A kapcsolatok elsorvadásáról szól a film, lassan, fokozatosan, és meglehetősen szájbarágósan, mint egy tanmese, de a bizalmat alapjaiban mérgezi meg, hogy a családfő nem lát tovább az orránál, és meglehetősen vaskalapos nézetei vannak. És a felszínes csillogás, a szembedicséret, a hát mögötti mérgezés, a félreértések és az első szóra elhitt hazugságok mind-mind hozzájárulnak, hogy drámává fajuljon a kezdetben könnyű családi filmként induló történet. A bollywoodi filmek legtöbbje éppen ilyen film, vannak köztük nagyon-nagyon jól megcsináltak (pl. ugyanebben az évben a Kabhi Khushi Kabhie Gham) ez a film sajnos a kevésbé jól sikerültek közül való.
Valahogy senki sem találta a helyét a rosszul megírt dialógok, és az összecsapott forgatókönyv miatt, és néhol annyira hihetetlenné vált a sztori, hogy az az egész filmet hiteltelenné tette (mint amikor a szakszervezeti vezető megengedi magának, hogy munkaidőben tütükézzen, meg verje a blattot a többiekkel). Pedig nagyon kíváncsi voltam, mert ilyen sokszereplős drámában ritkán tűnik fel Akshay Kumar, de igazság szerint pocsék dolga volt. Nem is adta bele a szívét-lelkét, ahogyan Amitabh Bachchan is fényévekkel jobban játszott a KKKG-ban. Karishma Kapoor és Juhi Chawla próbálkoztak, tették a dolgukat, de nem jutottak tovább annál, mint amit a rendezői instrukció adott nekik, fénytelen és hiteltelen volt minden lépésük.
Mohnish Behl hiába mutatta meg, hogy milyen jól oldja meg a mosolygós álarcban tevékenykedő kígyó szerepét, egyedül mégse vihette el a hátán a sztorit, főleg, mert nem ő volt a főszereplő. Az anya szerepében Rakhee pedig oltári nagy csalódás volt, sokkal de sokkal jobb alakításokat láttam már tőle (pl. Karan-Arjun!)
A zenékre nem emlékszem, ezek szerint nem voltak olyan átütőek, és igazság szerint nem jut eszembe semmi pozitívum a filmről. Végigkínlódtam, és ennyi.
