Ha a Bolyai családra – Farkasra, az apára és Jánosra, a fiúra – gondolunk, valószínűleg eszünkbe juthatnak az általuk elért eredmények (a geometria, a komplex számok stb. terén), azonban mit is tudunk ezen túlmenően az életükről? Az átlagember valószínűleg nem túl sokat. Hogy Németh László, a tévéjáték alapjául szolgáló dráma szerzője mit tudott, azt egy esszéjében összefoglalta. Ennek alapján alkotta meg az egyik legismertebb színpadi művét, amely ezen elemek felhasználásával, ugyanakkor mégiscsak kitalált párbeszédek segítségével mutatja be e két szellemóriás ambivalens viszonyát.

A dráma történéseinek színhelye Erdély, időpontja az 1830-as évek eleje. Az első felvonás kissé döcögősre sikerült, hosszadalmasan ecseteli azt a légkört, amely majd a rövidesen kirobbanó feszültség hátteréül fog szolgálni. A 60. életévéhez közeledő Bolyai Farkas (Bessenyei Ferenc) egy fiatal lányt, Orbán Rózát (Piros Ildikó) tanítja a zene szeretetére, s közben kisebb-nagyobb problémáit próbálja intézni. Némileg rezignáltan veszi tudomásul, hogy a tudóssors Európa eme szegletében bizony csak sok keserűséggel jár, és lassanként feltárul a korabeli Erdélyt – illetve, ha tágabban értelmezzük: az Osztrák Császárságot – átható tespedés, amely ellen néhányan megpróbálnak küzdeni. A matematikusi tehetségnek (és némi megszorítással talán polihisztornak) tartható Bolyai Farkas tragédiája az, hogy ellentétben göttingeni tanulótársával, Friedrich Gauss-szal ő magyarnak született és, hogy az ismertség és az elismertség neki csak a szűkebb környezetében jutott ki. Részben ezért is reménykedik abban, hogy a fia, János (Huszti Péter) többre viszi majd nála. János azonban kisvártatva megjelenik, s közli, hogy nyugdíjaztatta magát a huszároktól.

Apa és fia között fokozatosan érlelődik az ellentét, amelynek több összetevője is van. Az egyik Farkas furcsa viszonya a fiához: Jánost szereti ugyan, mégis csodagyerekként – majdhogynem cirkuszi látványosságként – próbálta őt "eladni" már annak kora fiatalságától kezdve. János próbál menekülni a terhek alól, ő maga nehezen tudja megemészteni azt, hogy az apja még mindig egyengetni akarja az útját, gyámkodásként és ellenőrzésként éli meg ezt a helyzetet. Farkas viszont talán némi irigységgel is szemléli a fia sikereit, bár lehetséges, hogy ez csak János szemszögéből nézve tűnik így, ráadásul a fiú gyakran bírálja is apja tudományos eredményeit, ami szintén nem kedvez a békességnek. A helyzetet a szakmai féltékenykedéseken kívül súlyosbítja az is, hogy János és Róza egymásba szeretnek, akiket az apa el akar tiltani egymástól, de a fia a szemére veti, hogy ő maga is igyekezett a fiatal lány kegyeit keresni, most pedig arra hivatkozik, hogy Róza egy olyan megyei tisztviselő lánya, aki az állítólagos sikkasztási ügye miatt lett öngyilkos. (De akár az is szerepet játszhat mindebben, hogy az apa talán irigy is a fiára, annak fiatalságára, arra, hogy Jánosnak még van esélye fiatal lányokat megkapni, neki viszont már kevés.) S ami talán a legnagyobb probléma: János örökletes pszichés betegsége. Az apa a drámában egyértelműen a halott feleségét okolja János labilis lelki alkatáért, aki önmaga is beteg volt, ám a nézőben felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon Farkas mennyire lehetett ép lelkű, hiszen ő maga is erőltette a fiát a kétségtelenül meglévő tehetsége kibontakoztatására.

Tudományos és nemzedéki ellentétek, kölcsönös sértések és sértődések hálójában vergődő emberek tűnnek itt a szemünk elé (ha még nem tudnánk, hogy bizony a tudós is csak ember – jó esetben), ám a szeretet-gyűlölet-féltékenység-irigység szorításából szabadulni képtelen apa és fia küzdelme bizonyos értelemben groteszkül kisszerűnek tűnik a korproblémák (Erdély közjogi helyzete, a magyar területekhez mérten is elmaradott állapotai, az erdélyi ellenzék elnyomására tett bécsi kísérletek, az erdélyi magyar nemesség gazdasági nehézségei, a románok fokozatos megerősödése, az erdélyi magyar tudományos és a kulturális élet képviselőinek viszonylagos ismeretlensége a kortársak körében, a nemzetközi tudományos színtérre való kijutás szinte lehetetlenné válása) előterében.

A drámának az én szememben az az egyik gyenge pontja, hogy szerintem ezt a problémahalmazt csak részlegesen tudja bemutatni, így viszonylag sok történelmi tudás szükségeltetik annak a helyzetnek a megértéséhez, amelyben Erdély ebben az időszakban leledzett, s nem biztos, hogy egy, ezen a téren kevésbé jártas néző ennek a birtokában van. Habár a történet eleje kissé nyögvenyelős, a későbbi felvonások már érdekesebbek, jó néhány velős mondás hallható a tévédráma folyamán. Az élményhez sokat tesz hozzá Ádám Ottó avatott rendezése, rutinos színészmozgatása, illetve az, hogy több mellékszerepben is nagy színészek (Temessy Hédi, Szabó Gyula, Benedek Miklós) láthatók. Azt mondhatom, hogy születtek már ennél jóval fajsúlyosabb, sokkal jobban megírt drámák is, és Németh Lászlónak talán nem sikerült teljes mértékben visszaadnia azt a bonyolult viszonyt, amelyben ez a két férfi kínlódott évtizedeken keresztül, mégis az érzelmekre ható és elgondolkodtató darab született. A hibái, esetleges gyengeségei ellenére is csak ajánlani tudom ezt a tévés feldolgozást, mert igazi élményt tud nyújtani az arra fogékonyaknak.