Victor Hugo regényeposzának számos filmes adaptációja közül talán ez az 1958-as változat a legtökéletesebb. Szögezzük le, hogy ezt a regényt a hömpölygő történetszövésével, a romantikus és ugyanakkor realista jellegével együtt szinte lehetetlen filmvászonra vinni, mert óhatatlanul is kimaradnak belőle fontos részek. Meg kell elégednünk a cselekmény vázával, a fontosabb szereplők jelzésszerű megjelenésével.
Elsősorban Jean Gabin alakítását kell kiemelni, hiszen őt nem is színészként látjuk viszont, hanem ő maga Jean Valjean, ahogy Hugo a regény írása közben elképzelhette. A nagyívű, több évtizedet felölelő történet a francia történelem fontos részleteit ecseteli, benne a kitalált regényhősök cselekedeteivel. A főhősön kívül olyan ikonikussá vált szereplői vannak, mint az emberi gonoszság megtestesítői, a Thenardier-házaspár (Bourvil, Elfriede Florin), vagy a vadászkopó tulajdonságú Javert felügyelő (Bernard Blier), aki azonban a film végére 180 fokos fordulattal megváltozik. Számomra felejthetetlen figura volt az utcagyerek, Gavroche (Jimmy Urbain) is.
A film megnézése után lelkesedéssel fogok újra hozzá a regény olvasásához. Kívánom, hogy sokan kövessék a példámat, nem fogják megbánni! Feltétlenül meg kell említeni a klasszikus magyar szinkront. Sajnos már majdnem mindegyik színész csak a remélhetőleg létező égi szinkronstúdiókban tevékenykedhet (a narrátor, Tímár József, Gabin magyar hangja, Básti Lajos, Javertként Egri Istvánt hallhatjuk, Bourvil számára pedig Csákányi László kölcsönözte a hangját. Külön érdekesség, hogy Fantine-ként Psota Irén szólalt meg egy oktávval magasabb hangon.)
