Brian De Palma a hetvenes–nyolcvanas évek egyik meghatározó rendezője, aki a hitchcocki thrillert továbbgondolva alakította ki saját stílusát, és vált a suspense modern mesterévé. Ennek ellenére a közönség leginkább A sebhelyesarcú, az Aki legyőzte Al Caponét vagy éppen a Mission: Impossible című filmek rendezőjeként tartja őt számon. Noha filmográfiája nem olyan nagyra becsült vagy méltatott, mint a kortársaké, és az utóbbi években készített kései filmjei is csak rontanak a megítélésén, mégse lehet szó nélkül elmenni De Palma munkássága mellett.
A hetvenes évek mozi fenegyerekei a korábbi szabályokat felrúgva új filmnyelvet alkottak maguknak. Rég elfeledett vagy lebecsült műfajokat formáltak közönségkedvenc kasszasikerekké, miközben a filmművészet új ösvényét is ki kellett taposniuk maguk előtt. Ebben a környezetben, mikor Steven Spielberg és George Lucas a televíziók kaland és sci-fi filmjeit idézte meg az E.T. a földönkívüli, a Csillagok háborúja és az Indiana Jones filmekkel, mikor Francis Ford Coppola leporolta a gengszter műfajt, hogy dekonstruálja azt a Keresztapával, majd tette ugyanezt Martin Scorsese is az Aljas utcákban, akkor Brian De Palma a thriller műfaját forradalmasította olyan klasszikusokkal, mint a Halál a hídon vagy a Carrie.
De Palma stílusa párhuzamba állítható Stephen King munkásságával. Talán nem is véletlen, hogy a rendező első igazi áttörését egy King adaptáció, a Carrie jelentette. Ahogy King regényei is valahol a szórakoztató ponyva és a szépirodalom között helyezkednek el, néha kicsit az egyik, néha pedig kicsit a másik oldal felé húzva, ugyanúgy De Palma filmjei is ezen a határvonalon egyensúlyoznak. A Nővérek című alkotása sajnos inkább egy tévéfilmes ponyvamozi lett pár jól sikerült mozzanattal, mint igazi mestermű.
Ahogy később a Halál a hídon egyértelmű hommage jelleggel idézi Antonioni Nagyítás című filmjét, a Nővérek úgy hasonul Alfred Hitchcock mesterművéhez, a Psycho-hoz. A történet klasszikus thriller elemeken alapul. Egy fiatal férfit megöltek. A szomszédos ház ablakából egy újságírónő látta a gyilkosságot, de a rendőrség nem hisz neki, és bizonyítékok híján maga kezdi el kinyomozni a történteket. Önmagában izgalmas, de nem túl eredeti koncepció, ami a film során sem tartogat különösebb csavarokat. Egyes megoldásaiban, mint az osztott képernyőn megmutatott párhuzamos cselekményszálak, remekül tudja fokozni a feszültséget, illetve a Psychot idéző gyilkosság jelenet, valamint a fő karakterek is Norman Bates és üldözői mintájára lettek megírva. Ezek mellett viszont a történet nem ad túl sok kapaszkodót, amin izgulhatnánk a film során, három-négy valóban feszült jelenetet leszámítva. A köztes időkben leül a cselekmény. Maga a nyomozás vagy a szereplők motivációi nem kifejezetten érdekesek vagy eredetiek. Legalábbis a mai nézők számára inkább tűnnek unalomig ismételt kliséknek, de már a film készültekor sem voltak egyedülállók. Elég csak a már említett Psychora gondolni. Az emberi test elváltozásából fakadó horror elemek, a fantasztikum egy formájaként reprezentált sziámi ikrek behozásával különösen nem működő koncepció a XXI. században.
Ezen felül a filmen látszik az alacsony költségvetés és az exploitation jelleg, melyet nem igazán aknáznak ki. Az utolsó félórában – ami az ilyen filmek esetében a nagy összecsapás szokott lenni jó és gonosz között – kifejezetten érdekesen indul, de aztán csak veszít abból, amit addig felépített, és a film vége előtt jóval kitaláljuk a rejtély megoldását. Noha a befejezés önmagában még ma is a konvencionálistól eltérő és bátor a maga nyitottságában, megadva a lehetőséget a nézőnek, hogy tovább formálja magában a látottakat. Ennek azonban velejárója, hogy nem is igazán jutunk sehova a film kezdetéhez képest sem. Nincs olyan karakter, akit igazán megkedvelnénk a film alatt. A másfél órás játékidő nem ad lehetőséget sok karaktert építő jelenetre, de a színészek sem adják el őket játékukkal. Talán egyedül a Supermenből Louis Lane-ként ismert Margot Kiddert emelném ki, aki a viszonylag kevés játékidő ellenére is jól boldogul egy egyébként hálás szerepben, de mindenki más inkább átlagos, mint emlékezetes alakítást nyújt. A karakterszínészek hozzák a kötelezőt, de semmi többet. Ennek ellenére nem lehet panasz a castingra, sokkal inkább a forgatókönyv hibájából született egy gyengébb alkotás.
A Nővérek ugyanakkor nem nevezhető közepes filmnek. Különös módon egyszerre izgalmas thriller és olcsó krimi. Különleges, formabontó rendezése időnként kiemelkedő, máskor viszont a legócskább késő esti TV műsorok szintjét hozza. Noha közel sem borzalmas alkotás, és egy-két megoldása miatt érdemes megtekinteni a thriller műfaj kedvelőinek, de ha hasonló filmet szeretne nézni valaki, inkább válasszon egy későbbi művet De Palma életművéből, mert a Nővérek egy szárnyait próbálgató, tehetséges amatőr munkája, aki később ennél sokkal kiforrottabb munkákat tett le az asztalra.
