Melankolikus bosszúwestern Spagettiföldről

Az elfuserált magyar filmcímek versenyében akár ez a mű is indulhatna, valószínűleg Bud Spencer bunyós filmjeinek hatására ferdítették el a szerintem sokkal értelmesebb olasz címet (magyarul kb. annyit tesz, hogy Ma nekem, holnap neked). Aki ebből akar kiindulni, az valószínűleg csalódni fog, mert sem nagy verekedések, sem jelentősebb poénok nincsenek a történetben, Bud Spencer is "csak" mellékszereplő, ezért sem érdemes úgy nekiülni ennek a mozinak, hogy egy könnyedebb western-vígjátékot fogunk kapni, s a Bud Spencer-életműnek sem éppen sarkalatos darabja. Mai szemmel nézve már azért megkopott a fénye – igaz, a forgatás idején sem tartozott a remekművek sorába –, de ne keseredjünk el, mert találhatunk benne néhány érdekes mozzanatot.

A főszereplőt ugyan már az első pillanatokban bemutatja a film, de csak lassan kapunk róla információkat, azokat is csak töredékesen. A történet első szakaszában Bill Kiowa (Brett Halsey) összeszed néhány embert egy titokzatos munkára, s ekkor a viszonylagos feszültségteremtés még működik is. Nem tudjuk, kicsoda Bill, nem tudjuk, miért kellenek neki emberek, de érezzük és sejtjük, hogy valami súlyos dolog van a háttérben. A csapat felépítésének ez a módszere nem teljesen ismeretlen, máshol is felbukkan a különböző emberek összegyűjtésének motívuma (eszünkbe juthat akár A piszkos tizenkettő, A hét szamuráj, A hét mesterlövész is). A film egyik kihagyott nagy lehetősége viszont éppen az, hogy ezekről a figurákról sem tudunk meg szinte semmit, így valójában rutinszerűen pereg le a cselekmény, s nincs igazán kiért izgulni. Ez már csak azért is probléma, mert a történet középrészében éppen elég idő lenne arra, hogy kicsit közelebb hozzák a nézőhöz a szereplőket. Itt ugyanis a cselekmény ritmusa némileg megtörik, de valójában nincs lélektani ábrázolás, a szereplők csupán papírmasé figurák maradnak.

Melankolikus bosszúwestern Spagettiföldről

A film javára tudnám írni viszont a végig meglévő nyomasztó légkört, azt a megfoghatatlan és körbeírhatatlan szomorúságot, amely időnként a lírai tájképekben konkrétan is visszatükröződik. Valójában a történet sok sablonból, elbeszéléspanelből építkezik, viszont részben éppen ez a komorság az, amely még akkor is némi egyediséget tud belecsempészni ebbe a produkcióba, ha tudjuk, hogy ennél jóval komorabb westernek is készültek (elég, ha csak A halál csöndjére gondolunk). Csak sejtem, hogy ez a sötétség részben Dario Argentónak is köszönhető, az ő világa valószínűleg ismerős a zsánerfilmek rajongóinak. Tonino Cervi elsősorban a tisztes iparosmunkáiról "ismert" rendező és forgatókönyvíró, ő is zömmel zsánerfilmek elkészítésében vett részt. Ketten gyúrták tehát össze ennek az opusznak a forgatókönyvét; Cervi munkásságát nem igazán ismerem, így nem tudom megállapítani, hogy ő mennyire járult hozzá ennek a komor atmoszférának a megteremtéséhez.

A történetszövés fontos eszköze a késleltetés, hiszen például Elfego, a rosszfiú (Nakadai Tacuja) csupán körülbelül a film közepénél bukkan fel. Az italowesternektől nem szokatlan módon egy viszonylag hosszabb flashbackből ismerjük meg az előzményeket: Bill és Elfego barátok voltak, azonban Elfego tönkretette a másik férfi életét. A feleségét megerőszakolta és megölte, őt magát pedig börtönbe juttatta egy rablás kapcsán. Mindezt fekete-fehérben (kicsit talán barnás árnyalatú fekete-fehérben) láthatjuk, s végre kiderül, hogy mi is motiválta Billt hosszú idő óta. A film cselekménye tehát a bosszúállás tipikus westernmotívumára épül, ami jelen esetben azért is érdekes, mert egykori jó barátok kényszerülnek megküzdeni egymással.

Ezt a komorságot csak fokozza az a tény, hogy a történet egy "nő mentes" világban játszódik; az egyetlen női szereplő gyakorlatilag Bill felesége, de mivel már ő is halott, a filmbeli jelenben csak férfiak láthatók, ami egyértelműen jelzi azt, hogy a főhősnek egy idillinek nem nevezhető, kemény, a családi tűzhelyet nélkülöző világba kell beilleszkednie. Noha Bill és Elfego halálos macska-egér küzdelmet folytat, valamiért mégis elsikkad a két férfi viszonyának mélyebb ábrázolása, s a lélektani hadviselés bemutatása helyett a film jobbára csak a szórakoztatásra törekszik. Ami számomra eléggé hiányzott, az többek között Elfego karakterének jobb kidolgozása. Argento és Cervi sajnos megelégedett azzal, hogy a főgonosz pszichopata, de valójában eléggé egysíkú figurára sikeredett, mint ahogyan a többiek is. A történet voltaképpen a klasszikus bosszúwesternek sémájának x+1-edik változata, amelyben a lélektanilag statikus alakok különböző kalandokban vesznek részt. Olyanok, mint a dróton mozgatott marionettfigurák, a szó bizonyos értelmében véve "élettelenek".

A színészi játék nagyjából az átlagos szinten mozog, Nakadai Tacuja viszont érdekes választás volt a mexikói(?) félvér(?) gonosz szerepére. Kicsit mintha itt is magán hordozta volna a japán filmművészetben megszokott gesztusokat, nekem legalábbis felemás érzésem volt vele kapcsolatban. A többi szereplő közül csupán Bud Spencer és William Berger volt ismerős számomra, ők már viszonylag rutinos westernszínészeknek számítottak (és érdemes megfigyelni Spencer műszakállát, ekkoriban ugyanis még borotválkozott, de a marconább külső érdekében némi szőrzetet javasoltak az arcára).

Az avar borította, késő őszi erdőben történő leszámolás sajátos hangulatot biztosít a filmnek, ötletesnek nevezhető, és az operatőri munkának is becsületére válnak ezek a jelenetek. Angelo Francesco Lavagnino zenéje kevéssé invenciózus – nekem például A szakértő muzsikája sokkal jobban tetszik –, noha például éppen a nagy leszámolás során fel-felcsendülő gordonkaszólók egyedivé és lélektani megalapozásúvá teszik a filmet. Nem mondanám kihagyhatatlannak ezt az alkotást, de azért nem is olyan rossz. Sok benne a felszínesség, a kihagyott lehetőség, a kidolgozatlanság, a komor hangulatot pedig időnként pici humor oldja, de leginkább a melankólia hatja át a filmet. Sokkal jobb is lehetett volna, ha gondosabb kezek készítik; a szórakoztatást és a fajsúlyosabb, komorabb mondanivalót próbálták összeegyeztetni az alkotók, nem túl nagy sikerrel. Egyszer meg lehet nézni, csodát nem kell tőle várni, de tartogat meglepően értékes pillanatokat. Sajnálatos, hogy éppen ezekből van kevés.

thriller | western

Bill Kiowa egy fiatal indiánlányt vett feleségül. Amikor azonban Bill börtönbe kerül, ifjú felesége egyedül marad otthon. Ezt használja ki a férfi régi ellensége, Elfego, aki... több»