A nyomorultak hatalmas sikere után Hugh Jackman visszatért, hogy a Chichago egyik forgatókönyvírójával, a Kaliforniai álom dalszerzőivel, valamint a modern musical fenegyerekével, Zac Efronnal karöltve valóban elhozza az utóbbi évek legnagyobb és leglátványosabb hollywoodi show-ját. Az átütő produkció pedig legalább akkorát szólt a mozikban, amekkorát a maga idejében P. T. Barnum műsora szólhatott a korabeli Amerikában. Ugyanis e nagyszabású és pazar musical az ő életét veszi alapul, de nem az életrajzi filmek szokásos, száraz adatokat felvonultató módján. Emiatt pedig érte is néhány bírálat a filmet, miszerint idealizálta, és cukormázas köntösbe bújtatva, tündérmeseként próbálja eladni a fogyatékkal élő emberekből hasznot húzó Barnum történetét.
Bár van némi alapjuk az ilyen jellegű kritikáknak, ezt az érvelést elhomályosítja a film ragyogása, és nem csak a szó szerinti. A film ugyanis életrajzi és történelmi események helyett inkább Barnum életérzését és filozófiáját hivatott közvetíteni, mely a végletekig pozitív és felemelő. Felemelő, üdítő és ünnepélyes alkotás, mely egyszerre ünnepli az egyént, a különlegességet, az álmokat, a vágyakat, a szenvedélyt, az összetartást, a barátságot, a szerelmet, egyszóval magát az embert. Az üzenete egyszerű: merj nagyot álmodni, közben pedig ne feledkezz meg róla, hogy a család a legnagyobb kincs.
Ezt azonban olyan szemtelenül szórakoztató, romantikus és érzelmes cselekmény keretében adja át, hogy a néző csak pozitív energiával telten, igen-ember érzéssel, ráadásul kedves tanulságokon morfondírozva sétálhat ki a film után, hiszen az általa dicsőített értékek – a kitartás, az elfogadás, az igaz barátság, a feltétel nélküli szerelem, a családcentrikusság – mai világunkból is kiveszőben vannak. Ízlésesebb és szebb musical pedig rég nem készült nála, fényfontjai kétségtelenül a zenés betétek. Dalai professzionális szerzemények, fülbemászóak és modernek. Az egész képi világ a díszletektől a fényképezésig és vágásig szemet gyönyörködtető, a táncos koreográfiák pedig akár egy mai videoklipben is megállnák a helyüket.
A színészek egytől-egyig brillíroznak a rájuk szabott karakterek bőrében. Hugh Jackman egy valódi showman, és észbontó Barnum szerepében, aki egy tökéletesen megírt karakter. Mindig, minden helyzetben feltalálja magát, és amikor mázsányi súlyú morális kérdésekkel találja szemben magát, mindenre azonnal talál egyszerű megoldást, optimizmussal,humorral és iróniával fűszerezve a helyzetet. Ezzel pedig nem azt hivatott üzenni, hogy akár Barnum, akár a készítők elbagatellizálnának egy-egy fontos kérdést, mindössze azt üzeni, hogy nem árt néha kicsit több optimizmussal közelíteni, és más nézőpontokból is megvizsgálni a dolgokat.
Aki tinisztár múltja miatt szkeptikus Zac Efronnal szemben, annak most a színész bebizonyítja, hogy igenis van tehetsége és karizmája akár egy ilyen szórakoztató karakter megformálásához is, a hangja pedig popsztárokat megszégyenítő. Zenayda karaktere már vékonyabb, de a zenés és táncos részeknél ő is nagyszerű, a Zac Efronnal közös kötéltánc jelenete a maga finom és mégis egyértelmű szimbolikájával zseniális. A film meglepetése pedig Keala Settle merész alakítása volt.
Összegezve A legnagyobb showman egy művészien igényes, hanyag eleganciával előadott látványorgia friss és energetizáló muzsikákkal, valamint szívmelengető röpirat olyan sablonos dolgokról, melyekről a film végére rájövünk, hogy bár sablonosak, mégsem kell náluk több az örömhöz és a boldogsághoz.
86 A legnagyobb showman (2017)
Az amerikai showman, P.T. Barnum története, akinek minden idők egyik legszínvonalasabb vándorló cirkuszát, a Ringling Bros. and Barnum & Bailey Circust köszönheti a világ.
Szereplők: Hugh Jackman, Zac Efron, Michelle Williams, Rebecca Ferguson, Zendaya
