2018.07.24 22:07 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 159x
1

Hullámvölgy az Öldöklő szerelem története

Elég gyatra volt a film kritikai fogadtatása, amit őszintén szólva nem igazán értek. Az öldöklő szerelem (a magyar cím mondjuk tény, hogy borzalmasan bugyuta) semmivel sem rosszabb, mint egy átlagos thrillerKE, kicsinyítő jelzővel ugyan, mert bár a feszültség ott motoszkál a felszínen, a néző zsigereiig azért nem tud elérni. Igaz, hogy nem újítja meg a műfajt, de nem is vesz el belőle semmit (Sőt, már-már kínosan ügyel arra, hogy minden benne legyen).

Az alapséma már kissé lerágott csont, jómódú kisvárosi úrilány – féltékenységből – megszívatja az exférje új csaját, akinek persze bőven van mocsok a múltjában. Addig csavarja a szálakat, hogy végül sikerül összeugrasztania a párocskát, s még csak nem is túl nehéz a dolga, mert van egy eléggé erős ütőkártyája: egy közös gyerek. Tessa szemmel láthatóan nem az exére vágyik, sokkal inkább arra a tökéletes életre, amibe egyszerűen nem fér bele az, hogy szingliként egyedül neveli a lányát. Erre a kóros tökéletességre remekül játszik rá a nő kinézete, a gyűrődésmentes ruhájától kezdve a nyílegyenes szőke hajáig. Na persze azért nem kell a szomszédba mennie az őrületért, csak egy röpke jelenetet látunk az anyjával, már mindent értünk… Ez a feszültség pedig szépen köszön vissza Tessa és a lánya, Lily viszonyában is.

Hullámvölgy az Öldöklő szerelem története

A két fő női karakter egymás tökéletes ellentéte: kedvenc férfi főhősünk (aki valljuk be, túl sokat nem tesz hozzá a történethez, ez egyértelműen a csajok sztorija) keresve sem találhatott volna magának ennél különbözőbb nőket, a rideg szőke Katherine Heigl na meg a dögös barna Rosario Dawson. Ha már a két színésznőnél tartunk: Dawson munkásságát kevésbé ismerem, Heigl-t azonban üdítő volt egy tőle ennyire szokatlan szerepben látni. Ő eddig többnyire az irtó cuki, kissé esetlen, pasi gondokkal küzdő csajszit hozta a filmjeiben, az Öldöklő szerelemben azonban már az elejétől fogva para, így tényleg meglepetést jelentett az alakítása.

Tény, a film nem bánik túl bátran az eszközeivel, a műfaj szükséges eszközeit szolgaian vonultatja fel, de használni csak félig meddig tudja. Ennek ellenére az Öldöklő szerelem egy teljesen nézhető film, ügyes befejezéssel (azért milyen jót tesz a sztorinak, hogy nem minden happy end a végén).

dráma | thriller

Nem könnyű elegánsan szakítani. Tessa (Katherine Heigl) még alig heverte ki, hogy véget ért a házassága, amikor volt férje eljegyzi új szerelmét (Rosario Dawson), és hazaviszi... több»

1