:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
Szokatlan, spanyol–portugál koprodukcióban készült ez a furcsa hangulatú, bizarr horror, amely zs kategória felé tendál ugyan, mégis vannak érdekes pillanatai (nem mellesleg pedig Amando de Ossorio irányításával 1975-ig még három folytatás is készült hozzá). A történet kissé zagyván ötvözi a gótikus horrorok örökségét a vámpírfilmekével, illetve bizonyos értelemben véve talán a (proto)slasherek közé is számíthatjuk ezt az alkotást. A magyar cím egyfajta szójátéknak vehető – bár nem fedi tökéletesen a film mondanivalóját –, ugyanis a sztoriban fontos szerep jut a vak (na és persze halott) kereszteslovagoknak, akik hang alapján tájékozódnak, merthogy amikor a középkorban kivégezték őket, a hollók kivájták a szemüket.
A történet meglehetősen döcögősen indul, az első fél óra lényegében véve a három főszereplővel való megismerkedésről szól. Számomra kicsit bosszantó és irritáló volt ez a csapat, szerintem a történet végéig sem igazán lehet azonosulni a szereplőkkel, már akiket megismerünk annyira, hogy egyáltalán felmerüljön bennünk ez a lehetőség, a többi figura meg inkább csak díszletként van ott. A filmnek ebben a szakaszában eléggé gyerekes és értelmetlen cselekedetek követik egymást, a két barátnő összevész a férfin, és az egyik a semmi közepén leugrik a vonatról. (Közben egy flashback segítségével bepillanthatunk a két nő kapcsolatába, a produkció talán egyik legérdekesebb, ám sajnos nem eléggé kibontott ötletét szemlélve: kiderül ugyanis, hogy a kollégiumi éveik alatt volt közöttük valamiféle leszbikus vonzalom, de aztán ennek a későbbi cselekmény szempontjából az égvilágon semmi, de semmi jelentősége sem lesz. Szóval nem igazán értem, mire volt ez így jó, valószínűleg közönségcsalogatónak szánták ezt a húzást, de ahhoz túl keveset mutattak meg, nyilván a cenzúra miatt.) Virginia eljut az apátság romjaihoz, és itt megint jön pár fájdalmasan buta jelenet, elkezd kiabálni és ajtót döngetni, hogy van-e ott valaki. Végül is teljesen életszerű, hogy még, ha ott is tartózkodik valaki, az jó szándékkal fogadja az odatévedőt... Éjszaka aztán előbújnak a sírokból a csontvázak, és megint csak kicsit abszurdnak érzem az egészet, mert, ha a lovagok vak csontvázakká váltak, akkor a lovaik hogyhogy nem? Nehezen tudom összerakni magamban a dolgokat, ez így nem teljesen logikus a számomra, de talán nem is kell értelmet keresni ebben. A lényeg, hogy a lovagok egy viszonylag hosszabb üldözéses jelenet után megölik Virginiát, és kiszívják a vérét.
