Szarvasbébi

Nekem ez a sorozat olyan volt, mint valami művészfilm. Nagyon erős jelenetekkel, a lelkedbe hatol. Én nem tapasztaltam benne humort, inkább azt mutatta meg, hogy egy humorista is lehet boldogtalan, és összetört lelkű, a mosolygós álarca mögött egy lelkileg meggyötört ember van. A Stockholm-szindrómát is nagyon jól és részletesen ábrázolják, illetve, hogy egyes embereket mennyire lehet befolyásolni és irányítani, ha sikerről és pénzről van szó. Meddig megy el egy ember azért, hogy elérje a célját? Mennyire lépi át a határait? Mik a következmények? A sorozat választ ad rá. Érdemes megnézni.

A Szarvasbébi egy vígjátéknak (is) nevezett dráma, nekem mégis úgy tűnt, mint a nyers igazságok kimondására hivatott pszichológiai történet, amin nehéz lesz őszintén nevetni. Két személy önpusztító, démonokkal küzdő, zavaros viselkedését láttam, személyes szócsatákat és „iPhone-ról küldött” fenyegetésbe illő üzenetek sorát. Hét epizódon keresztül csordogálnak a csatornalefolyó örvényében sodródva, egyre mélyebbre. Történetük a kétségbeesés, a szánalom, a gonoszság, az erőszakosság, az önpusztítás útján halad. A kifejezésmód ironikus szeretne maradni, de a vegyített elemek leuralják; kit ébren tartanak, ki belefárad. Nehéz kategorizálni, a sötéten komikus hangvétel mellett a szócsaták időnként borzasztóan realisztikusnak tűnnek. A karakterek nagyon jól megírtak, és az alakítások is zseniálisak. Mivel az összetett érzelmek hullámvasútként hatottak rám, néha kényelmetlennek éreztem a fordulatos sorozatot, de meg kell mondanom – számomra is érthetetlen módon – az érdeklődést végig fenntartotta.

Kétségkívül egy érdekes sorozat és egyedien előadott koncepció. Egyelőre nekem tetszik és kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik.