Magány szülte bekattanás

Két világítótorony-őr 4 hétig tartó együtt dolgozásának történéseit ismerhetjük meg, vagyis egy bizonyos ideig azt hisszük, aztán Robert Eggers átterel minket egy teljesen másik útra, ami brutális, lelkileg nagyon megterhelő, viszont eszméletlen mód zseniális.

Az előzetesen ismert, hivatalos "szinopszis" szerint Thomas Wake-ről (Willem Dafoe), valamint Ephraim Winslow-ról (Robert Pattinson) szól a film, akik éppen megérkeznek arra a szigetre, ahol majdnem 1 hónapig tartó melójuk van az ottani világítótoronyban. A történetre fókuszálva kezdődik minden, és bár bizarr képsorokkal van megtűzdelve, még mindezek ellenére is a storyline-t érezzük a középpontban. Mivel Ephraim "friss hús" a szakmában, egyértelmű, hogy az öreg Tom dirigál, sőt nagyon sok esetben lenézően szívatja, piszkálja az újoncot, akinek természetesen a meló igazán rossz részeit szánja. Ám mindez még el is menne, de mindig Wake őrzi éjszaka A világítótorony fényét, aminek felügyeletére igazán fáj a foga Winslow-nak. Majd kicsit kutakodunk a múltban, főleg az esti pialások miatt bekövetkező őszinteség végett, és szép lassan, egy nagyon tudatos folyamat végén Eggers egy teljesen másik úton viszi tovább a nézőt.

A sztoriság lényegében megszűnik, és beleköltözünk a Pattinson által alakított karakter fejébe. Középpontba kerül a szirén amulett, amit a film elején kap Wake-től, valamint annak a babonája, az előző főnöke iránti gyűlölete, akit sokszor azonosít a mostanival, és a magányosságban töltött sok idő eredményezte frusztrációi, félelmei, erőszakosságának, megszállottságának felszínre törése. Hihetetlen húsbavágó módon jeleníti meg a vásznon a rendező ezeket, totálisan beteg és abszurd képkockákkal operálva. A két színész (egyébként főleg Pattinson) pedig mocskosul nagyot játszik ebben az emberi fertőben két kézzel tapicskolva.

Majd az eszméletlenül brutális "agyi-trip" végén bekövetkezik a finálé, ami egy következőt csavar az egészen. Prométheusz története elevenedik meg egy kicsi, de fontos eltéréssel. S így már hangsúlyosan filozófiai szintre emeli Eggers a moziját. Sokféleképpen lehet értelmezni a látottakat, de az teljesen biztos, hogy nagyon sok rétegen működő alkotás A Világítótorny. Rengeteget lehet rajta vitatkozni meg persze gondolkodni. Nagyon nehéz néznivaló, és nem is lesz nagy közönség kedvenc, de ha rá tud érezni az ember, akkor maradandó élményt fog nyújtani. Ja, és a két főszereplőnek meg kijárna egy-egy Oscar.

dráma | fantasy | horror | misztikus

Egy távoli sziget világítótornyában két különös férfi sorsa fonódik össze. A rideg, ámde gyakorlott öregember (Willem Dafoe) és a szakmában kezdőnek számító egykori... több»