2020.09.09 11:14 Kóborló Olvasottság: 202x
4

Amióta megtudtam, hogy James Herbert (1946–2013) angol írónak készült egy filmadaptációja az 1974-ben megírt, Patkányok című regényéből, azóta kerestem a Deadly Eyes című, 1982-ben készített filmet, és nem oly rég volt is szerencsém hozzá. A film megtekintése után viszont kimondottan vegyes érzéseim lettek eme adaptáció megítélésével kapcsolatban.

Nem nagyon szeretek összehasonlítani filmet és könyvet, de itt nem tudok elmenni emellett szó nélkül. James Herbert Patkányok című könyve elképesztően erős, és már az első olvasása után is úgy gondoltam, hogy ebből egy vérfagyasztóan jó horrorfilmet lehetne készíteni. Bár azért szeretném megjegyezni, hogy James Herbert nem kicsit értett ahhoz, hogy a regényeiben igazán szerethető karaktereket dobjon bármikor oda a horror oltárára, és az olvasója elszörnyedjen attól, ami borzalmakon keresztül hajtja eme karaktereket. Ezáltal olyan izgalomban tudta tartani könyvei olvasóit, amihez csak a legjobb írók értenek.
Valahol ilyen fajta brutális és nyers valóságábrázolásra számítottam a Patkányok című regényének filmre adaptálása során is, viszont sajnos nem ezt kaptam. Ehhez viszont hozzátenném, ha nem ismerném a film alapjául szolgáló regényt, akkor a Deadly Eyes nálam nem csupán egy átlagos horror lett volna, hanem annál azért sokkal jobb, még a hibái ellenére is. Viszont, ha már elkészült a film, lássuk, hogy miként is teljesített!

A filmet az a bizonyos Robert Clouse (1928–1997) rendezhette, akit elsősorban Bruce Lee-s (1940–1973) akciómozijairól lett híres, tehát sajnálatos módon egy olyan rendező kezei közé került James Herbert regénye, aki nem volt épp elég jártas a horrorfilmek műfajában, és ez meg is látszódott a végeredményen. Ezzel persze nem azt akarom írni, hogy a film teljes egészéből hiányzik a félelmetes, horrorisztikus hangvétel, de azért igencsak tartaléklángon van. Vannak azért jó pillanatai, de a vérfagyasztó atmoszférateremtés elmarad, amiben viszont kimondottan erős volt a könyvváltozat.

Nos, mivel a produkció egyáltalán nem dolgozott túlzottan nagy költségvetésből (körülbelül 1,5 millió kanadai dollár), az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy technikailag miként is fogják megjeleníteni az óriáspatkányokat. Nem tudom, kinek az ötlete volt a stábtagok közül, hogy tacskókat öltöztessenek majd be patkányjelmezekbe, de bevált, és így legalább nem olcsó bábokkal kellett életre kelteniük a vérszomjas óriáspatkányokat. Tehát a támadások és a patkányok mozgása így egész jóra sikeredett, ráadásul kellőképpen véres is lett a végeredmény, tehát a költségvetéséhez és a kor technikájához képest elég korrekt megvalósítást kaptunk. Sajnos a színészek alakításait csupán átlagosnak nevezném, pedig a forgatókönyv adott bőven időt a film játékidejéből a karaktereiknek ahhoz, hogy a néző együtt tudjon velük izgulni, de ezt a ziccert elszalasztották.

Eme filmet minden bizonnyal besorolnám egy Top 30-as állatos horrorfilm listába, de nem az első felébe, hisz azért találhatók hibák benne, főleg hangulat terén voltak komoly hiányosságai a produkciónak.

48 Deadly Eyes  (1982)

horror | sci-fi | thriller

Egy seregnyi patkány egy nagyvárosi kikötőben szteroidokkal szennyezett takarmányra akad, és egyből elkezdik dézsmálni az élelmet. A közegészségügyiek elégetik a szennyezett... több»

4