), ám e kettőnek a váltakozása még mindig jól működik. Ahogy az is nagyon szimpatikus, ahogy az ősi afrikai kultúrát idéző elemek keverednek a modern kor vívmányaival (technológiai újítások, rapzene stb.)

Hát, ez tényleg fekete

Vannak azonban a Fekete Párducnak olyan aspektusai is, amelyek sajnos az összképen rontanak. Az egyik ilyen a minden eredettörténetnek a rákfenéje: a kiszámítható cselekmény, s érzékelhető az is, hogy valamit nagyot akar előkészíteni (ezt érthetjük akár a Végtelen háborúra, akár T’Challa második önálló kalandjára). Nem tudom, de valamiért hiányzik belőle az a fajta „hűha-élmény”, amelyet nagyon várok már egy Marvel-filmtől. Hozzáteszem, hogy e negatívumok ellenére is egy élvezhető filmmel van dolgunk, de inkább popcorn-moziként maradt meg a számomra, mintsem meghatározó filmvarázs. Na de ezzel még úgysincs vége a Marvel tündöklésének, s nyilván minden, ami ezután jön, már csak még zseniálisabb lehet, mint az eddigiek. Szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni, de talán a Marvel úgy gondolja, hogy még messze nem érte el a hóhatárt.

75 Fekete Párduc  (2018)

akció | kaland | sci-fi

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda... több»