Farkaslelkű pillangók

Ha röviden akarnám jellemezni a filmet, azt mondanám, hogy: Aztamindenit! Ez a film több szempontból is óriási meglepetés a számomra. S a jó hír az, hogy pozitív értelemben!

Kezdjük először a remek témaválasztással! A Wall Street ügyes-bajos dolgai már több ízben visszaköszöntek a filmvásznon. Csak kapásból kettő jut eszembe az elmúlt időszakból: egy óriási filmélmény, Scorsese remekműve, A Wall Street farkasa, és egy óriási csalódás, a Milliárdos fiúk klubja. Vagy így, vagy úgy, egyvalami mindenképpen közös ezekben a filmekben: a férfi nézőpont. Hát lessünk csak be a kulisszák mögé, s lássuk a dolgokat egy kicsit a másik oldalról! Hogyan befolyásolja a sztriptíz klubokban gürcölő táncoslányok életét a tőzsdekrach? Mert kik az állandó vendégei ezeknek a kluboknak? A gazdag üzletemberek, akik a mókuskerékből kiszakadva (s asszonykára rábízva a gyerekeket) szeretnék kifújni a fáradt gőzt. Embere válogatja, ki hogyan áll ezekhez a nőkhöz. A legtöbben azért nem a szerelmet keresik. S a módszereik megválogatásában sem igen finomkodnak.

Farkaslelkű pillangók

Sztriptízbárban dolgozó nők = egy darab hús, akivel bármit meg lehet tenni. Na de mi van akkor, ha egy öltáncosnak nemcsak esze van, hanem kivételes fifikája, s ezt nem fél arra használni, hogy kikaparja magának a gesztenyét, s ha cserébe át kell verni pár Wall Streetes jómadarat? Hát hulljon csak a férgese! Ezen a ponton lehet azt mondani, hogy a film túlzottan is általánosít, s egyoldalúan mutatja be az erősebbik nemet. Minden férfi, aki ilyen klubokba jár, s öltönyt hord, feltétlenül rossz, aki megérdemli, hogy lenyúlják? Nyilván nem. De ennél sokkal izgalmasabb a női karakterek jellemének változása. A pénz bizony meg tud részegíteni, mi több, könnyelművé is tesz. S ha kezdetben a puszta fennmaradás volt a cél, szépen lassan már a penthouse lakás, a méregdrága autó és a csincsillabunda lebeg a szemed előtt.

Aztán itt van ez az egészen különleges hangulat, amit megteremtenek nekünk. A klubokban a túlfűtött erotikából néha ki-kitekintünk. Bepillantást enged hősnőink hétköznapjaiba is. Bizony ezek a nők teljesen hétköznapi problémákkal küszködnek, fel kell nevelniük a gyerekeiket, be kell fizetni a számlákat. Az éjszakai és a nappali életük közötti kontrasztot pedig remekül mossák át egyes jelenetek (például, amikor Destiny meglátogatja a nagyiját, lakkcsizmában és véres felsőben viszi be a kislányát a suliba, vagy amikor egydollárosokkal fizetnek ki egy autót). S a film legnagyobb pozitívuma: úgy beszél a stripperekről, hogy nem a meztelenségre, a mindent megmutatásra fekteti a hangsúlyt. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor lehetett pucér lányt látni. A szexiségéből azonban ez nem elvett, sokkal inkább hozzáadott.

S ami mellett nem lehet elmenni: az abszolút meglepetés alakítások. Costance Wu ígéretes tehetség, Destiny karaktere legalábbis teljesen az övé volt. Kezdetben az ártatlan kislány, aki irányításra szorul, sejti ő, hogy mi volna az irány, csak ki kell jelölni az utat. Majd a (visszaemlékezős) történet végéhez közelítve inkább már ő lesz a hidegfejű, aki látja mentora könnyelműségét (például, hogy vakon megbízik az új lányban csak azért, mert azt az elesett lényt látja benne, amit történetük kezdetén Destiny-ben is látott).

Jennifer Lopez. Hát olyat művelt, amitől leesett az állam. S most nem feltétlenül a sokat emlegetett sztriptízre gondolok, bár meg kell hagyni, profin csinálta. Sokféle témájú, műfajú filmben megmutatkozott már ő: a leginkább mégis butácska romantikus filmjeire emlékszünk, amiket amúgy lehet szeretni, csak éppen nem adnak túl sokat. Végre egy film, ahol a vagányságát is meg tudta mutatni (s itt épp egy dalszövege jutott eszembe „I’m still Jenny from the block”). Szerintem egyáltalán nem túlzás az Oscar-jelölés, mert elsősorban miatta lett ennyire erős ez a film. Lady Gaga után egy újabb díva bizonyítja, hogy színésznőként is számolni kell velük. Még mindenképp érdemes hozzátenni, hogy a történetvezetés egyik fontos összetevője a Wu-Lopez karakterei közötti dinamika, amely egész jól és izgalmasan lett összerakva, s mindez csak azért fontos, mert ugyan a film a klasszikus értelemben vett felemelkedés és az ezt követő törvényszerű bukás sztoriját meséli el, de ha már van benne két figyelemre méltó szereplő, akkor az a jól bejáratott formulába is tud egyedi ízt becsempészni.

Talán a lezárása, amely a „barátok vagyunk jóban-rosszban” fontosságát kívánta hangsúlyozni, a kelleténél szentimentálisabbra sikeredett, s mondhatjuk azt is, hogy a rendezőnő nem megy bele a túlzott moralizálásba (fel lehet tenni persze a kérdést, hogy egy ilyen filmben szükséges-e ez), de azt bizton állíthatjuk, hogy A Wall Street pillangói egy jól összerakott alkotás lett, köszönhetően a nem mindennapi alapnak, a főszereplőinek, s annak, hogy jól tud egyensúlyozni a drámaibb és humorosabb jelenetek között (hiába a komoly téma, azért sikerült belecsempészni egy-két olyan szcénát, ahol a közönség hangosan felnevetett, no meg olyanokat is, amely elsősorban a férfi nézők szemeit kápráztatta…).

Mindent egybevetve tehát csakugyan azt mondhatjuk, hogy a sztriptíztáncosnőkből bűnbandává váló hölgyek története egy jóleső meglepetés, amely megtekintésre abszolút javallott.

dráma | krimi | thriller | vígjáték

2015-ben izgalmas írás jelent meg a New York Magazine-ban egy csapat sztriptíztáncosnőről. A közlemény megragadta Lorene Scarfaria fantáziáját, és csakhamar filmre vitte az... több»