Ez a lufi is úgy szállt el, mint Mary Poppins a film végén!

50 év ide vagy oda, az eredeti Mary Poppins film fénye még mindig nem kopott meg, technikai értelemben számos újdonságot, varázslatot, komoly mondanivalót, remek színészeket és dalokat köszönhetünk neki. Igazi klasszikus értelemben vett „hűha” élményt nyújt, amelyen a P.L. Travers által olyannyira utált animált pingvinek, na meg a negyed órás kéményseprő táncbetét csak még inkább dobtak egy nagyot. S ha már Traversnél tartunk: milyen nagyon jól jött az, hogy a Banks úr megmentésében az ő történetét, élces véleményét a készülő filmmel kapcsolatban, na meg persze a körülményeket is megismerhettük, amelyek életre keltették ennek a feledhetetlen szuperdadának a karakterét, aki mai napig is megihleti az írókat és filmkészítőket egyaránt.

Ez a lufi is úgy szállt el, mint Mary Poppins a film végén!

Mérhetetlen könnyelműség vagy éppen bátorság vezérelte a Disney-t, amikor eldöntötték, hogy felmelegítik a káposztát. Mary Poppinst remakelni kicsit olyan, mintha valaki arra vállalkozna, hogy Freddie Mercury után elénekel egy Queen muzsikát. Óriási esély a bukásra! Nem véletlenül használtam a remake szót előző mondatomban. Hiába biggyesztették oda a cím végére a „visszatér” szót, hiába folytatjuk a sztorit jó pár évvel az első etapot követően, s hiába látjuk ezúttal már felnőttként a Banks gyerekeket, valahogy minden ugyanazon forgatókönyv szerint történik, nincs szó másról, mint a ’64-es film szolgai másolásáról. Csak éppen a fénye kopott meg, s sajnos nem is kicsit. Na, nem a sztorinak, vagy a karaktereknek vagy éppen a mondanivalónak, hanem úgy valahogy az egésznek együttesen. Mindaz, ami varázslatos és elbűvölő volt az első filmben, az mérhetetlenül elkoptatottnak és erőltetettnek hat a folytatásban. Adódhat ez abból is, hogy Rob Marsall rendezőnek (jobb ötlet híján) az volt a koncepciója, hogy ha lehet, minden legyen sokkal színesebb, szagosabb, monumentálisabb, de ezzel inkább a giccsfaktorra pakolt rá még egy lapáttal. Az ügyes képi megoldásokat (hogy csak egyet említsek: a kalandozást a porcelán edényen vagy a fürdőkádban) is valahogy úgy sikerül eltúlozni, hogy aztán puffanás nélkül esik le. De ugyanezt lehet érezni a dalok esetében is, nem lehet persze elvárni, hogy a Sherman testvérek bravúrját megismételjék, de fülbemászó dalokat azért vártunk, s nem igazán kaptunk! Oké, mondjuk hozzáteszem a szinkronos verzió ezen sem segít túlzottan, sőt!

Azt olvastam, Julie Andrewst teljes gőzzel igyekeztek rávenni, hogy cameózzon a filmben, de ő egy elegáns gesztussal visszautasította a felkérést. Úgy fogalmazott, nem akarja elvonni a figyelmet Emily Bluntról, akit egy remek színésznőnek tart, s nála jobb Mary Poppinst nem is tudna elképzelni. Ebben nem tévedetett sokat, Blunt tényleg hozza a kötelezőt, s még azzal sem lehet megvádolni, hogy egy az egyben Andrewst próbálná lemásolni. Az ő Mary Poppinsa kicsit más, ami egyáltalán nem baj. A probléma a főszereplő alakításánál is magával a koncepcióval van: hiába próbál Blunt valami újat hozni, a rendezői utasítás (valószínűsítem) mindig visszahúzza ugyanabba a mederbe, kövesd a jól bevált gyakorlatot! A kritikákkal ellentétben nekem nem volt gondom a mellékszereplőkkel sem, Lin Manuel Miranda igazán szerethető lámpagyújtó karaktert hoz, a Banks testvérek szimpatikusak, Jane követi a jótékonykodó, feminista vonalat (amit már az első filmben is felvillantanak), Michaelt pedig arra kényszeríti nehéz helyzete, hogy újra felidézze, mit tanított neki Mary Poppins gyerekkorában. Ami viszont elég gyenge húzása a szkriptnek, hogy Colin Firth karakterét egyáltalán nem sikerült árnyalni: szinte azonnal lehet tudni, hogy ő lesz a sztori antagonistája, s az általa játszott Wilkins végig súlytalan volt a filmben. Bár értékelendő, hogy Firth többféle szerepben is megpróbál helytállni, de a főgonoszként még nem az igazi. Meryl Streep pedig… nos, ő biztos élvezte a nem kicsit bohókás kuzin karakterét, de ebben az esetben is olyasmit éreztünk, mint az egész filmben: túl sok, s ezzel inkább giccsesebb lett, mintsem jobb.

De nemcsak negatívumokat akarunk itt felsorolni, van itt más is, pl. Dick Van Dyke cameója valóban cukira (s nem sziruposra) sikeredett. Annyira szerettem volna szeretni az új Mary Poppins filmet, talán vagyunk így ezzel páran, s lehet, hogy éppen ezzel vétettük a legnagyobb hibát. Túl nagy volt az elvárás, amit ez a folytatás film nem tudott megugrani, bármennyire is próbálkozott (nagy akarásnak nyögés a vége). Egyszerűen vannak olyan dolgok, amiket (akármennyire szomorú is ez) csak maximum szinten tartani lehet, felülmúlni semmiképp, elrontani viszont annál inkább! Ez a lufi is úgy szállt el, mint a film végén Mary Poppins. Milyen kár érte!

családi | fantasy | musical | vígjáték

Mary Poppins 24 évvel az első rész után tér vissza Londonba az 1930-as években, amikor a város igencsak megsínyli a nagy gazdasági világválságot. Michael Banks még mindig... több»