Tévedések (anti)vígjátéka

„- Maga összejött a húgommal?

- Na, most már elbizonytalanodtam, hogy mi a jó válasz.”

Tévedések (anti)vígjátéka

Dobó Kata első rendezése azzal a kicsit sem nagyzoló kijelentéssel aposztrofálta magát (még idén februárban), minthogy az év legszexibb vígjátéka. A végeredményt látva viszont vagy a „direktornő” nem volt tisztában a fenti szavak valódi jelentésével, vagy a közönséget nézte hülyének. A Kölcsönlakással ugyanis nem az a gond, hogy rossz film, hanem nemes egyszerűséggel becsapja a nézőjét.

Jelen alkotás alapját egy Ray Cooney-színdarab adja, amelyet nagy sikerrel játszanak a hazai teátrumok (apró adalék: a Játékszínben Dobó Kata is eljátszotta a komédia egyik fontos szereplőjét), s ez nem csoda, hiszen a mű a klasszikus „tévedések vígjátéka” szituációból indul ki: a szereplők félreértik egymás, folyamatosan kamuznak, s ezáltal egyre abszurdabb és nevetségesebb helyzetbe sodorják önmagukat és társaikat, amelyek aztán még abszurdabb és még nevetségesebb megoldásokat fognak eredményezni. Mindezt egy színházi környezetben egy kis írói virtuozitással és egy ügyes dramaturggal viszonylag könnyű sikerre vinni, csakhogy a filmnél mint műfajnál mások a szabályok. Ez egyébként talán a legnagyobb problémája a Kölcsönlakásnak: nem tud elvonatkoztatni a színházi jellegtől, így minden egyes szituációja (legyen az drámai vagy vicces) mesterkéltnek és helyenként életidegennek hat. Vagyis le kell vonnunk a tanulságot (mint ahogy ezt már a Producerek esetében is megtettünk), ami jól működik a színpadon, az nem feltétlenül ül a filmvásznon. S ezt egy olyan színésznőnek, mint Dobó Kata, aki mindkét terepen otthonosan mozog, tudnia kellett volna. Főleg akkor, ha nem akar már a legelső rendezésével kudarcot vallani.

A történetről röviden: mindenki félre akar lépni, s ezt nagyjából ugyanakkor, ugyanabban a helyiségben kívánja megtenni. Kicsit hosszabban: van két házaspár, Anikó és Balázs, valamint Linda és Henrik (a lányok testvérek), akik közül az utóbbi esetében nincs minden rendben, ugyanis a férj folyamatosan csalja a feleségét, aki pedig szeretne ezen bosszút állni (vagyis ő is szeretne egy légyottot, de csak amolyan „ha te is, én is” felállásban). Lindának a tervéhez szüksége lenne Anikóék felújítás alatt álló lakására, csakhogy erre nemcsak ő pályázik, Henrik is ide szeretné felvinni újdonsült szeretőjét, Vénuszt, s egy harmadik lány, Szilvi (aki nem mellesleg Anikó és Linda húga) is pont ebben a lakásban akar kamatyolni Anikóék lakberendezőjével, Márióval. Megindulnak tehát a kombinálások és a variálások, a különböző kamu sztorik és minden, ami ilyenkor lenni szokott, mígnem a végén csak találkozik mindenki mindenkivel, s a legvégén még egy furcsa írónő is beköszön Oroszlán Szonja személyében, aki tulajdonképpen a nézőt testesíti meg, legalábbis abban az értelemben, hogy ő lesz az, akit átvernek ebben a katyvaszos sztoriban.

Mondhatnám, hogy előfordul pár értékelhető dolog a kész filmben, de nincs sok: néhány poénon el lehet mosolyodni (még akár nevetni is), s akadnak valóban vicces szituációk, és… nagyjából ennyi. Azon viszont már nem tudunk nevetni, hogy milyen leegyszerűsített karaktereket sikerült összehozni, s a tágabb, lakáson túli környezet (ami ugyebár Budapest belvárosa lenne) mennyire művinek hat (pl. nehezen hihető, hogy egy bárban a legerősebb italt két vodka jelentené). A színészeket illetően valahogy végig az volt az érzésünk, hogy ők sem igazán tudnak mit kezdeni a rájuk írt szerepekkel, egyedüli kivételként talán Szabó Simon hozható fel, aki a jól ismert, kissé tapló modorával (ami pont az ellentéte lenne az érzékeny, művészlelkű lakberendezőnek) némi színt tud csempészni ebbe a darabba. Az pedig csak hab a tortán, hogy azok a konfliktusok, melyek előkerülnek a filmben (van itt csőd szélén álló mesekönyv kiadó, meg kisbaba után sóvárgó házaspár és egyéb finomságok), milyen játszi könnyedséggel oldódnak meg. Úgyhogy az év „legszexibb vígjátéka” egy cseppet sem vicces. És hogy miért nem szexi? Ennek egyik fő oka a 12-es karika, amelynek eredményeként az erotikát Kiss Ramóna fehérneműi, alsógatyában flangáló Szabó Simon és Fehér Tibor pucér hátsója fogja jelenteni, s ez valljuk be, édeskevés, magyarán: a „szexi” jelző sem igazán állja meg a helyét. Sokkal jobban illene ide az év cinizmusa titulus, amelyet a végefőcím hoz el nekünk: a legtöbben vélhetően sejteni vélik, hogy egy ilyen kaland után a film is egy üzenetet kíván közvetíteni (gyengébbek kedvéért: inkább ne kamuzz a párodnak és ne akarj félrelépni, mert csak a baj lesz belőle), mígnem a legvégén felcsendül a szereplőgárda előadásában a Csalj meg! című zeneszám, s ezzel talán mindent el is mondtuk…

A Kölcsönlakással kapcsolatban némileg azt lehet érezni, hogy visszaköszönnek a 90-es évek gyenge magyar vígjátékai (amelyeket nem titkolt módon inkább szeretnénk elfelejteni), amely már csak azért is sajnálatos, mert az utóbbi évek magyar filmgyártása nem kevés jó alkotással örvendeztetett meg minket (még a könnyedebb műfajokon belül is, mint pl. a BÚÉK vagy a Nyitva, amelyek szintén párkapcsolati kérdéseket jártak körül). Ahogy az elején említettük, minden címszavának ellentmond: se nem romantikus, se nem vicces, se nem szexi. Hát ez van!

50 Kölcsönlakás  (2019)

romantikus | vígjáték

Adott egy épp felújítás alatt álló lakás, és számtalan ember, akik mind egy kicsit máshogy szeretnék élvezni a lakás nyújtotta lehetőségeket. Itt van rögtön két férj,... több»