2018.12.19 09:37 Berto49 Olvasottság: 153x
0

A Borden-ház rejtélye

SPOILER VESZÉLY! Helyszín: New England, Fall River (Mass.) Időpont: 1892. augusztus 4. A tények: egy házaspárt, először a feleséget, három órán belül pedig a férjet is fejszecsapásokkal, brutális módon meggyilkolták. A 32 éves, a vasárnapi iskolában tanító lányukat.

Lizzie Bordent (Chloë Sevigny) letartóztatták, majd a tárgyalás után az esküdtszék felmentette a gyilkosságok vádja alól. Ez a bűntett hatalmas közérdeklődést váltott ki, még rigmus is született róla, amit a korabeli gyerekek szívesen skandáltak. Sok feldolgozása ismert, ez a legújabb megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után. A leglényegesebb az, hogy ha nem az ártatlannak ítélt Lizzie volt a tettes, akkor ki követte el a szörnyű, kegyetlenségre valló gyilkosságokat? Az akkori igazságszolgáltatás megelégedett a felmentő ítélettel? Akármilyen rossz tulajdonságokkal bírt a férj, Andrew Borden (Jamey Sheriden), aki a Csokonai versében szereplő Zsugori uram amerikai megfelelője volt, lányát terror alatt tartotta, megerőszakolta a szolgálót, lemészárolta lányának kedvenc galambjait, mégsem a megölése volt az egyetlen megoldás! Felmerülhet a szolgálólány, Bridget/Maggie Sullivan (Kristen Stewart) személye, de neki megdönthetetlen(?) alibije volt, egész idő alatt a Borden-ház külső ablakait tisztította.

A Borden-ház rejtélye

(A személyzet megalázó helyzetére a legjellemzőbb példa, hogy férfi esetében a Paddy, nő esetében pedig Maggie néven szólították az alkalmazottakat.) A film bemutatja egy feltételezett módját a bűnténynek. A témához illő filmes megoldások teszik átélhetővé és jó alkotássá ezt az idáig legutolsó feldolgozást. Feltétlenül ki kell emelni Chloë Sevigny és Kristen Stewart színészi alakításának minőségét. Remekül játszották el a két, más-más módon kiszolgáltatott nő szerepét. Van egy olyan érzésem, hogy, a rendező, Craig William Macneill – bár csak ez a második játékfilmje – még sok jó filmet fog készíteni. Érdemes a további munkáit figyelemmel kísérni. Hezitáltam a zseniális értékelés megadására, de a fentiekben jelzett kérdésekre sajnos nem adott választ.

60 Lizzie  (2018)

dráma | életrajzi | horror | krimi | misztikus | thriller

Pszichológiai thriller a Borden család hírhedt meggyilkolásáról 1892-ben.  több»

0