A 60-as és 70-es évek egyik kimondottan meghatározó horrorfilmes zsánere a gótikus rémtörténetek voltak, ahol többségében vagy kísértetekkel, vagy vámpírokkal akarták a frászt hozni a nézőre. Ezen filmek többsége nagy százalékban egy kaptafára készült, a közönség mégis szerette és igényelte őket. Eme filmek fellegvára elsősorban Anglia volt, akárcsak jelen produkció esetében is.
Gyerekkoromban számtalan efféle filmhez volt szerencsém, amiket mára már felidézni is alig tudok, többek közt az eltelt idő és a rengeteg egyéb megtekintett film miatt. Viszont jelen filmünk csavart egyet az ez időben sorozatgyártásként érkező rémtörténetek megszokott sablonján, és elég erőteljesen átszőtték erotikus tartalommal is. Persze kapott hideget és meleget anno emiatt a rendezője és a forgalmazója (Hammer Film). Sok országban csak cenzúrázva jelenhetett meg az erotikus tartalmai miatt.
Ez addig fajult a film készítői és a cenzorbizottság közt, hogy a rendezőnek még meg is kellett magyaráznia, hogy nem öncélú dolog miatt tette ezeket a jeleneteket bele, hanem mivel jelen filmünk egy könyvadaptáció (Le Fanu, 1814–1873; ír származású író Carmilla című regényen alapszik), és ezek a jelenetek igencsak szerves részét képviselik a könyv történetének, ő csak próbált minél jobban hű maradni a regényhez. Szerencsére talán ez a magyarázat elég volt ahhoz, hogy számos jelenetet ne vágjanak ki. Nem kell ezen jeleneteket annyira komolynak gondolni, de hát ötven évvel ezelőtt más volt a világ, és más volt a nézői elfogadókészség is.
Talán emiatt tudnám a Vámpír szeretőket kiemelni azon rengeteg hasonszőrű rémtörténet közül, ami előtte készült, illetve még egy dolog volt benne, ami kicsit más volt, mint a megszokottak. A film címében is olvasható, hogy a rémtörténetek közül a vámpírokkal foglakozó csoportba tartozik. Viszont, ahogy ezeket a lényeket ábrázolják, sok esetben eltér a megszokottaktól. Az itteni vámpírok bírják a napfényt, van árnyékuk és egyben tükörképük is, igaz, a másik végletből is merítenek, miszerint nem bírják a kereszt látványát, irtóznak a fokhagymától. Ami viszont megmaradt, hogy miként lehet őket elpusztítani. Szóval e téren is változtattak egy kicsit a vámpíros rémtörténetek már-már unalomig használt megjelenítésein.
Sajnos viszont számomra a színészi alakítások már annyira nem voltak egyediek, mint mondjuk a film története vagy annak a kivitelezése. Tulajdonképpen írhatnám azt is, hogy ha a film nem lett volna kissé merészebb a korához képest, akkor egy gyorsan felejthető alkotást tisztelhetnénk a Vámpír szeretőkben.
