Hogyan lehet egy olyan, merőben komoly témát, mint az örökbefogadás ízlésesen, poénos formában tálalni úgy, hogy ne bagatellizálja el a dolgot, de közben ne is legyen szájbarágós tanmese? Hát, valahogy úgy, ahogy az Instant család csinálta. Végre egy film, aminek nagyon lehet örülni annak ellenére is, hogy nem hibátlan.
A Förtelmes főnököket is jegyző Sean Anders egy szívéhez közel álló témát választott, hiszen akárcsak filmbéli párunk, úgy Anders és felesége is három örökbefogadott gyermek szülei. Talán ezt a filmet nem is lehetett volna kívülállóként elkészíteni (ilyen minőségben biztosan nem), vannak olyan „kulisszatitkok”, amelyeket csak a bennfentesek ismerhetnek, mindenki más, mint ahogy a legtöbb néző is, csak tapogatózva tudja megközelíteni a témát, s hát az ismereteink is elég felületesek ez ügyben (az enyém biztosan). Példának okáért, mi a helyzet akkor, ha testvérek kerülnek állami gondozásba, vajon mekkora az esély arra, hogy egy pár egyszerre három gyerek felnevelését is tudja vállalni? Vagy, ahogy a filmben el is hangzik a vészes statisztika, milyen sorsot remélhet magának egy tizenéves, ha bekerül a „rendszerbe”? Köztudott, hogy azoknak a pároknak a többsége, akik az örökbefogadás mellett döntenek, sokkal hamarabb választ egy csecsemőt vagy egy kisgyermeket, mint egy már kiforrott személyiséggel rendelkező, konok kamaszt a lehető legkezelhetetlenebb életszakaszban. Hát igen, ezekre a kérdésekre mind-mind igyekszik a maga módján választ adni a film, ami egyszerre elgondolkoztató és szórakoztató.
Pete és Ellie kezdetben talán bele se gondolnak, mekkora fába vágják a fejszéjüket. Pedig ők maguk hoznak különleges döntést, amikor Lizzy nevelőszülei lesznek. A lány ugyanis már az első találkozásukkor is nagyszájú, jól leteremti őket, éppen ez lesz az, ami miatt felfigyelnek rá. Aztán jön a nem mindennapi fordulat, ugyanis Lizzynek két kistestvére van, tehát, ahova nővérük megy, oda mennek ők is. Mindhárom gyerek problémás, ami egyáltalán nem meglepő, fiatal koruk ellenére meg kell küzdeniük egy drogfüggő anyával és nevelőszülők sorával. De mégis a két kisebb gyerek az, akinek hamarabb a szívéhez nőnek az újdonsült szülők. Persze ehhez is kapunk pár vicces jelenetet (pl. akármilyen flancos karácsonyi ajándéknál jobb egy nagy kartondoboz). Lizzyben pedig az az igazán érdekes (a természetes lázadás mellett, s ahogy leckézteti a nevelőszüleit), ahogyan ragaszkodik igazi édesanyjához. Még egy rossz anya is jobb, mint ha nincs anyád. S ha valamiben igazán erős az Instant család, az ez: egy percre sem téveszti szem elől, hogy egy komoly téma áll a középpontjában, s minden egyes vicces jelenetre jut egy igazán őszinte, és elgondolkodtató szcéna is rávilágítva arra, hogy szülőnek lenni, bár nagyszerű dolog, rengeteg küzdelemmel jár, amiket nem lehet kikerülni (még ha Mark Wahlberg eleinte nagyon is ezt tenné). Mindez pedig hatványozottan igaz akkor, ha kamaszokkal kell megvívni ezeket a harcokat érdemi nevelési tapasztalat nélkül. Filmbéli párunk elsőre egy jó bulinak gondolja ezt az örökbefogadási procedúrát, ám ahogy halad előre a történet, ők is eljutnak olyan mélységekbe, ahol legszívesebben befejeznék az egészet. Persze műfaji sajátosságából adódóan ezeken a „holtpontokon” effektíve hamar átlendül a sztori, de a hullámvasút jelleg (érzelmes drámai vonal és a jóízlés határán belüli humor) megmarad, s még, ha a befejezés már az elején borítékolható, meg kell hagyni, jó érzés volt látni azt, ahogyan lezárult a történet.
Rose Byrne-t bírom, Mark Wahlberg is telitalálat (főleg az idétlen szóviccei). Ketten együtt pedig ütős párost alkotnak. Mellettük kisebb szerepben ugyan, de nagyon kellenek a filmnek Octavia Spencer és Tig Notaro mint tanácsadók. Ők azok, akik mindig visszahúzzák a valóságba Pete-et és Ellie-t, ha netán úgy gondolnák, nem is lesz ez olyan nehéz. S akit még mindenképp meg kell említeni, az a Lizzy-t alakító Isabela Moner, aki talán csak önmagát (egy ingadozó hangulatú kamaszt hoz), azt viszont pazarul.
Ha fel szeretnénk valamit róni a filmnek, az a kissé elnyújtott végkifejlet, na meg azért a giccstől sem mentes a lezárás. De az Instant család még ennek ellenére is egy sikeres próbálkozás, hogyan lehet megtalálni az arany középutat a vígjáték és a dráma között. Hogyan lehet úgy mesélni egy komoly témáról, hogy közben ne akarjunk falnak rohanni. És még valamit ne felejtsünk el: az utóbbi évek amerikai vígjáték felhozatalából eddig nagyítóval kellett keresnünk az igényes darabokat, s szó ami szó, nem jártunk sok sikerrel. Az Instant család egy nagyon üdítő kivétel, amely ügyesen egyensúlyozva a komolyság és a humor határvonalán vezet végig minket azon az úton, melyben láthatjuk, ahogy az elsőre össze nem illő komponensek szép lassan családot alkotnak. Akinek pedig már herótja van az alpáriságban utazó komédiáktól, azok igazán értékelni fogják jelen filmet.
83 Instant család (2018)
Ellie és Pete sikeres vállalkozókként régi házakat újítanak fel és adnak el. Párként egyre gyakrabban merül fel köztük a családalapítás kérdése, és bizony úgy érzik,... több»
Szereplők: Mark Wahlberg, Octavia Spencer, Rose Byrne, Joan Cusack, Isabela Moner
