A 90-es években "újraélesztett" műfaj (tini-horrorfilmek) egyik kiemelkedő darabjának a folytatását "tisztelhetjük" ebben a filmben és ha sokban nem is, de azért kicsit elmarad az elődjéhez képest, legalábbis számomra! Sok hasonló műfajú filmre szokták mondani azt a tényt, hogy az első rész megtekintése nélkül is lehet élvezni és értelmezni a folytatást, bár ennél a filmnél ezt nem tartom teljesen igaznak, mert szerintem szükséges az első rész ismerete hozzá! Bár az is igaz, hogy túl sok kapcsolódási pontja nincs az előzményhez, tulajdonképpen csak a gyilkosunk motivációja az, ami összeköti a két filmet és mivel ebben a részben nagyon nem térnek ki az első részben megismert tényekre, ezért érzem úgy, hogy inkább mindenki az első résszel kezdje el nézni a filmet és csak utána próbálkozzon a folytatással, főleg akkor, ha mondjuk tetszett is az első rész, mert a folytatásban nem sok mindent változtatnak a történeten és a minőségben! A folytatásban visszatérnek az első részt túlélő karakterek akiknek az alakításaikkal meg voltam elégedve, viszont sajnos az új karaktereket kissé súlytalannak éreztem és nem is voltak annyira jól kidolgozva (mondjuk a többségük inkább csak a töltelék szerepét fogja ellátni)! A folytatásban a gyilkosunk talán még kreatívabb lett, ami szintén hoz egy kis pozitívumot a filmbe! A történetvezetése talán kicsivel pörgősebb lett mint az elődjénél, bár mivel itt már a karakterek ismerték a gyilkos kilétét, ezért az első részben jól felépített nyomozgatós száll bele vitelének, nem lett volna értelme! Bár azért a készítők vittek bele egy két csavart a történetbe, amit én kicsit erőltetettnek tartottam, de azért vállalható volt! Brutalitás és vér tekintetében hiába próbálja követni a horrorfilmek folytatásaira jellemző klisét, miszerint több áldozat, több vér, én úgy éreztem hogy nem sokban tér el az elődjéhez képest e téren! Korrekt folytatás lett, akik szerették az elődjét, azoknak ez a rész sem fog túl nagy csalódást okozni!
Egy év telt el azóta, hogy egy idilli amerikai kisvárosban egy őrült bestiálisan meggyilkolt néhány fiatalt. Egyedül Julie (Jennifer Love Hewitt) maradt életben, ám tudja: nincs... több»
Szereplők: Jack Black, Jennifer Love Hewitt, John Hawkes, Freddie Prinze Jr., Mekhi Phifer