Ullmann Mónika 1973. augusztus 2-án látta meg a napvilágot Budapesten. Igazi művészcsaládba született: édesapja,Ullmann Ottó zeneszerző, ahogyan nagyapja is, nagymamája táncpedagógus és hivatásos sztepptáncos volt, nagynénje koreográfus, zongoratanárnő - három évvel idősebb bátyja, Ottó pedig szintén a színész szakmát választotta.
Hároméves korában kezdte a színészi pályát és 1979-ben hat éves volt, amikor főszerepet kapott azt Égig érő fű című családi filmben. 1981-ben, nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt, ami a kor gyermekslágere lett. Még ebben az évben a Táncdalfesztiválon elénekelte az Írtam a bátyámnak egy dalt című slágert. Emellett még A szeleburdi család című vígjátékban... TöbbUllmann Mónika 1973. augusztus 2-án látta meg a napvilágot Budapesten. Igazi művészcsaládba született: édesapja,Ullmann Ottó zeneszerző, ahogyan nagyapja is, nagymamája táncpedagógus és hivatásos sztepptáncos volt, nagynénje koreográfus, zongoratanárnő - három évvel idősebb bátyja, Ottó pedig szintén a színész szakmát választotta.
Hároméves korában kezdte a színészi pályát és 1979-ben hat éves volt, amikor főszerepet kapott azt Égig érő fű című családi filmben. 1981-ben, nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt, ami a kor gyermekslágere lett. Még ebben az évben a Táncdalfesztiválon elénekelte az Írtam a bátyámnak egy dalt című slágert. Emellett még A szeleburdi család című vígjátékban is láthatta a közönség.
1991-ben diplomázott az Állami Balett Intézetben Néptánc szakon, amiután Novák Ferenc társulatában táncolt négy évig. Színésznőként 1994-ben lépett először színpadra, a József Attila Színház díszletei között. Ez idő alatt jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol 1997-ben végzett. Osztályfőnöke Szinetár Miklós volt.
1996-ban férjhez ment Miller Zoltánhoz, akitől született egy gyermeke,Dávid. Azonban nem maradtak együtt, útjaik elváltak.
A Playboy magazin 1999. novemberi számában megjelent egy róla készült fényképsorozat.
A színház mellett számos tévés produkcióban is feltűnik: 1998-tól két éven át alakította Marosi Krisztát a Barátok közt című sorozatban. 2001-ben szerepet kapott a Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke tv-filmben, de feltűnt később a Jóban Rosszban című tv-sorozatban is.2008 -ban részt vett az Örömtánc című néptáncos műsorban.2011-től saját barkács sorozata van egy ismeretterjesztő csatornán Barkács csaj címmel.
Mozivásznon többször is feltűnt a 90-es évek legvégén a 2000-es évek első felében olyan filmekben, mint a 6:3, avagy játszd újra, Tutti (1999); Hyppolit (1999); Világszám (2004); Kútfejek (2005); Egy bolond százat csinál (2006) és az S.O.S. Szerelem (2006).
2010-ben 15 év után elhagyta a József Attila Színházat és azóta szabadúszóként dolgozik. Szinetár Dórával főszerepet vállalt a Chicago musicalben aminek a bemutatója 2012 őszén volt.
Díjak és kitüntetések:
2003 - József Attila Gyűrű
2007 - József Attila Gyűrű
(dulkap)