Filmbarbár   2020.05.29 21:05

Amikor az édes test kicsit lapos

Hogy kicsit rosszmájú legyek, Deborah (azaz Carroll Baker) teste szerencsére nem volt olyan lapos, mint amilyen a film volt. Az első egy óra kimondottan vontatott, itt gyakorlatilag a legtöbb nézőt el tudja veszíteni a történet, mert bizony izgalom nem sok akad benne. Sajnos. De azt kell mondanom, a film többi részében sem.

Számomra kissé Gázláng-parafrázisnak tűnt ez a sztori, amely annak ellenére sem bővelkedett a leleményességben és a feszültségben, hogy a forgatókönyvet Ernesto Gastaldi írta (jelentősebb munkái között van pl. a Torzó vagy a Nevem: Senki, ezekben azért legalább valami leleményesség megcsillan). Valójában felfogható ez egy erős társadalomkritikának is, hiszen gazdag emberek kegyetlen játszadozásáról rántja le a leplet a befejezés, s a történet "háttere" is ez a miliő. A csillogás, a pénz nem minden – szólhat a végső konklúzió, hiszen, amint a filmből is kiderül, a felszín alatt rengeteg mocsok található. Azonban a csillogás és a pénz minden is, ugyanis kiderül, hogy voltaképpen ez volt az események mozgatórugója.

Amikor az édes test kicsit lapos

A meglehetősen vérszegényen (és itt ezt szó szerint is érthetjük, hiszen annak ellenére, hogy e produkciót giallóként szokás aposztrofálni, alig lehetünk szemtanúi véres jeleneteknek, azoknak is csak az utolsó mintegy húsz percben) botorkáló cselekmény zömmel a "misztikumra" próbál építeni, vajmi kevés sikerrel. Marcel (Jean Sorel) egy szerelmi tragédia után nyomoz, a volt szerelme ugyanis öngyilkos lett. A felesége, Deborah egyre nagyobb lelki nyomás alá kerül, furcsa telefonhívások zaklatják őket, amelyek vélhetően Marcel és halott szerelme közös barátjától, Philiptől (Luigi Pistilli) jönnek.

A pár boldog nászútját megzavarják ugyan ezek az események, a néző lelki nyugalmát azonban sajnos nem. Mert valami hiányzik ebből a történetből, ami tényleg izgalmassá tenné azt. A film jó része ugyanis ugyanazt a nagy semmit nyújtja el szinte végeérhetetlen hosszúságúra, időnként fenyegetőző telefonhívásokkal vagy fel-felcsendülő Csajkovszkij-zenével próbálva megteremteni a nem létező feszültséget. A jobb pillanatokban legalább a férfi nézők örülhetnek Carroll Baker meztelenségének, de voltaképpen ez sem nagyon tud kárpótolni senkit sem a tartalmas cselekmény hiányáért.

Elismerem, hogy a 60-as évek végén ez még merésznek számított, ahogyan az is, hogy kb. a film közepétől felbukkan egy kukkoló és rámenős szomszéd, Robert (George Hilton) is. Manapság viszont ez már kevésbé hozza lázba a nézőket, mint ahogyan az egyébként szép tájfelvételek, vagy a hol modernista, hol barokkosan fullasztó enteriőrök, vagy a 60-as évekbeli nightclub ábrázolása sem elégítik ki egy idő után a cselekményességre vágyakozó szemlélőt.

Noha eleinte kicsit nehéz összerakni, hogy hová is fog kifutni a történet, és hogy ki kivel van, egyes rutinos filmnézők már valószínűleg elég hamar ki tudják sakkozni a rejtvény megoldását. És a végeredményen az sem segít, hogy a többnyire olasz zsánerfilmekből ismert színészek jelennek meg itt is, akik közül ráadásul többen is rutinosnak számíthattak pl. a giallo területén (Hilton és Pistilli mellett ide sorolnám Evelyn Stewartot, azaz Ida Gallit is, de Soreltől és Bakertől sem volt teljesen idegen ez a terep).

A sztori a pénz/gazdagság, árulás, gyilkosság szokásos narratívájában mozog, és sajnos sem giallóként, sem suspense-ként/mysteryként nem igazán működőképes, éppen a lassú tempója és a ritmustalansága miatt. És a végső "csavar" sem igazán lehet meglepő, legfeljebb azok számára, akik még nem láttak hasonló témájú filmet. Számomra csalódást keltő élményként marad meg ez a mű, noha egyesek magasztalják a művészies jellege okán.

dráma | horror | misztikus | romantikus | thriller

Egy fiatal amerikai házaspár, a szép szőke Deborah és férje Marcel Amerikából a svájci Genfet választotta nászútjuk első állomásának. Marcel ott nőtt fel, volt egy nagy... több»