Két évvel ezelőtt az Az hatalmas közönség- és kritikai siker volt. Most a vesztesek klubja 27 évvel később felnőttként is felveszi a harcot Azzal, és lezárul Stephen King világsikerű könyvének második fejezete. De vajon ismét mind lebegni fogunk?
A történet 27 évvel az első film után veszi fel a fonalat, amikor Az ismét visszatér Darry városába. A gyerekek életére szomjazó bohóc „invitálására” szülővárosukba visszatérő főszereplőknek pedig saját démonjaikkal is le kell számolniuk a siker érdekében. Az lufija második alkalommal sokkal nagyobbra fújódik, de sajnos elég hamar ki is pukkad. Ezzel okoz némi izgalmat a jumpscare-ekhez szokott közönségnek, de a közel háromórás játékidő ballonját nem lehet csupán üres levegővel kitölteni.
Bevallom, nem olvastam Stephen King eredeti könyvét, de a két vaskos kötetet látva valószínűleg lett volna alapanyag egy érdemi történetet kerekíteni a lezárásra. Noha erősen önreflexív módon a film egyik visszatérő poénja, hogy az író karakter nem tud jó befejezéseket írni. Legalább a leplezetlen Stephen King alteregónak van öniróniája. Ehhez mérten a film valóban a játékidő előrehaladtával egyre önismétlőbbé válik, hogy egy teljesen érdektelen gigászi finálé közepette fulladjon bele az unalomba. Ez a film legnagyobb hibája. Nem tartja fenn a feszültséget. Az első részhez képest valóban több horror elemmel operál, amiket legtöbbször sikerül aláásnia egy feszültségoldó poénnal. Összességében elmondható, hogy a második fejezet inkább lett nevetséges, mint félelmetes. A túlhasznált CGI – még, ha nem is néz ki kifejezetten rosszul – olcsó megoldásokat eredményez. A rémület nem a hangulat megalapozásából, hanem idegtépő hanghatások és túlzó, többnyire undort keltő képek elegyéből fakad. Ez pedig három órán keresztül inkább idegesítő, mint félelmetes.
Az erőssége mindig is a karaktereiben rejlett. Minden fontosabb szereplő visszatér az első filmből, akik a belső énjüket illetően gyerekkoruk óta mit sem változva még mindig saját félelmeiken próbálnak úrrá lenni. Közben már felnőttek és családjuk van, vagy menő állásuk, mégis valami nyugtalanító múltbéli esemény köti őket össze 27 évvel később is. A vesztesek klubja látszólag újra összeáll, hogy aztán ismét szétváljanak, és egyesével tárják fel gyerekkoruk borzalmait, és éljék át eltemetett traumáikat. Már nem az az összeszokott, kiközösített gyerekcsapat áll a középpontban, akik egymásra támaszkodtak a bajban. A felnőttek egója elnyomja a gyermeki összetartást, ezáltal a kémia sem olyan erős a csapattagok között, mint régen.
A színészek sem erőltetik meg magukat az olyan nagy nevek ellenére sem, mint James McAvoy, vagy Jessica Chastain. Az övék is csupán kötelező biztonsági játék. Egyedül Bill Hadert lehet kiemelni, akinek a komikus karaktere ismét a mozi fénypontja. Ennek ellenére is a flashback jelenetek érezhetően erősebb atmoszférával bírnak, mint a film jelene. Az újra felmelegített konfliktusok és megismétlődő traumák nem képesek hiteles drámával feltölteni a vérszegény horror keretet. Ezt ellensúlyozva a film szó szerint tocsog a vérben. Az első részben látottakhoz képest mennyiségileg nagyobb minden. A történet monumentalitása a cselekmény szűkössége ellenére is érezhető. Most minden legalább háromszor akkora és nagyobb, vagy veszélyesebb, ami indokolt is a felnőtt szereplők erőviszonyához igazítva. Mégis minden erőszak és küzdelem céltévesztettnek és öncélúnak hat. Nem kell félni, ez nem lélektani dráma, csak egy horrorfilm.
A szereplők mind összetalálkoznak saját útjuk során Azzal, hogy végül megedződve, közösen vegyék fel vele a végső harcot. A látványvilágra nem lehet panasz. Az operatőri munka még mindig kreatív és látványos. Egyes megoldásaiban kifejezetten okos megoldásokkal él, amik segítenek elveszni az egyébként nem túl érdekes történetben. Ez ugyanakkor nem eredményez többet egy tucathorrornál. Kétségkívül annak a minőségibb fajtájából, mégis ennél talán többre is telt volna az első rész és a könyv tükrében.
Az Az második fejezetének minden szempontból lezárás érzete van. A cselekményszálak, a karakterek mind egy nagy végső összecsapás felé haladnak. Érdemi tartalomtól mentes, horror klisékkel tűzdelt út vezet egy mondva csinált rituális hókusz-pókuszhoz, hogy immár másodszor győzedelmeskedhessen a vesztesek klubja. A veszteségek és áldozatok árán elért beteljesülő nyugalmat végső megbékélésként aposztrofálhatjuk. Valószínűleg nem kell félnünk még egy folytatástól. Az első rész enyhén melankólikus, boldog-szomorú lezárását nem képes megismételni a folytatás, mégse hagy űrt maga után. Talán könnyebb is elengedni a vesztesek klubját felnőttként, egy izzadtságszagú nosztalgiautazást követően, melynek legjobb pillanatai is az első film megidézéséből fakadnak.
69 Az - 2. fejezet (2019)
A Vesztesek Klubja tisztában van vele, hogy hiába sikerült legyűrniük a hátborzongató Pennywise bohócot, az ördögi lényt nem lehet megsemmisíteni. A klub tagjai időközben... több»
Szereplők: James McAvoy, Jessica Chastain, Jaeden Martell, Bill Skarsgård, Finn Wolfhard
