„Vonzás törvénye”

2020.12.11 01:26 myatom Olvasottság: 715x

1

Megkerülhetetlennek érződik számomra legelőször magáról a „Titok” megnevezésű ezoterikus alapjelenségről beszélni, ugyanis enélkül nem nagyon lehet értelmezni a filmet, legalább megközelítően korrekten. Rhonda Byrne producer-író 2006-os filmje, a „Titok: Vonzás törvénye” az alapműve a jelenségnek (könyv is társult hozzá, magyarra is lefordították). Ez tehát a „vonzás” egyik értelmezési kerete, a másik a filmbeli anyuka és két főszereplő férfi közötti „vonzás” (illetve taszítás).

A törvény lényege, hogy „hasonló hasonlót vonz”, vagyis a jó jót, a rossz rosszat stb. (amire régről van egy – szűkebben értelmezett - magyar mondás is: „suba a subával, guba a gubával”). A „Titok” értékeléséhez az én olvasatomban nem nagyon lehet univerzálisat mondani, amit a szkeptikus materialista ugyanúgy elfogadna, mint a téma fanatikus „realistája”, azaz a témával mindenkinek magának kellhet megküzdenie (véleményének megformálását illetően).

Az én „Titok” megfejtésem nagyon röviden azon az analógián alapszik, hogy más életet él egy erdei magányos remete, és más életet, aki folyamatosan emberekkel veszi körül magát, más a kommunikáció, más az erőtér a két esetben. A szkeptikus materialista „remeteként” el tudja szigetelni, ki tudja tépni magát – a tudomány által egzaktan, ismételhetően nem mérhető, precízen nem leírható – univerzummal való kapcsolatból, míg egy megfelelő képességekkel bíró ezoterikus hívőnek meg lehet olyan kapcsolata az univerzummal, ami nem megragadható, nem tolmácsolható, mégis létezhet. Ha pusztán csak feltesszük legalább egy pillanatra, hogy létezik (be)vonzás, akkor kívülről is lehet pár állítást tenni.

(1) Például, hogy nagyon fontos az időtényező. Egy focista pillanat törtrésze alatt hozhat jó és rossz döntést, ami jó vagy rossz gólt eredményezhet, míg vannak, akik akár évtizedeken át agyon aggódják úgy az életüket (mint a filmbeli anyuka is), hogy mások csak töredéket aggódnak. Az első esetben a valamilyen pillanatot egyetlen pillanat alatt kellhet elengedni (különben az akármilyen agyalás befékezheti a játékost). A másik esetben meg pont, hogy kellhet elemzés, cselekvési terv, nem feltétlen elég egy pillanatnyi elhatározás, „elkapcsolás” valamiről. Valószínűleg annyi lehet a lényeg, hogy csak addig érdemes elemezni, amíg van mit (konstruktívan) és főleg időarányosan, utána meg el kell engedni a problémát is, a róla való agyalást is. Hurrikános károkozáson nagyon nem érdemes emésztenie magát az embernek, mert nem ettől lesz jobb, érdemesebb mielőbb rátérni minél megfelelőbb szellemi-mentális állapotban a hogyan továbbra.

(2) Nyilván van hatóköre a törvénynek: hiába gondol valaki nagyon erősen, hogy a 2x2 legyen 5, nem fog sikerülni neki. (3) Világosan meg kell különböztetni a (a) filozófiát, amit bárki követhet, illetve a (b) más által közvetített esettanulmányokat. Az említett „filozófiában” lehet bárki által megfontolható lényegi (még a szkeptikus materialistában is). Például, ha valaki folyamatosan retteg, elalvás előtt is rettegni fog, ami rosszul érintheti az alvását, ami aztán tragikus történésekbe is torkollhat. Mások történeteit meg érdemesebb lehet komolyabb távolságtartással kezelni, mert az ocsú és a búza nagyon nehezen szedhető ketté az ügyben, egyáltalán, hogy egy konkrét történésben mekkora rész lehet a vonzás törvénye, már önmagában problémásan megítélhető, értékelhető.

A konkrét film egyértelműen egy szívet melengetőnek szánt tanmese, egyértelműen lelkesítőnek szánt, erőteljesebb csodákkal. Ebben a felállásban így ugyan komolyan jelen van a „csodás” illúzió, mégis jelen van az a földhözragadtabb ígéret is, hogy a behatások figyelése, horribile dictu pozitív befolyásolása, az egyéni (ön)elemzés eldönthetetlennek látszó kérdéseket tudhat más megvilágításba helyezni, egyértelműbbé alakítani. Gondolok itt az anyuka párválasztási dilemmájára. Számomra mindez azt jelenti, hogy a teljes érzelmi spektrumon akarták az alkotók megszólítani a nézőket: a „haladóbbakat” az illúziókon keresztül, a földhözragadtabbakat pusztán csak az esélyteremtésen, a fejlődési lehetőségeken keresztül. Ettől gondolhatták teljesnek a filmet: ilyetén módon meglehet tehát a tanmese is, a csodák helye is a filmben.

Kiválóan megjelenített volt a főszereplő anyuka „harca” az őt érő jó és a rossz erők ellen. Nyilván ez csak addig a pontig sikerülhetett, amit a film (korlátai) meg tudtak engedni. Nem volt túlmagyarázva, mégis átélhető volt, a szeretet tükrében. Kellemes a filmzene, jó a casting, a színészi teljesítmény, lendületes a történetvezetés (amennyire a kiszámíthatóság engedi), príma a rendezés, a dialógusok lehettek volna izmosabbak, illetve a film idővonala kicsit túlgondolt lett az én ízlésemnek.

Hogy miért csak 8/10-es a film nálam? Nekem volt hiányérzetem, minden filmerény ellenére. Nem sulykolásban, mert akkor propagandafilm lett volna (ami elvetendő). Talán úgy tudnám megragadni, hogy a vonzás törvényének magyarázat-komplexitásában. Ami segíti a nézőt összegzésében, a tanulság levonásában.