2019.06.02 08:13 Thibo84 Olvasottság: 399x
2

Szerintem jobb, mint a 2014-es verzió

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Olvastam pár negatív cikket a filmről, de állítólag az összes lehúzza a filmet. Nem tudom, lehet, én ültem be másik filmre, de számomra még jobb lett, mint a 2014-es verzió. Godzilla felbukkanására nem kell egy órát várni, már az elején megmutatja magát, ráadásul a legerősebb fegyverét, a szájából kilövellt atomsugárzást sem a legvégsőkig tartogatják.

Szerintem jobb, mint a 2014-es verzió

Eleinte azt olvastam, hogy Godzillának három lénnyel kell megküzdenie, és megdöbbenve láttam a sorok között, hogy Mothrát is az ellenségei közé sorolják, pedig a japán filmekben ő mindig is az embereket védte, majd a filmet látva kellemesen csalódtam, mert a jó oldalon hagyták. Ráadásul a filmben van egy ikerpár Ziyi Zhang szerepében, akik közül az egyik jelen van, mikor Mothra kikel a bábból. Több, mint valószínű, ez utalás akart lenni a japán verziókban látható kis ikertündérekre, akik szorosan kapcsolódnak Mothrához. Rodan sajna nem kap annyi figyelmet, mint szörny társai, de az ő ébredése volt talán a leglátványosabb. Ghidoráhnál megmaradtak az eredetét tekintve a földönkívüli szálnál, ami szintén jellemző a japán verziókban. Az is különösen tetszett, hogy a középső fej dominanciájára külön figyelmet szenteltek a készítők. Például, amikor a másik két fej másfelé kalandozott el, a középső a szarvuknál fogva ragadta meg és utasította rendre őket.

A történet semmi újat nem mond, csak még inkább felhívja a figyelmet arra, változtatnia kell az emberiségnek az életmódján. Persze Vera Farmiga karaktere el akarja hozni a Föld számára a megváltást, és ezért engedi el a titánokat, csak, ahogy Dr. Malcolm mondaná a Jurassic Parkban "Az élet utat tör magának". Az irányítás kicsúszik a kezük közül. Hogy vezekeljen a hibájáért, drámai lépésre szánja el magát, csak mentse a szeretteit. Érdekesnek találom azonban, hogy mostanában a filmekben a gyerekek mennyivel érettebb gondolkodásúak, mint a felnőttek, ugyanúgy, mint itt Millie Bobby Brown karaktere esetében. Viszont a szörnyek közti csatákra nem tudom, miért panaszkodtak a cikkekben. A 2014-es verzióhoz képest sokkal több küzdelem van, ráadásul a csatákat mutatják is, nem csak sejtetni engedik, mi történik, és sokkal látványosabbak, mint az első részben, itt-ott szakítják meg, mutatva, mi történik az emberekkel közben.

A végső csata előtt, amikor Godzilla kiemelkedik a vízből, az eredeti 1954-es filmben hallható zenei aláfestést rakták be most is. Nagyszerű húzásnak tartom a készítők részéről. A végső csatát nagyon látványosra csinálták meg. Ami számomra túlzás volt, hogy amikor Godzilla a film végén a romok tetején áll, a szörnyek köré gyűlnek, hogy fejet hajtsanak előtte. Ezt kihagytam volna a részemről. Az emberi párbeszédeket sem tartottam annyira kínosnak, mint amennyire beharangozták. Én kellemesen csalódtam a filmben. Ráadásul, ha nem is vett részt a küzdelmekben, azért nem egyszer tettek utalást Kongra és a Koponya-szigetre.

akció | fantasy | kaland | katasztrófafilm | sci-fi

Az emberiség a Földet fenyegető, igazi betegség, amire csak egy igazi gyógyszer van: a titánok. Ők pedig megérzik, ha veszélyben az otthonuk, és mindent megtesznek azért, hogy... több»

2