A lány két barátja nyomozni kezd, és ekkor hallanak az elpusztult apátságról. Odamennek, és belebotlanak két nyomozóba, akik aztán idővel ki is kopnak a sztoriból, mintha ott sem lettek volna, tehát lényegében véve az ő szerepeltetésük is csak töltelék. A hullaházban azonosítják Virginiát, és itt a néző élvezheti a szerintem leginkább egyedi – és természetesen a legbetegebb – szereplő megnyilvánulásait, a hullaház őre ugyanis szadista módon, kaján mosollyal figyeli, hogy amikor lerántja a leplet a holttestről, milyen arcot fognak vágni az érintettek, és a kamera elidőzik az arcán, ahogyan játszadozik a jelenlévők idegeivel. (Na és persze elsőre egy másik hulláról lebbenti fel a lepedőt, bár a film nyitva hagyja azt az egyébként jelentéktelen kérdést, hogy mindez szándékos cselekedet volt-e a részéről. Másrészt viszont ítéletet is mond az egész produkcióról az, hogy pont egy mellékszereplő a legérdekesebb figura, aki ráadásul minimális játékidőt is kap.) A jelenetsor végén a hullaházban egyedül maradó őrt a feléledő Virginia megtámadja, és kiszívja a vérét. Itt azonban szerintem megint kuszává válik a történet, mert ez azt is sugallhatja, hogy akit megharapnak, az maga is "vámpírrá" válik, viszont a film nem követi nyomon a többi áldozat sorsát, így semmi bizonyosat sem tudunk meg e tekintetben. Valójában a lovagok is bizonytalan identitású lények, hiszen nem kimondottan templomos lovagokról van szó, és bár vámpírként táplálkoznak, hogy az okkult ismereteiknek megfelelően örök életük legyen, részben zombikhoz is hasonlatosak, ám értelmesnek mondható lények maradtak, szóval meglehetősen kaotikus ez az egész felállás. Egy újabb flashback rávilágít a lovagok múltjára, és láthatjuk, amint egy kikötözött lányt véresre korbácsolnak és vagdosnak – a férfi nézők számára újabb csemegét jelenthet a meztelen női felsőtest látványa –, majd isznak a véréből. A történet második felében a megmaradt két főszereplőhöz csatlakozik egy másik páros, egy haramia és a szeretője, s így négyesben indulnak a romokhoz, ahonnan csak az eredeti trió másik nőtagja menekül meg, aki el tud jutni a közelben haladó vonathoz. A lovagok azonban lemészárolják az utasokat is, a mozdonyvezetőket is, a lány a szeneskocsin bújik el. (A film egyik legbetegebb jelenete talán az, amikor az egyik lovag csontvázkeze megsimogatja annak a kisgyereknek a fejét, akinek a szeme láttára ölik meg az anyját, furcsán perverz humora volt annak, aki ezt az ötletet kitalálta.) Számomra a film egyik nagy rejtélye az, hogy hogyan is indul el a vonat, illetve, hogy, ha senki sem irányítja, és senki sem lapátol szenet a gőzmozdonyba, akkor hogyan jut el a szerelvény a közeli városba, de talán én vagyok a hibás, amiért fennakadok ilyesmiken. A mozi egy hatásvadásznak szánt snittel zárul, amikor a kamera egyre távolodva mutatja a vonatot, amelybe benézve a felszálló utasok szembesülnek a lemészárolt emberek látványával, s közben folyamatosan sikoltoznak.
Noha a lovagokban kétségtelenül van valami félelmetes és nyomasztó, a maszkok tényleg hátborzongatóak, és a jobb pillanatokban sikerül összehozni azt a sötét és fullasztó légkört, amely nem engedi szabadulni a nézőt, összességében véve a filmen mégiscsak érződik a tehetség hiánya és az alacsony költségvetés. Dicsérendő a képi világ és a zenei aláfestés pokoli hangzása, a cselekmény azonban sok helyen bugyuta és döcögős, a párbeszédek félelmetesen laposak, a szereplők cselekedetei több esetben irreálisak, a színészi játék is hagy kívánnivalót maga után (hogy finoman fogalmazzam meg a mondanivalómat). Azonban valamiért mégiscsak megvan ennek a filmnek a maga bája, nem igazán kiemelkedő darab, de egyszer megnézhető, néhány jobb pillanattal. Lassú folyású, kevés gore elemmel operáló darabról van itt szó, amely mai szemmel nézve talán már kevésbé hatásos, ám az ütősebb pillanatokért érdemes lehet megnézni.
70 Vakrémület (1972)
A Vakrémület című horrorban két barátnő nyaralni megy egyikük barátjával a tengerhez. A fiú szemet vet kedvese barátnőjére, aminek hatására a megbántott lány elszökik, és... több»
Szereplők: Lone Fleming, César Burner, María Elena Arpón, José Thelman, Rufino Inglés
