Gyengécske limonádé, amelyben a krimi és a vígjáték elemei vegyülnek, de ez a koktél sajnos nem igazán ütős, még a rangosnak mondható főszereplői gárda ellenére sem. Az egyik legfőbb probléma számomra az volt a filmmel, hogy, noha vannak érdekes momentumai (pl. néhány fura figura), nem igazán sikerül atmoszférát teremtenie, és hiányzik a néző figyelmét lekötő izgalmasság. Ez az alkotás kriminek sajnos nem elég feszült, vígjátéknak pedig nem elég humoros, mintha a kettő között lavírozna, és egyik megoldás mellett sem merné letenni a garast, vagy más szemszögből nézve: mindkét műfaj jellemzői közül kevés került bele a történetbe. Pedig nem lett volna rossz az alapötlet, és az sem feltétlenül, hogy megpróbáltak egy kis humort is belecsempészni a filmbe, csak szerintem sokszor ez is inkább a fárasztóbb/blődebb típusú humor volt.
Természetesen a szereplők többsége számontartható lehetséges elkövetőként, és azt legalább a film pozitívumai közé sorolhatjuk, hogy az alkotók ügyesen terelik a néző gyanúját az egyik szereplőről a másikra. Érdekes lett volna a társadalomkritikai felhang is (hippik, anarchisták, a gyűlölt és elpuhult nemesség, illetve a különböző fura figurák), de valahogyan ez is meglehetősen erőtlen maradt. Pedig lett volna lehetőség arra, hogy kidomborítsák ezt a vonulatot is. Már eleve adott egy kissé ügyetlen, szarkasztikus humorú, "szürke nyuszi" felügyelő (Marcello Mastroianni), illetve a nyugodtan hülyének titulálható segédje, de a kettejük rovására elszórt "poénok" számomra sokszor rettenetesen fárasztók voltak. Aztán adott egy hercegnévé avanzsált filmszínésznő (Ursula Andress), aki történetesen gyűlölte a vén kecske férjét. Jelen van még a cimborája, a nagylábon élő, de folyamatosan anyagi gondokkal küzdő, kissé homokos viselkedésű, lecsúszott forgatókönyvíró (Peter Ustinov), egy idegesítő és folyamatosan fecsegő antikvárius, egy meg nem értett és idegbeteg szobrászművész, valamint egy hiperaktívnak tűnő, a hippikkel és a bakunyini anarchista eszmékkel kollaboráló fiatal nő.
Érdekes lenne ez a társadalmi panoptikum, csak az a probléma, hogy ezek a figurák egysíkúak, "könyvízűek", ami talán annak is betudható, hogy a film egy regény alapján készült. Számomra hiányzott a történetből a komolyabb helyzet- és jellemábrázolás, hiányoztak a valódi konfliktushelyzetek, képtelen voltam beleélni magam a film légkörébe. Kicsit sajnálom is az egészet, mert azért mintha lettek volna ironikus (?) utalások, szituációk. Mastroianni nevének hallatán szerintem nem olyan alakok jutnak az eszünkbe, mint Baldassare felügyelő, legalábbis én furcsának éreztem őt ebben a kissé elvarázsolt, pipogyának tűnő karakterben. Ursula Andress zuhanyzós meztelen jelenete felidézheti a nézőben pl. a Dr. No-beli klasszikus tengerparti villantását, csak hát itt azért már látszik az azóta eltelt 15 év hatása. Ustinov figurája azért lehet érdekes, mert a színész maga is írt forgatókönyveket, regényeket, színdarabokat, rendezett filmeket, színműveket, sőt még operákat is, tehát ezt is felfoghatjuk egyféle "kikacsintásként". Viszont maga a történet kissé döcögős, nehezen gördül előre a cselekmény, és a film nehezen tudja bevonni a nézőt az unalmasnak mondható sztoriba (talán szerencse is, hogy az általam látott magyar változat "csak" 102 perces, noha elvben két óra hosszúságú lenne ez a mű). Sajnos csalódással kellett befejeznem ezt a filmet, talán az én hibám, hogy többet vártam annál, mint amit kaptam.
