Örök érvényű mondanivaló, örök unalom

A film már több, mint 65 éves. Nem hinném, hogy emiatt kegyelmeznem kellene neki, úgy értékelem a régi filmeket is, hogy mennyire nyújtanak jó szórakozást ma. A jó értékelések miatt nagy várakozásaim voltak, valamint ismerek jó japán drámákat, és más, korabeli jó japán filmeket is, úgyhogy bizakodva fogtam neki. A lassú tempóban eleve biztos voltam, de ez a film még annál is vontatottabb.

Az első közel két óra gyakorlatilag egyetlen cselekmény, egy mondatban is össze lehet foglalni. A vidéki idős házaspár Tokióba megy várost nézni és meglátogatni gyermekeiket és özvegy menyüket, és azt veszik észre, hogy nekik már megvan a saját életük, és tehernek érzik a jelenlétüket. Ehhez jön a lassú vágás, a korabeli kommunikációs stílusból fakadó nagyon elnyújtott, de mégis felületes párbeszédek, és az ugyanolyan napok egymásutánisága. A kommunikációról még annyit, hogy sajnos csak magyar szinkronnal volt lehetőségem "hallani", magyarul pedig ma már annyira kikoptak ezek az udvariassági formulák, hogy néha kényelmetlen érzésem támadt. Nyilván anno tényleg így beszéltek Japánban, másféle szövegírás elképzelhetetlen lett volna, de valahogy ez volt az első film, amelyben taszított a tiszteleti nyelvhasználat. Ettől függetlenül korrajznak nem rossz.

Örök érvényű mondanivaló, örök unalom

Nem vagyok a japán mozi nagy szakértője, de igyekszem pótolni a fontosabbakat. Ezek alapján az az érzésem támadt, hogy változatos eszközökkel, de remekül tudják a rendezők/színészek nagyon apró jelekkel sugalmazni a mondandójukat, érzéseiket. Tényleg mintha kis mozdulatokkal játszanának a néző érzelmi húrjain. Ez mondjuk a társadalmi szerveződésükben, emberi kapcsolataikban is mélyen jelen van, de érdekes, hogy a filmekbe is át tudják ültetni. Bár pár pillanatban megvolt ez az érzés, ilyen tekintetben is alul teljesített a film.

A legnagyobb pozitívuma egyértelműen a témaválasztás. Érdekes kérdés, hogy a gyerek hibája-e, ha elfoglaltságai mellett kevesebb ideje marad idős szüleire, vagy természetesnek tekintjük ezt a folyamatot, amit el kell fogadni. Jó válasz nincs, és egyébként is nagyon kultúrafüggő, de érdemes elgondolkodni rajta. A cselekmény végén végre történik is valami, ahol sikerül is a szereplők szájába adni egy-két magvasabb gondolatot, csak az odáig vezető út ne lenne ennyire lapos.

83 Tokiói történet  (1953)

dráma

A vidéken élő idős házaspár Tokióba utazik, hogy meglátogassa gyermekeit. Fiuk orvos, lányuk egy szépségszalont vezet, s egyikük sem örül a szülők váratlan látogatásának.... több»