Az utóbbi évtized bollywoodi filmgyártása rohamléptekkel felzárkózott a nyugati filmvilág témaválasztásaihoz, ez a film is ennek a tanúbizonysága. A hagyományos indiai film a hindu hitvilág ábrázolásában nem kérdőjelezi meg a hitet, az istenek cselekedeteit mély meggyőződéssel, kérdőjelek nélkül ábrázolja. Az OMG viszont erőteljesen belecsap a közepébe.
Adva van egy kegytárgyárus (Paresh Rawal, nem bollywoodi sztár-ikon, hanem elismert karakterszínész), akinek üzletét földig lerombolja egy földrengés. Az üzletember ráadásul olyasmit árul, amiben nem is hisz; meggyőződéses ateista. A romba dőlt üzletet és az anyagi csődöt hamarosan követi a családja széthullása is, amikor dühében feljelenti Istent a bíróságon. Ahogy kibontakozik a tárgyalás hosszú folyamata, a kisember küzdelme a vallás kiárusítóival szemben, az általa feltett kérdésekre nem kapott válaszok (vagy semmitmondó kinyilatkoztatások) tükrében az emberben komoly kérdések fogalmazódnak meg.
És persze megjelenik Krishna (Akshay Kumar, na, ő tényleg bollywoodi szupersztár) is, aki rendesen bekavar a folyamatokba, és elképesztő módon magát a kisembert segíti, hogy megnyerhesse a pert.
Három világvallást veséz ki rendesen, s nem kíméli egyiket sem, odamondogat a hinduizmusnak, az iszlámnak és a keresztény tanoknak egyaránt. Mindezt nem sértően teszi, de nagyon is valós kérdéseket feszeget. Amikor elhangzott a vallással kapcsolatban a copyright szó, akkor szabályosan bennem rekedt a levegő. Mert erről van szó. Kisajátítása, szerzői jog által birtokbavétele valaminek, aminek közösnek kellene lennie, senki által nem birtokolhatónak, de mindenki számára elérhetőnek. És ez az, amit a film igazán nagyszerűen bemutat.
Külön tetszett, hogy részletek hangzanak el a Bhagavad-Gítából, a Koránból és a Bibliából. És mind ugyanazt mondja ki. De egyik sem szól arról, hogy a vallás kizárólag keveseké lehet, hiszen a hit mindenkié, bárkié, és senkié.
Meg kell még említenem játékát is, aki felkent hindu főpapként az elérhetetlen és érthetetlen (ott a szanszkrit nyelv ugyanaz, mint a katolikus liturgiában a latin; fő, hogy a közember ne érthessen meg semmit, de legyen kellőképpen lenyűgözve... és megvezetve) kinyilatkoztatásaival abszolút hitelesen mutatta be, hogy az egyházak mennyire eltávolodtak a hétköznapoktól, és az emberektől, akiket szolgálniuk kellene.
Ha vallásos lennék, akkor Istent (illetve annak egyik megtestesülését; Krishnát) épp így képzelném el, ahogy Akshay Kumar alakítja. Külön csillagos ötös az ő jeleneteinek.
