2019.01.07 20:42 Filmdoki Olvasottság: 251x
1

A film, mely behálóz

Kölyökként szerettem Pókember kalandjait. Laza volt, akciódús és némi drámával fűszerezett. Az évek múlásával viszont nem igazán követtem nyomon a képregényfilmeket, így Pókember újabb és újabb kalandjai is kimaradtak. Aztán feltűnt a Pókverzum első előzetese, mely nem mozgatott meg bennem semmit. A második előzetes ellenben felkeltette az érdeklődésem, a végső lökést pedig a pozitív kritikák adták. Beadtam a derekam és nem csalódtam.

A Pókember - Irány a Pókverzum visszarántott a gyerekkoromba. Percek alatt magával rántott és nem engedett el a végéig. Hihetetlen intenzív élmény, melyben megvan a '80-as évek színessége, a '90-es évek lazasága és a 2000-es évek pörgőssége. Már-már pofátlanul jó animációs film, mely történet terén nem mutat sok újat, ám így is vannak pillanatai, amikor nagyon merész lépésekre szánja el magát (ezek persze annak tekintetében merészek, hogy egy gyerekeknek is szóló filmről van szó). Az akció, a dráma és a humor tökéletes egyensúlyban van. Egyik percben egy minőségi vígjátékot lát az ember, aztán egy kissé borongós családi történetet végül egy nagyívű látványfilmet. És ha már látvány. Az állam leesett a megvalósítástól! A filmben látott város él, lélegzik. Elhittem, hogy itt minden utcasaroknak, sikátornak vagy épp tömbnek megvan a maga kis története. Hihetetlen világépítés történt itt kérem szépen pusztán a vizuális megoldásokkal.

A film, mely behálóz

A karakterek terén kissé vegyes a felhozatal, mert bár mindenkit remekül eltaláltak, azért érezhető, hogy nem mindenki kapott elég teret. Így Pókmalac, Noir Pókember vagy épp a manga kislány igazából csak szépen asszisztálnak, illetve a főgonosz is picit halovány. De így is, sokkal rosszabbra számítottam e téren, ezek a karakterek pedig a maguk kis funkcióját szépen betöltötték. A Miles-Peter-Gwen trió pedig olyannyira remek volt, hogy tovább feledtette velem ezt a kis problémát.

Remekbe szabott animációs mozi, mely az éjjel meg is nyerte a jól megérdemelt Golden Globeo-t. Csak így tovább Pókverzum! Irány az Oscar!

akció | animáció | családi | kaland | sci-fi

Úgy tűnik, hogy egyszer minden szuperhőst utolér a végzete. Miután közös erővel Homokembernek, Doctor Octopusnak, Electronak, Kravennek és a Keselyűnek sikerült legyőzniük... több»

1