Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2010-es években is szüksége van a magyar népléleknek egy olyan filmre, mint a Moszkva tér. Egy olyan alkotásra, amely nemcsak bemutatja mindazt, ami a harminchoz közeli generáció általános problémáit jelenti, hanem egy (görbe) tükröt is tart elé.
Áron egy húszas éveinek végén járó budapesti srác, aki nemrég fejezte be a filmelméleti és filmtörténeti tanulmányait az egyetemen. 29 évesen… bizony, ez is egy reflexió arra, hogy ha nem tolódna már ígyis túlzottan ki az, hogy az ember a saját lábára álljon az olykor feleslegesen halmozott diplomák miatt, egyesek úgy vannak vele, hogy még rádobnak egy lapáttal, minél tovább maradnak egyetemisták, annál jobb nekik…bár meg kéne vetnünk őket emiatt, mégsem tudjuk, mert tényleg azok voltak a leggondtalanabb évek. Állása, valamint hosszú távú terve az életre nézve nincs, a mindennapi megélhetésében pedig a szülei segítenek neki (azt tegyük gyorsan hozzá, hogy az ősök nem vennék rossz néven, ha fiúgyermekük végre valahára a saját lábára állna, s ezt az apát alakító Kovács Zsolt rendre fiacskája szemére is veti, legtöbbször megmosolyogtató formában, hogy csak egyet említsek: "Ebben a lakásban nincs tejföl, te meg repülőjegyeket vásárolsz!"). Áron azonban ezt a fontos lépést egyszerűen képtelen megtenni. Hogy még inkább bonyolódjon a helyzet, otthagyja őt a barátnője, Eszter. Áron természetesen nagyon nehezen tudja feldolgozni az esetet, mígnem egy átmulatott éjszaka után azon kapja magát, hogy vett egy repülőjegyet Lisszabonba potom 140 ezer forintért. S hogy mi jön ezután? Áron nagyon vicces tortúrája.
Reisz Gábor első nagyjátékfilmjére ugyan nagyon könnyen rásüthetnénk, hogy szakítós film, hiszen a narratíva szempontjából kiemelt szerepe van annak, amit a főhős szavaival élve így ismerhetünk meg: „Eszter elvitte a hajszálait a lefolyóból és elhagyott.” A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, bár tény, hogy a film ereje valahol ebben keresendő: egyrészt végigkísérhetjük Áront a szakítást követő trauma feldolgozásának fontosabb stációin, miközben olyan szituációk és életképek jönnek velünk szembe, amelyek a fentebb említett generációnak az égető problémái, ugyanakkor nem kevés humorral és iróniával tálalva. Olyanokra gondolok ezek alatt, mint a munkavállalás, a saját jövő megalapozása, és további társadalmi és/vagy szülői elvárásoknak való megfelelés, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az említettek viszont olyan humoros formában jelennek meg a VAN-ban, hogy az valami elképesztő, s ez egyaránt elmondható a formanyelvről (pl. Áron telefonon próbálna beszélni az édesanyjával, a várakoztatás közben pedig végigsétál Budapesten) valamint a dialógusokról is. Biztos vagyok benne, hogy aki egyszer megnézi a filmet, az nem fogja elfelejteni a menő srácból lett földrajztanár kifakadását az oktatásról, vagy Áron „majdnem egyéjszakás kalandja” közbeni monológját, vagy a Tinta Évának tartott kiselőadását. A főszereplő első blikkre talán szánalmasnak tűnik, de sosem lesz igazán az. Meri vállalni azt a csetlő-botló figurát, akit vélhetően mindenki ismer a maga környezetéből, s ahogyan belekerül a fent említett „komolynak mondott szituációkba”, legalább olyan abszurd módon mászik ki belőlük. S ahogy Áron bolyong napjaink Budapestjének különböző utcáin és helyszínein, úgy döbben rá ő is és a néző is arra, hogy az élet olyan, ahogyan a film címe sugallja: olykor nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan.
Reisz Gábor bemutatkozásként egy nagyon erős „hangulatfilmet” tett le az asztalra, s ha helyenként fel lehet fedezni egy-két elsőfilmes jellegből adódó gyermekbetegséget (pl. a ritmustalan történetvezetés), az tagadhatatlan, hogy valamit sikerült megragadni az Y-generáció életéből és problémáiból, s mindezt a maga humoros, s őszinte módján átadni a nagyközönségnek. A VAN vitathatatlanul kellett ahhoz, hogy Reisz megérjen arra, hogy megalkossa a Rossz verseket, ami nem túlzok, ha azt mondom, hogy a tavalyi év egyik legjobban sikerült alkotása, hazai fronton legalábbis mindenképp, pedig igen erős volt a mezőny (Egy nap, Remélem legközelebb…, Ruben Brandt, Virágvölgy), nekünk legalábbis óriási és felejthetetlen kedvenc.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, valami, amit még az itteniek sem képesek megmagyarázni, aki pedig nem él a fővárosban, az nem is értheti. Megmagyarázhatatlan... több»
Szereplők: Mészáros Máté, Jakab Juli, Kovács Zsolt , Takács Katalin, Makranczi Zalán
