Nyomd, Bébi, nyomd! (2017)

Az idei nyár, sőt az év meglepetésfilmjében egy bizonyos dolog azonnal elnyerte a tetszésemet: az alapkoncepció, amelyben a filmzene más jelentéssel bír, mint puszta aláfestés, vagy hangulatteremtés. Kifejezetten a zeneszámokra koreografált jelenetek vannak, és ráadásként iszonyú hatásosak is (egy cikkben olvastam, hogy a rendező minden egyes, a filmben szereplő dalt pontos megalapozottsággal választott ki, s hogy még a szereplőválogatások meg sem kezdődtek, de a zeneszámok már megvoltak)! Így szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy a filmzene már-már egy önálló szereplőként funkcionál a filmben. Zenében tehát überkirály, az üldözős jelenetei is profi módon vannak megkoreografálva, de mindez kevés lenne, s szerencsénkre a rendező nem is elégszik meg ennyivel: ütős dialógusok és rendesen megírt karakterek! Akárhogy is nézem, ennek a filmnek valami elképesztő hangulata van. Ahogy felpörögnek az események már az első jelenetben, azt tanítani kellene minden akciófilmet gyártó rendezőnek: így kell megalapozni egy ilyen mozit! De ez még csak a kezdés, Wright nem fél olyasmiket alkalmazni, mint az egysnittes jelenetek (például Baby kávéért megy egy sikeres akció után), ráadásként egy olyan akciófilmben ahol létfontosságú, hogy milyen a vágás (félreértés ne essék: nagyszerűen vannak megvágva a szcénák, amelyhez legalább ugyanilyen színvonalú fényképezés is párosul). Véleményem szerint Bébi karakterében nem kicsit visszaköszön a Ryan Gosling által alakított Sofőr a Drive-ből: egy ugyanolyan szűkszavú, de autóvezetésben profi csávó, akinél szintén fontos szerepet játszik nemcsak a szerelem, hanem a szeretet is ahhoz, hogy másképp viszonyuljon a munkájához. Ám amíg Winding-Refn filmje nem tudott megfogni, addig a Nyomd, Bébi, nyomd! úgy beszippantott, hogy a végén legszívesebben kifizettem volna még egy vetítést, ilyet pedig idei film még nem tudott nyújtani számomra. Ezek mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy bár valóban Bébi karaktere van a középpontban, de a mellékszerepek is rendben vannak, a sztárok nemcsak a nevükkel vesznek részt a filmben, hanem érdemi játékkal, speciel nagyon örültem, hogy Jon Hamm nemcsak egy Don Draper-féle figurát tud hozni, s Jamie Foxx is nagyon élvezhette a ripacs bankrabló karaktert. S a csajok is hozzák, amit hozniuk kell, Eiza González-t Darling szerepében kifejezetten kedveltem. És ami még inkább az átlag akciófilmek fölé emeli ezt a mozit az az, hogy még a befejezése sem elcsépelt, sőt kifejezetten szimpatikus. Nem csinál belőle egy nyálas hollywoodi végkifejletet, amelyben hőseink mindent megúszva belehajtanak a naplementébe, hanem mindenki megkapja azt, ami jár neki, s így sokkal valószerűbbé válik a történet. Összegezve: nemcsak a karaktereknek, hanem az egész filmnek megvan az egyénisége, s példaként szolgálhat arra nézve, hogy egy sima autós üldözéses mozit is lehet kreatívan kivitelezni. A nagyszerű látványa és a dübörgő zenéje miatt pedig nagyon erősen ajánlott moziban megtekinteni!

Egy kicsit lassan indult be a történet, de a közepétől érdekessé kezdett válni, és onnantól a végéig lekötötte a figyelmem. Nem mondom hogy a kedvenc filmemmé vált, de egyszer mindenképp érdemes megnézni!

Ez valami nagyon ütős film, lett, a Sony most nagyot alkotott. Volt benne humor akció, egyébként Baby karaktere sem volt egy átlagos. Nálam az idei év eddigi legjobb filmje lett, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Ez az a fajta film amit meg kell nézni. Nekem az tetszett a legjobban hogy egy az egyben a zene volt a történet középpontjában illetve a film is a zenére épített. A rendezőnek mindenképp megy tőlem a plusz pont! Látványos és ezzel a zenés felépítéssel iszonyatosan hangulatos lett. Az akció jelenetek az autós üldözések mind mind részletesek, jól felépítettek lettek. Bébi (Ansel Elgort) színészi játéka is tökéletesen beleillett a történetbe. Jó volt látni hogy teljes mértékben bemutatták Bébi életét és választ kaptunk arra, hogy honnan ered a zene iránti imádata. Tökéletesen vált a film a múlt és a jelen között. Végig élvezhető és követhetőek az események. Vannak benne jól irányzott poénok is. A film már az elején izgalmas és szerencsére egészen a végig feszültségben tartja a nézőt. Doki (Kevin Spacey) alakítása is jó volt, de akit igazán kiemelnék az Dili (Jamie Foxx) karaktere. Jamie Foxx amelyik filmben szerepel ott felcsapja a színvonalat elég rendesen. Dili az a tipikus idegbeteg, kegyetlen megállíthatatlan örült aki azért néha vicces is és megmosolyogtat rendesen. Összegzésül szerintem kiváló alkotás lett. Mindenképpen érdemes megnézni!

Sikerült a filmet moziban megnézni és azonnal elmondható róla, hogy tuti moziban nézős. Azt vettem észre, hogy a film egyik pillanata sem olyan ahol unatkozni lehetne. Végig pörgős és izgalmas, ezen kívül szép számmal akad benne humor is az ízléses fajtából. A zene pedig itt kiemelkedő szerepet kapott. Remek színészeket találtak ehhez a filmhez. Nem is kell jobb film. Eszméletlen alkotás.