Yorgos Lanthimos neve szinte a semmiből robbant be a köztudatba, mikor 2015-ben bemutatták az általa rendezett A homár című filmet. Kritikusok sokasága zengett ódákat a filmről, és az Egy szent szarvas meggyilkolása is pozitív kritikákat kapott.
A rendező meg sem állt, 2018-ban mutatták be A kedvenc című filmjét, ami számtalan Oscar-jelölést kapott. Nicole Kidman után Lanthimos ezúttal is remek színésznőkkel dolgozott együtt: Olivia Colman, Emma Stone és Rachel Weisz, akit bár én nem kedvelek, ezúttal még ő is jól játszott. Úgy vélem, ritkán fordul elő, hogy egy filmben a női karakterek ekkora hangsúlyt kapjanak, mint itt. Colman játssza I. Anna brit királynőt, és az ő kegyeiért küzd egymással Abigail (Stone) és Sarah (Weisz). Kettejük hatalmi játszmájáról szól a film, ahogy különböző módszerek próbálják kitúrni egymást a reflektorfényből.
Mivel a film nagy részében hármójukat látjuk, ahogy beszélgetnek, szükség is volt ilyen remek színésznőkre, hogy érdekes maradjon a film. Olivia Colman egyszerűen zseniális: egyik percről a másikra képes mosolygásból üvöltésbe és bömbölésbe váltani. Emma Stone és Rachel Weisz karakterei pedig ég és föld: Sarah a királynő régi kegyeltje, erős és hazaszerető nő, lényegében ő irányít a királynő helyett. Stílusában sem visszafogott, kimondja, amit gondol, amitől modortalannak és szívtelennek tűnhet. Aztán ott van Abigail, az úrinőből lett cseléd, aki vicces, kedves és segítőkész. A néző önkénytelenül is vele szimpatizálhat jobban.
Viszont, ahogy halad előre a film, rájöhetünk, hogy nem feltétlen Abigailnek kell drukkolnunk. Ahogy egyre több hatalma van, kimutatja a foga fehérjét. Ő az, aki elsőként durvább eszközhöz folyamodik, hogy elérje a célját. Aztán persze kiderül, hogy mindent, amit tett, azért csinált, hogy jó helyzethez jusson az udvarban, csak ezért volt elbűvölő a királynővel. Mindig azt mondta, amit Anna hallani akart, míg Sarah végig őszinte volt Annával, és tényleg törődött vele. A politikában is minden, amit tett, azért volt, mert úgy gondolta, az a legjobb az országnak. A végén ki is derül a film tanulsága: Jobb, ha az ember őszinte barátokkal veszi körbe magát. Nem jó az, ha egy olyan személyt avatunk bizalmunkba, aki mindig azt mondja, amit hallani akarunk, ezzel saját magunkat csapjuk be. Az ilyen emberek hazugok, és nem az igazi arcukat mutatják felénk. Ez pedig hosszú távon nagyon boldogtalanná teheti az embert.
A klassz történet és tanulság mellett a film pazar látványvilággal is operál. Az egész mű egy kastélyban játszódik, a kameramunka pedig ezt jól használja. Néhol világosnak, tágasnak, máshol szűknek és sötétnek láttatja a tereket.
Bár nem hinném, hogy minden Oscar-jelölést megérdemelt a film, Olivia Colman mindenképp kiérdemelte az Oscar-díjat. Még talán a legjobb jelmeztervezés díját ítéltem volna oda a filmnek. A ruhák csodásak, és bár korhűnek tűnnek, a domináló fekete és fehér színek, plusz a geometriai minták miatt mégis kicsit modernnek hatnak. Ezt a díjat végül a Fekete Párduc film kapta, (megérdemelten), így nem vagyok csalódott.
Igaz, a vége felé kissé túl hosszúra nyúlik a film, azért mindenképp érdemes megnézni, ha az ember már unja a megszokott kosztümös drámákat, és valami mást, inkább egy rendhagyóbb filmet akar látni.
72 A kedvenc (2018)
dráma | életrajzi | történelmi
Anglia a 18 század hajnalán - a trónt a betegeskedő Anna királynő foglalja el, az ország pedig harcban áll a franciákkal. Mivel a királynő nincs abban az állapotban, nevében... több»
Szereplők: Emma Stone, Rachel Weisz, Nicholas Hoult, Olivia Colman, Mark Gatiss
