Egy bolond százat csinál

Magyar vígjáték, amely az 1942-es klasszikus modern feldolgozása: egy elvált, munkáját vesztett anyakönyvvezető összetévesztéséből születik kaotikus helyzetkomikum és félreértések sora. A film stílusa harsány és időnként karikírozott, a hangulat könn... Többyed, ám sokszor erőltetett; a cselekmény laza láncolattá laposodik, kevés valódi izgalommal, a karakterek inkább komikus archetípusok, mint átélhető személyiségek. Gáspár Sándor, Szabó Győző és Gesztesi Károly igyekeznek életet vinni a figurákba, Mucsi Zoltán és Scherer Péter humora menti a kínosabb pillanatokat, de összességében a színészi játék nem kiemelkedő. A forgatókönyv fordulatai kiszámíthatók, a rendezés rutinos, ám hiányzik belőle az eredeti bája vagy valódi frissessége; látványos túlzások és reklámok rontják az összhatást. Objektíven középszerű, átlagos magyar vígjáték, szubjektíven csak nosztalgia vagy nagyon laza szórakozás kedvéért ajánlott, főként igénytelenebb vígjátékokat kedvelőknek.

Nem szeretem ezeket a filmeket. Úgy látom, hogy a színészek sem túlságosan...

Felmerült bennem a kérdés: van-e ennél alávalóbb nívó? Hakniszínészek parádéja, összegányolt történet, amatőr módon fényképezett alig-sztori. Megcsúfolása az 1942-es eredetinek. Nem volt egy olyan testület, amelyik meggátolta volna ennek a nyilvánval... Többó reklámokkal telitűzdelt fércműnek a bemutatását? Ami a legszomorúbb az egészben az, hogy a rendezője még 2019-ben is alkalmat kapott filmkészítésre. Ilyen szegények vagyunk?! Csak abban tudok reménykedni, hogy a ’45 előtti filmek újrafeldolgozásának divatja már elmúlt, hiszen az elkészültek mindegyike – szerintem - fiaskónak bizonyult.

Ripacsok, ripacsok és ripacsok. Mármint a szereplők. A film? Egyszer megnézed. Aztán nem érted, miért nem kapcsoltad ki a tévét az első 20 perc után.