Az évszázad mérkőzése: az angol-magyar 1953. november 25-én délután negyed négykor kezdődött. Hónapok óra erre várt az ország. Mindenhol a készülékek köré gyülekeztek az emberek, ott is kitettek rádiót, ahol egyébként nem volt szokás az ilyesmi. Hiszen az Aranycsapat lépett pályára,… Több

FILMINFÓ

Kellemetlen, borzalmas, feszengős élmény. Minden, ami miatt a magyar filmeket utálni lehet. Nem tudom senkinek sem ajánlani.
Félelmetesen unalmas az ahogy vontatottan húzzák és nyúzzák ezt a történetet. Ez az alkotás szörnyen rossz lett. Végig csak lelohasztott már az első olyan húsz perctől kezdve annyira szétuntam magam, hogy majdhogynem elaludtam.
Nekem az egyik kedvenc magyar filmem a 90-es évekből. Egy kiváló témát dolgoz fel nagyon érdekes módszerrel. Tudom, hogy milyen rossz előre tudni, hogy mi is lesz az eredmény, így még inkább kíváncsi voltam arra, hogy mit szólnak az adott kor szereplői.
Tímár Péter két hazai fesztiválon is győztes lett filmjével, illetve nemzetközi szinten az 1999-es Moszkvai Filmfesztiválon és a Katalóniai Nemzetközi Filmfesztiválon kapott jelöléseket különféle díjakra.