Én a saját példányomat már rongyosra néztem, mert a top10 filmek között az első helyen állt nagyon sokáig, de most is benne van az első tízben. Ez volt az a film, ami miatt totálisan rákattantam a bollywoodi filmekre, el kezdtem gyűjteni őket, először a Hrithik Roshan főszereplésével készülteket, aztán persze jöttek a többiek, sorban rákattantam Aamir Khan, Salman Khan, Saif Ali Khan, Shahrukh Khan, Imran Khan, Akshay Kumar, John Abraham, Arjun Rampal, Shahid Kapoor stb. filmjeire, majd Bollywoodból kilépve körbenéztem Indiában, és rájöttem, hogy a tamil és telugu filmek is vannak olyan jók. De továbbra is szívem csücske maradt ez a film.
A film amúgy a világ leghülyébb jelenetével kezdődik, és az első 7 perc vetekszik a legblődebb bollywoodi hagyományokkal, nekem a szavam is elakadt, mikor először láttam. Úgy gondoltam, hogy a rendezőnek vissza kellene adnia a bizonyítványát, de legalábbis lekeverni egy jó nagy nyaklevest a forgatókönyvírónak. És a mai napig nem értem, hogy Hrithik miért nem állt a sarkára, és kérte, hogy írják át a jelenetet. De valószínűleg nem sok beleszólása volt, meg gondolom leírva nem tűnt olyan borzalmasnak, mint leforgatva és véglegesre vágva. Indiában persze senkit sem zavart, igazság szerint tovább nézve már engem sem, mert utána már nem sok kifogásolni valóm volt. Hiszen mindjárt ezután jött a főcím, és a stáblista alatt Hrithik egy elképesztő tánc-showt mutat be, a mai napig kedvencem ez a jelenet.
Méretes bakik már nem akadnak benne, a sztori vonalvezetése egyre jobb lesz (kivéve amikor Dixit felügyelő () matematikailag levezeti Mr. A. (Hrithik Roshan) következő rablásának időpontját, ott a dátumok sehogyse stimmelnek), de mindent feledtet Mr. A. és Sunehri (Aishwarya Rai Bachchan) közötti első jelenet (a film 59. percében!), és a kémia közöttük annyira működik, hogy Indiában nem is volt lázadás, mikor a filmben egy nagyon erotikus csókjelenetre került sor (ez pedig ott egyáltalán nem szokás, néhány évvel korábban még felgyújtották a mozikat egy hasonló jelenet miatt), kettősük pedig olyan vihart kavar a film végére, hogy csak kapkodtam a fejem.
A dalok és táncok egytől egyig frenetikusak, a zeneszerző és a koreográfus kitett magáért, egyedül az akciójelenetek rendezőjét rúgtam volna ki, mert bár kihasználta Hrithik és Aishwarya hajlékonyságát és mozgékonyságát, de némelyik akció elég silányra sikeredett (illetve volt amelyik túl hihetetlenre, vagy elképesztőre). A maszkmester előtt le a kalappal, Mr. A. mint a világ legügyesebb tolvaja 6 különböző maszkot is felölt (ezek egyikében ismertem csak fel Hrihtiket, az összes többiben nem, a neten van egy klip a maszkok elkészítéséről, érdemes végignézni). Sunehri tánca az éjszakai klubban az egyik legjobb tánc, amit valaha láttam, tudtam, hogy jó táncosnő Aishwarya Rai, csak eddig nem koreografáltak neki megfelelőt, tudtam, hogy jó színésznő, csak nem írtak neki jó szerepeket. Ebben a filmben a butácska tolvajnő szerepében egyszerűen isteni volt. Igazság szerint a Dhoom:2 az első rész sikere miatt készült el, egyértelműen és Uday Chopra kettősének szánva, de ők feleannyira sem voltak jók, mint a tolvajkettős. Bachchant meg is szólták, hogy sótlan, merev, hiteltelen volt a játéka, egyáltalán nem volt meggyőző a filmben. (Kicsit sajnáltam is, mert Hrithik teljesen ellopta tőle a filmvásznat). Nem véletlenül kapott FilmFare díjat ezért a szerepéért (jelölték a Krrish-el is, 2006 egy különösen jó évjárata volt).
Megnézésre javaslom a filmet, de az első hét percben kapcsold ki az agyad, és csak majszold a popcornt.
