2020.05.07 16:32 Kóborló Olvasottság: 855x
2

Vártam már a filmet, megnéztem, és sajnos csalódtam

A A mélyből című filmet jó pár helyen úgy aposztrofálták mint az Alien és a Dolog című filmek egyfajta furcsa keveréke. Mondanom sem kell, ezen hangzatos kijelentések után – enyhén szólva – igencsak felcsigázta az érdeklődésemet (még akkor is, ha jó pár filmnél szokták alkalmazni azt, hogy kiragadnak egy vagy több ikonikus horrorfilmcímet, hogy hasonlítsák azokhoz az épp aktuális filmet).

Ezen összehasonlítások persze szinte maradéktalanul elmaradnak a klasszikusoknak nevezhető filmek mögött, de valamiért ebben a filmben eleinte még igencsak bizakodtam. Elsősorban talán a története miatt, hisz bőven lehetett volna ebből a sztoriból kihozni egy elképesztő erős hangulatú és egyben súlyos atmoszférájú, kis költségvetésű sci-fi horrort... de nem így történt.

Vártam már a filmet, megnéztem, és sajnos csalódtam

Ami már a legelején feltűnt, hogy sajnos a forgatókönyvéért és a rendezéséért felelős Neasa Hardimannek nem sikerült olyan karaktereket megírnia, akik egyből belopnák magukat a néző szívébe. Pedig bőven ad a film erre időt a karaktereknek, hisz a kicsivel több mint másfél órás játékidejének közel az egyharmadával erre fókuszál.

Tehát kapunk egy igencsak korrekt idejű felvezetést a karakterekhez és a cselekmény elindításához, mégis sok esetben éreztem, hogy idegenül hatnak egyes szereplők párbeszédei. Azt is írhatnám erről, hogy sokszor igen sivár volt. A szereplők nem teljesítenek rosszul, amolyan középszerűen hozzák a szerepüket; egy ilyen kevés szereplőt felvonultató filmnél (szám szerint heten vannak) annyira azért nem túl jó, hogy legalább egyikük nem lehet kiemelkedő színészi alakításról írni.

Sajnos mindezen negatívumai után következik be csak az igazán nagy baj a filmnél, méghozzá abban a formában, hogy miként is kezeli azon feszültségkeltési lehetőségeit, amik a történetben megtalálhatók. Azt kell, hogy írjam, sajnos végtelenül középszerűen. Akár mondhatnám azt is, hogy a film feléig ügyesen építkeznek a feszültségkeltéssel, és amikor szükség lenne egyfajta szintlépésre, az nem csak, hogy kimarad, de végérvényesen el is marad. Ezt akár pótolhatták volna kicsivel több vérrel, több őrülettel, vagy oly sok minden mással is, hisz azért a horror kelléktára még akkor is igencsak tág, ha a költségvetés alacsony.

Mindent egybevéve nálam a A mélyből című film a kihagyott ziccerek filmje lesz, és valószínűleg ezért is fog gyorsan a feledés homályába veszni, még akkor is, ha nagyon nem így akartam.

58 A mélyből  (2019)

horror | sci-fi

Egy csapat mélytengeri kutató számára rövidesen a túlélésről szólnak a mindennapok, miután kiderül, hogy vízkészletükbe életveszélyes baktérium került.

2