Ó, Mami!

2019.06.03 21:28 Filmdoki Olvasottság: 409x

0

Én valahogy kimaradtam gimis és egyetemista éveim alatt a nagy piálós bulikból. Őszintén szólva, sosem vonzott az, hogy igyak, hányjak, majd benne feküdjek, bár közösségépítő szerepe nyilván van ezeknek a programoknak, és egy bizonyos határig még kellemes, kicsit arcpirító emlékek is születhetnek ezeken. Na a Mamiban történtekre egyik sem igaz. Tate Taylor horrorjának előzetesével teljesen véletlenül futottam össze a moziban, még talán a Mi előtt.

Ugyan azt a tucat tinihorror alapot ígérte, amit már évek óta nyomatnak. Kicsit fel is szisszentem, hogy Octavia Spencer mi a francot keres egy ilyen filmben? Aztán többször belefutottam az előzetesbe, és amikor megláttam, hogy az a Tate Taylor rendezte, aki A segítség című remekművet is, akkor elhatároztam, hogy kap tőlem egy esélyt. Nemrég értem haza a moziból, és abszolút kellemesen csalódtam. Le kell szögeznünk: a Mami nem váltja meg a világot, nem találja fel a spanyolviaszt.

Ellenben amire vállalkozik, azt stílusosan teljesíti. Másfél órára beránt, szórakoztat, kicsit paráztat, és ad egy emlékezetes gyilkost. A "Hogyan rendezzünk horrort jól ismert sablonokból" könyvet gyakran használhatták a film közben, azonban egyre inkább azon kaptam magam a film nézése közben, hogy Taylor megfelelő hozzáállással pakolgatja ezeket egymás mellé, és egy, a '80-as évekből előugrott horrort eszkábál belőlük, ami viszont néhol foghíjas, és átgondolatlan. A tini banda ugyan olyan jól működik, mint anno az eredeti Rémálom filmben, annak ellenére, hogy egyik karakter sem rendelkezik több árnyalattal, mint egy hófehér papírlap. Ellenben szimpatikusak, és akadnak olyan megmozdulásaik, melyekről elhisszük, hogy egy tini megtenné. Némelyeket viszont nem. Csak egy példa: Mami egy-két igencsak beteges lépése után, ki a fene akarna visszamenni a pincéjébe, még akkor is, ha a nő "bocsánatot" kért? A hitetlenkedő szülő kártyát most nem dobják be, viszont az ősök így is megmaradnak sok esetben egy helyben toporgó báboknak, akik tesznek arra, merre járnak gyermekeik, esetlegesen milyen zűrbe keveredtek. Megkapjuk még a múlt sérelmei miatt bosszúra szomjazó, ezért a szülők gyermekeit kínzó gyilkost is, a'la Freddy Krueger. A filmet pedig ez a figura, azaz az Octavia Spencer által életre keltett Mami mozgatja és teszi igazán szórakoztatóvá. A színésznő egyébként tényleg olyan, mint egy jófej, duci pót anyuka, aki vevő egy-egy bulira, így a választás egyszerűen perfekt. Spencer pedig mindent bedobva rángat minket egyre mélyebbre dohos pincéjébe, és tárja elénk zavarodott elméjét. A finálé is a slasherek fénykorát idézi meg. Már vártam, mikor kap lángra valami, érkezik megy a megmentő szülő, és indul el a sejtelmes zene. Mindent megkaptam. A Mami egy kellemes nosztalgiavonat volt, mely a műfaj szokásos butaságait nem vetkőzi le, ellenben annak jó oldalából sokkal többet villant, ezáltal a mérleg nyelve a pozitív irányba billen. No és persze, az Octavia Spencer által alakított Maminak ott a helye a legnagyobb horror mészárosok között.