A film legnagyobb erénye (a színészi játékokon kívül), hogy szinte már dokumentarista pontossággal és stílusban dolgozza fel a történteket, kiválóan megidézve az adott kort. Szerintem valamennyire ismerni kell a háttértörténetet, hogy igazán élvezni lehessen a filmet, mert önmagában, ha nem igaz történet lenne, a film egy erős közepes. Sajnos a rendezésben is akadnak hibák, és kissé részrehajló a film, de azért érdekes volt látni, hogy Harding honnan hová jutott, és mik voltak az okok.
Egy tök jól induló kis coming-of-age filmből szűk fél óra után sajnos egy közhelyparádévá silányul. Pedig kiváló színészi játékokat láthatunk, és egy szerethető film is lehetett volna, de nekem ez most sablonos volt.
Nem lenne rossz film ez, és nem is rossz, csak nem éreztem indokoltnak a játékidőt a feleslegesen elnyújtott jelenetekkel és művészi vágóképekkel. Sem a történet, sem a mondanivaló nem kívánta volna meg ezt a túlságosan is belassult tempót. Egy 20-30 perccel rövidebben kiváló film lenne, mert a látványvilág rendben van, a színészek is jók, és a fordulatok is aránylag jól működnek.
Nálam ez a film nagyon nem működött. A forgatókönyv ezer sebből vérzik, a zenék nem hozták a hangulatot, és még vicces sem volt. A főszereplő gyerekről sem tudtam elhinni a karaktert, és valahogy minden karakternél kilógott a lóláb. Nem mondom, hogy végtelenül rossz film, mert az autós meneküléseknél voltak jó részek, de amekkora hype volt körülötte, és amennyire jó filmet vártam, annyira gyenge közepeske. Sajnos nyomába sem érhet Wright korábbi filmjeinek.
Nem annyira rossz film, mint ahogy indul, bár eléggé zavaró, hogy az orkok inkább tűnnek pigmentbetegségben szenvedő embereknek, mint fantasy lényeknek. Kicsit több humort is elbírt volna a film, és azt se bántam volna, ha nem az utolsó 10 percben derül ki, hogy miről is szól a film a nagy katyvasz közepette. De egyszer meg lehet nézni a filmet.
83 Én, Tonya (2017)