Kölcsönlakás (2019)

Először amikor láttam, elaludtam rajta és kifejezetten idegesített. Másodszor viszont nem vártam semmit, és összességében meg lehet nézni. Egy limonádé film, túl sokat ne várjunk tőle

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, (bár ne tettem volna!) ezúton azért köszönöm! Mindig van lejjebb! Nem láttam – szerencsére – a „Pappa pia” című remekművet, így bátran minősíthetem ezt a filmet a legrosszabb magyar vígjátéknak. Egy szóval jellemezve: rettenetes. El nem tudom képzelni, hogy mitől olyan (állítólag) sikeres színdarabként a Játékszínben, mert a filmváltozatnak se íze, se bűze. A létrehozására kiadott 365 millió egyetlen ok miatt nem feleslegesen kidobott pénz, legalábbis az, amit ebből a színészek és a műszak gázsijára kifizettek. A színészek közül igazából azonban csak ketten érdemelték meg: Oroszlán Szonja (első általam értékelhető alakítása az írónő szerepében) és Szabó Simon, Márió szerepében, ő volt az egyetlen akinek láttán egy-egy félmosolyra húzódott a szám. A többiek a futottak még kategória legalja. Amennyiben ők a fiatal színészgeneráció legjava, úgy végveszélyben van a nagy múltú magyar színjátszás. Állítom, hogy az utcáról találomra behívott járókelő sok esetben jobb alakítást tudott volna nyújtani, mint például Klem Viktor, vagy a fájától nagyon messze esett Haumann Máté. Összecsapott, hevenyészett forgatókönyv, Búss Gábor Olivér munkája, úgy látszik az „Üvegtigris” első része teljes mértékben kiszipolyozta vélt, vagy valós tehetségét, mert abból ide egy morzsányi sem jutott. Erősen bízom abban, hogy Dobó Kata többet az életb... több»

Dobó Kata színésznőként is egy örökös nulla volt, rendezőként azonban még annál is borzalmasabb. A film megtekintése önsanyargatóknak kötelező!

Dübörög a magyar filmgyártás. A Kölcsönlakás nem sikerült valami emlékezetesre, sok benne az üresjárat, de azért egyszer meg lehet nézni kategória. A film kicsit hajaz az év eleji BUÉK című filmre, bár az fényévekkel élvezhetőbb alkotás. A két film története hasonló a sok félreértéssel, hazudozással, valamint, hogy a nagyja zárt térben, nevezetesen egy szobában játszódik. A BUÉK-nak jobb a története, a színészek és a karakterek is. De kanyarodjunk vissza a Kölcsönlakáshoz! Maga a mondanivalója elég szomorú. Nem számít semmi és senki, mindenen átgázolunk. Megbántjuk a másikat, nem vállalunk a tetteinkért felelősséget, de a legszembeötlőbb és zavaró, hogy nem vagyunk őszinték a saját párunkkal. Megcsaljuk a másikat, vagy legalábbis bosszúból gondolkodunk rajta, és ezt tök természetesnek vesszük. Nekem ez a vonal nem jött be, sőt erőltetett volt, akárcsak a film elején levő indokolatlan káromkodások. A trágárság nem poén. Összességében azért nem ennyire rossz a film. Voltak benne jó megoldások, érdekes kameramozgások, vagy a legelején a karakterek bemutatása, ahogy felvázolták, hogy ki kicsoda. A humorfaktor lehetett volna erősebb, egy-két elmosolyodáson kívül többet nem váltott ki belőlem. A pumis szál jó volt. A színészi játék hagy némi kívánni valót maga után. Nálam inkább a férfi színészek vitték a prímet. Klem Viktor szerintem az egyik legtehetségesebb hazai férfi színész. ... több»

„- Maga összejött a húgommal? - Na, most már elbizonytalanodtam, hogy mi a jó válasz.” Dobó Kata első rendezése azzal a kicsit sem nagyzoló kijelentéssel aposztrofálta magát (még idén februárban), minthogy az év legszexibb vígjátéka. A végeredményt látva viszont vagy a „direktornő” nem volt tisztában a fenti szavak valódi jelentésével, vagy a közönséget nézte hülyének. A Kölcsönlakással ugyanis nem az a gond, hogy rossz film, hanem nemes egyszerűséggel becsapja a nézőjét. Jelen alkotás alapját egy Ray Cooney-színdarab adja, amelyet nagy sikerrel játszanak a hazai teátrumok (apró adalék: a Játékszínben Dobó Kata is eljátszotta a komédia egyik fontos szereplőjét), s ez nem csoda, hiszen a mű a klasszikus „tévedések vígjátéka” szituációból indul ki: a szereplők félreértik egymás, folyamatosan kamuznak, s ezáltal egyre abszurdabb és nevetségesebb helyzetbe sodorják önmagukat és társaikat, amelyek aztán még abszurdabb és még nevetségesebb megoldásokat fognak eredményezni. Mindezt egy színházi környezetben egy kis írói virtuozitással és egy ügyes dramaturggal viszonylag könnyű sikerre vinni, csakhogy a filmnél mint műfajnál mások a szabályok. Ez egyébként talán a legnagyobb problémája a Kölcsönlakásnak: nem tud elvonatkoztatni a színházi jellegtől, így minden egyes szituációja (legyen az drámai vagy vicces) mesterkéltnek és helyenként életidegennek hat. Vagyis le kell vonnunk a tan... több»

Olyan kis semmilyen volt a film. A karaktereket nullák, a poénok erőltetettek.

Az előzetes információk, a vizuális merényletnek is beillő plakát, valamint a nem túl ígéretes előzetes után nem hittem volna, hogy én leszek az, aki valamelyest meg fogja védeni Dobó Kata első rendezését. No, szó sincs arról, hogy a Kölcsönlakás egy jó vagy teljességgel koherens film lenne, vígjátéknak is nehezen hívható, azonban még így is sokkal kevésbé kártékony alkotás, mint a közelmúlt két legborzalmasabb és egyben majdhogynem legsikeresebb magyar filmje: a Pappa Pia és a Valami Amerika 3. Persze, minden csak nézőpont kérdése, hiszen tavaly két remek, vállaltan a nagyközönségnek szánt magyar vígjáték is készült, ám az kezdettől fogva sejthető volt, hogy Dobó Kata színdarab-adaptációja sem a Nyitva, sem pedig a BÚÉK midcult-jellegét nem fogja örökölni. A Kölcsönlakás pontosan olyan, amilyennek egy klisékből felépített, azonnal oldódó szórakozást kínáló színpadi vígjátéknak, vagy ha úgy tetszik, bohózatnak lennie kell: infantilis karakterek mozognak a színen, képtelen, sokszor a logikát nélkülöző fordulatok következnek egymás után, a konfliktusok alapja általában egy félreértés, mindegyik karakter emberi oldala 1-1 többször nyomatékosított dilemmában csúcsosodik ki, a humor pedig általában kimerül a slapstick-komédiákat idéző csetlés-botlásban. A magyar színházak a mai napig sok ilyen darabot tűznek műsorra, a közelmúltban ilyen volt például a Hőstenor vagy a Rövid a póráz,... több»