2018.12.27 21:26 Márton Olvasottság: 121x
0

Vérben úszó esküvő

2007-ben Spanyolországból kaptunk egy korrekt kis kézi kamerás horrorfilmet, majd 2009-ben újra összejöttek az első részt készítő gárda és levezényeltek egy minden tekintetben korrekt folytatást az elődjéhez. Három évvel a második rész után, úgy gondolták illő lenne folytatni a Rec szériát és az eddigi készítő gárda nagy részben ismét csatasorba állt! Az első két részben mint forgatókönyvíró és társrendező Jaume Balagueró viszont ennél a résznél nem vállalt szerepet és talán az ő hiánya miatt is, kaptunk egy, ha nem is fölösleges, de az elődjeihez mérve, egy igen gyenge folytatást!

Persze számos negatív momentumai is voltak a harmadik Rec filmnek! Az első ilyen momentum, hogy ez a rész, mint helyszínben, mint vizuális stílusban, eltér az elődjeitől! Ezzel persze nem azt akarom írni, hogy nem volt horror szemmel élvezetes az első két rész helyszín választása, sőt igen hangulatos volt, de egy harmadik nekifutásnak már talán kicsit erőltettetnek éreztem volna, ha újra visszatértek volna a lakóházi környezetbe! Itt a helyszín egy hatalmas birtok, ahol épp a két főszereplőnk szándékozik örök hűséget fogadni, de eme két főszereplőhöz kicsit később térnék vissza!

Vérben úszó esküvő

Szóval a harmadik felvonás helyszín választásaként egy sokkal nagyobb teret felölelő területet választottak és jómagam nem voltam ebben annyira meggyőzve a film elején hogy ez mennyire is lesz működőképes, hisz a lakóház zárt szűk lépcsői adtak egy plusz töltetett az elődjeinek, itt pedig hatalmas teret kapunk helyette! Sajna a klausztrofóbia érzetét rögtön el is vették tőlünk ezzel! Vizuális megjelenésében is váltottak egyet a készítők ennél a résznél! Mert míg az első két rész 100%-ban kézi kamerás megoldással dominált, addig itt valahol a film felénél ezt már felejthetjük is el és vált a normál filmes kamerás beállításokra! Soha nem hittem volna hogy ezt fogom leírni egy filmnél, de nekem hiányzott a kézi kamerás érzés a Rec háromból, mert ezáltal is elveszett valami, amit ha megszeretni nem is tudtam, de maximálisan köthettem volt számomra a Rec előző részeihez!

A történet kapcsolódása a elődjeihez nem volt rosszul megalkotva (ez a rész inkább egy amolyan párhuzamosan játszódó történet, az első részben látottakkal, csak más a helyszín)! Sajnos sokkal több pozitívumot nem nagyon tudok felsorolni jelen részünknél, talán még azt, hogy jó pár poénos jelenettel lehettünk "gazdagabbak" a film végére, amik tényleg viccesek tudtak volna lenni, ha nem egy Rec filmet néznénk! Így inkább voltak számomra kínosak a poénok, mert erre egyáltalán nem volt szüksége a szériának szerintem! Tulajdonképpen szinte már a trash faktorba nyúlik a film és ez nagyon nem állt jól neki!

Sajnos a szereplők is egytől egyig pokoli gyenge produkcióval "kápráztatnak" el minket! Már maga a főszereplőpárosunk (a férj és a feleség) is igencsak harmatos az alakításuk! Talán még a feleség szerepében látható Leticia Dolera alakítás a közepes minőséget eléri, de ennyi! A több színészi alakításról értelmetlen lenne beszélni, mert szinte alig volt!

Mindezek mellet a film igen véres, a technikai megjelenítésére sem lehetne azt írni, hogy rosszul néz ki, csak valahogy ahogy ezt tálalták nekünk, az valahogy engem nem fogott meg! Minőségben mérföldekkel volt elmaradva az első két résztől, főleg a fentebb leírtak gyatra minősége miatt és mivel nem közvetlen folytatása a második Rec-nek, ezért a megtekintése akár ki is hagyható!

horror | thriller

A harmadik [REC] némileg más, mint az első két rész. Ezúttal nem found footage-stílusban forgatták a horrort és már nem a karantén alá helyezett lakóépületben játszódik a... több»

0