Az egész film valamiféle ügyetlen botladozás...

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Meglehetősen lapos és érdektelen film két fáradt, idősödő horrorikonnal. Sajnos ennél többre nem futotta az alkotóktól. Még akkor sem, ha egyébként akad egy-két jó ötlet ebben a produkcióban. Az alapötlet nem túl eredeti, különböző gyilkosságokat láthatunk a vásznon, miközben gyanússá válik, hogy lehet, a főszereplő a felelős, hiszen zavart személyiségről beszélünk. Noha a gyilkosságoknál itt is felhasználják azt a régi toposzt, hogy a tettes arcát nem látjuk, csupán azt, ahogyan komótosan felhúzza a fekete bőrkesztyűket a kezeire, és ahogyan fekete lebernyegben, fekete kalapban öli sorra az embereket, itt ennek még némi funkciója is van. Ugyanis a főszereplőnk által játszott figura, dr. Death ezeket a kiegészítőket viseli, ezért a szerepeltetésük dramaturgiailag is fontos szerepet játszik a filmben.

Az egész film valamiféle ügyetlen botladozás...

A gyilkosságok túl sok extrát nem adnak hozzá a történethez, aminek az elsődleges olvasata csupán egy gyenge slasher filmet tárna fel. Azonban sokkal érdekesebb az a vonulat, amelyben az akkoriban modernnek tartható filmkészítés (vagy fogalmazzunk kissé élesebben: filmgyártás) kulisszái mögé leshetünk be, az egykori pornószínésznőből B kategóriás színésznőcskévé avanzsált szőke cicababa vagy a pornóvilágból a „tisztességes” filmekre áttért producer ténykedésén keresztül. A történet keserű és heves kifakadás is a horroripar korabeli állapotai, a hanyatlás és a tucattermelés, az anyagiasság, a stábtagok kizsákmányolása ellen, s egyúttal Vincent Price és Peter Cushing karrierjének is egyfajta visszatükröződése. A két sztár ugyanis már kezdett kiöregedni ekkorra, az 1950-es, 60-as években elért sikereiket már nem tudták megismételni. A két figura tehát részben Price, illetve Cushing alteregója, bizonyos értelemben véve a szembenézésük azzal, hogy a világ megváltozott. Egyes vélekedések szerint Price állítólagos biszexualitása is többször szimbolikusan megjelenik a filmben, ráadásul a Cushing által játszott figura (Herbert Flay) felesége is egy kielégítetlen, kissé zavarodott nőszemély, aki a pókjai körében él a ház pincéjében. Így tehát a szexualitás (illetve részben annak hiánya) is hangsúlyos jelleget kap a történetben.

Az egyébként bugyuta alkotást az utolsó pár perc teszi különösen emlékezetessé, amikor Flay háza valóban a téboly helyszínévé változik, de a befejezést tekinthetjük bizarr és ironikus fricskának is. Ugyanis, miközben Toombes (Price figurája) megrendezi a halálát – ami a múltjával, munkásságával való jelképes leszámolásnak is tekinthető, de egyúttal menekülési lehetőség is, hiszen nyilván mindenki halottnak fogja őt hinni –, teljes mértékben az őrületbe kergeti a nézőt is. A figura kilép a vetítővászonról a filmbeli „való” életbe, és párbajt vív Flay-jel. Aztán jön egy újabb csavar, Toombes elmaszkírozza magát Flay-jé, és az utolsó jelenetekben Cushing játssza a Cushingot játszó Price-t, illetve a figuráját. Ha a filmnek vannak ötletes és megdöbbentő húzásai, akkor ezek azok. A produkciót gyakorlatilag az utolsó öt-tíz perc húzza fel elfogadható szintre, kár, hogy az azt megelőző mintegy másfél óra egy-két jobb pillanattól eltekintve pocsék.

Úgy tűnik, hogy az egész film valamiféle ügyetlen botladozás a horror, a slasher, a társadalomkritika, a senkit és semmit nem kímélő filmipar bírálata, illetve az önéletrajzi elemekkel is tarkított lélektani dráma között. A történet ezeknek egy kissé zagyva és ostoba keveréke, kihasználatlan lehetőségekkel. A B kategóriás filmek világáról szóló B kategóriás film így talán picit önmaga paródiájává válik. Ha nem csak a befejezés lett volna ennyire meghökkentő és szellemes, akkor ez egy jó film lett volna. Így viszont elég gyenge lett, kár érte.

67 Őrültek háza  (1974)

horror | krimi | misztikus | thriller

Mentális kezelése után egy horrorfilm színész visszatér leghíresebb szerepéhez. A karakter azonban gyilkosságok sorát követi el, anélkül, hogy a színész irányítani tudná. több»