2019.02.20 19:54 Filmbarbár Olvasottság: <100x
0

Ügyetlen iparosmunka

Számomra némi csalódást jelentett a film, többet vártam tőle. Valamiért nem igazán hatott meggyőzően a történet, kicsit esetlennek tűnt, a film is mintha minden "realitásával" együtt is irreális lett volna. A sztori némileg lassan indul be, aztán az egyik főszereplőnek vélt személyt megölik. Persze addig is szemlélői lehetünk érdekes taktikai és pszichológiai játszmáknak, hiszen többek között azt kísérhetjük nyomon, hogyan próbálja Louise eltitkolni a férje, John halálát a család elől a vagyon reményében, és hogyan próbálja befolyásolni naiv, megszállott és babonás anyósát. Aztán ez a történetszál lényegében véve elsikkad, amikor Louise-t meggyilkolják.

Pedig azt mondhatnánk, hogy még talán ő volt a leginkább életképes és józan – bár túlságosan is számító – gondolkodású ember a családban. A többiek ugyanis zömmel Kathleen halálának foglyai, és ebből az alapötletből egy sikerültebb mozi esetén egy jóval mélyebb pszichológiai családleírást is megszülhettek volna. Valószínűleg a viszonylag alacsony költségvetés, és a filmet inkább a kommersz (vagy a B kategória) felé terelő alkotógárda is szerepet játszott abban, hogy minden kísérletezés ellenére is talán kissé súlytalan lett annak a bemutatása, hogyan szőtte át - állítólag - szinte mindent felölelően a családtagok mindennapjait Kathleen halála, hogyan váltak megszállottjaivá az eseménynek, a rítusok hogyan váltak talán minden másnál fontosabbá a család életében, vagyis a saját lelkiismeretük, bűntudatuk, kételyeik foglyaivá vált emberek rajzát kapjuk. Közben azért jönnek-mennek a találgatások, hogy ki lehet a felelős Kathleen haláláért (annyit elárulhatok, hogy a végkifejlet talán kevéssé meglepő, hiszen pl. a flashbackek némi támpontot nyújtanak, bár számomra érthetetlen volt, hogy a gyilkos miért csak x év után döntött úgy, hogy elkezdi lemészárolni a körülötte élő embereket, addig miért nem).

Ügyetlen iparosmunka

Azt is nehezen fogtam fel, hogy a családot nem igazán izgatja, hová lesznek az emberek? Vagy fel sem tűnik nekik semmi, annyira bezárkóznak a saját konstruált valóságukba? Azt, hogy John állítólag üzleti útra utazott, még elhihetik, bár alapból furcsának találnám, ha nekem a fiam neve alatt egy gépelt levelet csúsztatnának be az ajtó alatt, amiben az áll, hogy el kellett utaznia, de ezt még fogadjuk el. Amikor Louise is "eltűnik", mintha nem nagyon nyomoznának utána. A vadász is meghal, de mintha ez sem zavarna senkit, talán nem is tudnak az esetekről, de ha az egyes "eltűnések" között feltehetően legalább egy nap eltelt, akkor azért csak fel kellene tűnnie, hogy sem egyikről, sem a másikról nincs hír. Még talán a család orvosát lehetne kiemelni, aki a film közepétől a saját kezébe veszi a nyomozást, és amint a végén kiderül, lényegében véve az egész családot bábként mozgatja, hogy a gyilkos lelepleződhessen. A történet kissé logikátlan vonalvezetésű, hiányzik belőle valamiféle igazi kötőerő, és sok helyen inkább unalmasnak mondható, noha (szerencsére) rövid a film. A feszültségkeltés sem igazán működik, egy-két jelenetet leszámítva - bár pl. Louise babákat összepakoló jelenetében is éreztem némi modorosságot -, a gyilkosságoknál is főként a látványvilág dominál, a rendező a képi erőszaknak viszonylag nagy teret biztosít. Megemlíthetőek azonban pl. a víz alatti felvételek, vagy az a jelenet, amikor részben Louise perspektívájából követhetjük nyomon a család megemlékezési szertartását. A film ugyan végig képes lekötni a nézőt, azonban sajnos nem emelkedik túl a B kategóriás mozik színvonalán, a színészi játék is eléggé felejthető. Coppola első rendezésének hírneve valamiért hiú ábrándokat keltett bennem, de nem éppen maradandó élménnyel lettem gazdagabb. Egy kissé ügyetlenül összehozott iparosmunkát láthattam, néhány jó megvillanással, de ez nálam kevés volt az üdvösséghez.

58 Dementia 13  (1963)

horror | thriller

Egy ártatlan kislány 7 évvel ezelőtt a kastély melletti kis tóba. A család mind máshogy élte meg a történteket, és mindenkinek megvan a gyanúsítottja a bűnténnyel kapcsolatban.

0