Kevésbé ismert családi dráma Sidney Lumet rendezésében 1988-ből. Tetszett a film, csak a történet alapjával van bajom, ezért a ráépülő film is elég labilis lábakon áll. Egy házaspár, két éves gyerekkel, a hetvenes évek elején háborúellenes aktivistaként felrobbantott egy napalmot gyártó vegyi üzemet, naivan azt gondolva, hogy ezzel véget tudnak vetni a háborúnak. A robbantás tudtukon kívül egy bénulást és vakságot okozó tragédiával járt, a véletlenül a helyszínen tartózkodó gondnok volt a sérült.
Ezt követően, mint az üldözött vadak állandóan menekültek a nyomozó FBI elől. (Az is kérdéses, hogy az eltelt 15 év alatt az FBI miért nem tette ad acta az ügyet, ezer és egy más bűnügy is történt!) Gyakran váltottak lakhelyet, nevet változtattak, cserélték irataikat. Az időközben megszületett második fiúk is már ehhez a gyökértelen életmódhoz szokott hozzá. Felvetődik az a kérdés, hogy a gyerekek szempontjából nem lett volna-e jobb feladni magukat, letölteni a rájuk váró börtönbüntetést, a gyerekekre meg a jómódban élő anyai nagyszülők vigyáztak volna.
Nem így döntöttek, az apa zsarnoki módon ragaszkodott az állandó meneküléshez. Mindez az előzményekhez tartozik, a film jelenidejében a nagyobbik fiúról kiderül, hogy nagyon tehetséges zongorista válhatna belőle, a Julliard-ra is felvennék, pedig csak a jelentkező 6 %-a jut be a híres művészeti intézménybe. Ugyanakkor szerelmes lesz egy zenetanár lányába, aki viszonozza a fiú érzelmeit. A kimódolt történet ellenére elsősorban azért tetszett a film, mert a nagyobbik fiút játszó tragikus balesetben 23 éves korában elhunyt River Phoenix alakítása szenzációs volt. 18 évesen ilyen érett alakítást ritkán lehet látni, ha nem történik vele a tragédia a legnagyobb színészek között lett volna a helye.
