Elfogadható a veszteség?

2017.01.04 23:30 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 147x

1

A film egy egészen különleges spirituális síkon működik, amit azt gondolom csupán az tud megérteni, aki megélt már olyan jellegű tragédiát, amelyet a film ábrázol. Mi, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kellett még eltemetnünk egy gyereket, csupán megpróbálhatunk értelmet nyerni benne, de koránt sem biztos, hogy jól értjük a film mondanivalóját, amely egyébként (szerintem) nem is ad kész magyarázatokat, csupán értelmezési lehetőségeket, amely más-más életutakat bejárt embereknek, más-más tartalommal bírhat. Mit is jelent pontosan a Váratlan szépség? Az én értelmezésem szerint talán azt az állapotot, amikor egy tragédia után eljutsz arra a pontra, hogy újra meg tudod látni a világban a szép dolgokat. Vagy a Váratlan szépség maga az elfogadás, amikor önmagad számára is be tudod ismerni a veszteségedet? S mi az oka annak, hogy gyermekük elvesztése után olyan sok házaspár külön utakon folytatja az életét? Egymást hibáztatják a tragédiáért vagy csupán csak túl fájdalmas lenne nap mint nap együtt lenni egy olyan emberrel, aki folyamatosan emlékeztet téged arra, hogy volt valamitek, amit közösen vesztetettek el? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokra sarkall a film, amelynek alapötlete épp ezek miatt a töprengések miatt annyira jó.

A kivitelezéssel és a filmes megoldásokkal már sokkal több a probléma sajnos. A filmbéli csavarok kiszámíthatóak, s a készítők folyamatosan a nézők könnyeit próbálják kicsalni, s néhol már izzadságszagúvá válik az egész. Az amúgy egytől-egyig kiváló színészek (elsősorban Edward Nortonra és Kate Winsletre gondolok) nem tudták karizmájukat hozzátenni a történethez, Will Smith pedig hozza azt, amiben jó, a szenvedő figurát. Minden hibája ellenére sem lehet azonban elmenni a film mellett, ugyanis még a moziterem elhagyása után több órával is kavarognak a gondolatok a fejemben, ami azért egyáltalán nem rossz dolog.