Nagyon ritkán (úgy két-háromévente egyszer-kétszer) fordul velem elő, hogy egy film a látványvilágával magával ragadjon, sőt, beszippantson, s a végéig el ne eresszen. Steven Spielbergnek ez most olyannyira sikerült, hogy bátran merem állítani: a Ready Player One maga az audiovizuális orgazmus, az a film, amelyet igenis moziban, minél nagyobb vásznon kell megtekinteni, mert amit láthatunk és hallhatunk 140 percen keresztül, nos, azt nagyon nehéz szavakba önteni.
A virtuális valóság és a filmek kapcsolata ugyan nem új keletű dolog, de a Ready Player One-ban szereplő VR-tér maga a „popkult-mennyország”. Itt akár a Vissza a jövőbe híres autójával, a DeLoreannel száguldhatsz át egy T-rex és King Kong által nehezített versenypályán, vagy ha a feladat úgy hozza, a Ragyogásbéli Szépkilátás hoteljében kell átélni veszélyesebbnél veszélyesebb kalandokat. Mindezek pedig csak apró ízelítők, hiszen napestig lehetne sorolni különféle figurákat, akik akár rövidebb, akár hosszabb ideig feltűnnek a filmben. És ne feledkezzünk meg a videojátékokról sem, illetve a rájuk jellemző világokról, amelyekre remekül reflektál a film. Van itt geekség, kérem szépen, nem is kevés. Spielberg új dobásának kicsivel több mint a fele játszódik a virtuális térben, s a film ezen részére egy rossz szavunk nem lehet. Adódik a kérdés, hogy mi a helyzet a sztori azon részével, amelyik a való világban játszódik? A dialógusok és a történetvezetés rendben van (tegyük hozzá, hogy a forgatókönyv elkészítésében Ernest Cline, vagyis a regényíró is közreműködött). Tye Sheridan jó választásnak bizonyult a főszerepre, Olivia Cooke-ot már az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni idején a szívembe zártam, Ben Mendelsohn, korrektül tudta hozni az antagonista szerepét, na és Mark Rylance ez a szerethető figura, aki nem akar mást, csak elvinni táncolni a szerelmét, s közben talán fel sem fogja, hogy valami olyat fedezett fel, ami alapjaiban változtatja meg az emberek valóságról létező elképzeléseit. Az avatorokkal való játék, bár néha kissé erőltetett volt, azért át tudom érezni az iróniáját annak, ha azt hiszed valakiről, hogy a legjobb barátod, s közben a való életben elmennél mellette az utcán, mert azt se tudod, hogy fiú-e vagy lány. S már önmagában ez a kérdésfelvetés izgalmas, hogy mozdulnak el a prioritások a való élet felől a virtuális világba (a valóságban lehetsz lúzer, míg a játékban te vagy a világ ura). Arról már nem is beszélve, hogy akármennyire távolinak tűnhet, mégis egy simán elképzelhető jövőképet ábrázol a film, amelynek előnyeiről és hátrányairól lehet vitatkozni, attól még létezik.
Ha negatívumot fel lehet róni, az a kissé rétestészta módján elnyújtott befejezés, s az igazán váratlan fordulatok hiánya (arról nem beszélve, hogy egy-két húzás jó előre látható, lásd: ki is a valódi H.). Amellett azonban nem lehet elmenni, hogy a lezárásig diktált őrült tempó igazán elképesztő, s bátran ki merem jelenteni, hogy az idei felhozatal egyik legjobb blockbusterét kaptuk.
A Ready Player One közel tökéletes moziélmény, úgyhogy bátran ösztökélek mindenkit, hogy ha teheti, minél nagyobb vásznon tekintse meg. Erre a látványvilágra tényleg csak azt tudom mondani: szemkápráztató!
84 Ready Player One (2018)
2044-ben az egész világot behálózó, virtuális valóságon alapuló játék, az Oasis nyújt menedéket azoknak, akik a sivár hétköznapokból menekülni szeretnének. Az Oasisben a... több»
Szereplők: Simon Pegg, Brad Dourif, Hannah John-Kamen, Mark Rylance, Ben Mendelsohn
