Rejtvény: az 1813-as londoni fekete arisztokrácia, feminizmus, multikulti, lmbtq együttállás motivációi

2020.12.31 01:17 myatom Olvasottság: 614x

3

Google keresőbe téve a "The Top 10 Most Popular TV Shows on Netflix Right Now" keresőkifejezést a találati lista 1. helyén(!!) a Bridgerton sorozat van (jelenleg), ami egyelőre előrevetíti, hogy lehet 2. évad (alapanyag mindenesetre van hozzá, meg az 1. évadból egy-két elvarratlan szál). A tetszésindex jelenleg: nagyobb merítésű külföldieknél: 73% imdb, 88-92% rotten tomatoes, míg a magyaroknál: 80% mafab.hu, 82% snitt.hu, 64% port.hu

Az egész egy kedves limonádé, megnézni meg lehet, például a pazar kiállítás miatt, de csak bizonyos feltételek mellett (pl. a színre vitt 1813-as londoni fekete arisztokrácia ne riassza el alapból a nézőt). Viszont elolvasni nem olvasnám el az alapregény(eke)t. Számomra az egész, minden erénye mellett, a dömpingáradatban megjelent Romana/Julia regényfüzetek intellektuális és érzelmi színvonala. Legyen bármennyire jól megírva, lényegében csak a könnyed kikapcsolódás és szórakoztatás a célja. A rossz elnyeri – bűneivel arányos – büntetését, míg a jó elnyeri jutalmát. Nahát, milyen meglepő. Talán annyi írható az egész javára, hogy a rossz nem végletekig rossz (vannak fokozatok), és a jók is tudnak megtévedni.

Kezdjük rögtön a legfontosabb kérdéssel! Kellene valami megfejtés a 200+ évvel korábbi, 1813-as londoni fekete arisztokrácia vagy fekete királyné, illetve például feminizmus, multikulti vagy lmbtq sorozatbeli jelenlétének okára! Miért vannak együtt összedrótozva az 1813, azaz a 19. század elejének és a 20. századnak jellemzői, mi dominál? Az én megfejtésem elég egyszerű idevágóan:

(1) Az eredeti könyv és koncepció olyan kérdésekkel, problémafelvetésekkel, helyzetekkel, konfliktusokkal dolgozik, amik 1813-ban működtek. Az, hogy a báty halála után a kisebb fiútestvér áll helyt házasságkötéssel a báty szerelmével kapcsolatban, korabeli 19. századi felvetés, nem 21. századi. A házasodás kötelessége, a vérvonal megőrzése, a testvéri kötelességek, a felemelkedés és bukás stb. egészen másképpen merült fel 1813-ban, mint manapság (különböző kultúrákban).

(2) Viszont a Jane Austin-i tempó a 21. század brutális pörgésében már lassú. Turbózni, korszerűsíteni, modernizálni, "szexualizálni", feminizálni, multikultisítani kell mindent, különben statisztikai relevanciával bealvás vagy elkaszálás a vége (a célközönség körében). Itt a nagyközönségen van a fókusz, nem angolos bölcsészhallgatók (a diplomamunkáikkal) a célközönség. Még a tisztán autentikus igényű, totál kosztümös pl. Emmába (2020) is rengeteg modernizáló vonás csempésződött be, például a dialógusok/poénok révén.

* Jó példa minderre a Lucy Maud Montgomery Anne sorozatának gyökereiben megcsavart, felgyorsított, modernizált CBC-s gyártású, Netflixes terjesztésű adaptációja, amit 3 évad után így is elkaszáltak, merthogy nem jutott erőforrás a tervezett további két évadra.

* De jó példa a Netflixes Szexoktatás (Sex Education) 1-2 évadának brutális szexualitása, illetve rendkívül sötét tónusa is. A Bridgerton – mint későbbi sorozat – is megköveteli, hogy legalább ilyen "színvonalon", mennyiségben, koncentrációban kapja a néző az adrenalint, szex terén is például.

Az egész sztori egy vállalható iparosmunka, de semmiképpen nem kiemelkedő vagy zseniális (nekem). Jó forgatókönyv, jó rendezés. Érdekesek voltak a színészek: nem ájultam el tőlük, de taszítóak sem voltak. Parádés és maradéktalanul okés volt az egész kiállítás (150 milla dollár jól költődött el a gyártási költség oltárán). Kiváló világítás, fényképezés, sok-sok tánc, bál, minden, ami kell.

A sok negatív kritika ellenére én jónak és feszesnek éreztem a cselekményvezetést. 8 részre volt elég az anyag, se több, se kevesebb nem lett volna jó talán. Örültem, hogy voltak még engem is lázba hozó problémafelvetések (nem vártam volna egy limonádétól). Például az informatika korát is megcélzó érdekes probléma volt számomra, hogy "mit és mennyire generikusan vagy éppen specifikusan mondunk ki nyilvánosan, mennyire állunk érte helyt, milyen és mennyire jogos ellenérzést vált ez ki, milyen konklúzió vonható az ilyen konfliktusokból". (Nem akartam spoilerezni, azért fogalmaztam ilyen körmönfontan.) Voltak érdekes csavarok, fordulatok. Volt nem egy jó dialógus, poén, bár lehetett volna több (elfért volna).

A szexuális/erotikus vonalról is lehet szót ejteni a sorozat kapcsán. Elég bőséges mennyiségben kapja a néző az arcába. Nyilván a férfi főhős kigyúrt meg kockahasú, aki levetkőzésének megvan a maga célközönsége. Ugyanígy kifejezetten bájosan gyönyörű és tehetséges a női főszereplő. Bár jellegében vadabb erotika is van (mint 1813-ban szokás lehetett arisztokratikus körökben, ahol "süteménytől is teherbe lehet esni"), ezek inkább érzékeltetettek, mint közelről mutatottak. Elsődleges nemi jelleg mutatása nincs, de egy-egy csajcici azért villan.

Már csak egy dologról kell beszélni: a sorozat legnagyobb erényéről, a filmzenéről. Lendületes, eredeti klasszicizáló, azt mondanám, modern Vivaldit megcélzó vonós- és szimfonikus zene volt az alap. Ehhez jöttek a klasszikus zenei betétek és mai modern trendi nóták cover-feldolgozásai: Ariana Grande's 'Thank U, Next', Maroon 5's 'Girls Like You', Shawn Mendes's 'In My Blood', Billie Eilish's 'Bad Guy', Celeste's 'Strange (feat. Hillary Smith)', Taylor Swift's 'Wildest Dreams'. A klasszikus zenei betétekből most kettőt említenék érdekességnek (mennyire helyén volt).

(1) A Beethoven által 1804-ben komponálta Waldstein-(zongoraszonáta) Op.53, 1. tétel, ami 1813-ban aktualitásnak számíthatott a korabeli terjedési-/sebességviszonyok mellett.

* Egyrészt ez egy nehéz Beethoven-szonáta. Ma már nyilván sokan játsszák, de akkoriban arisztokrata lányok kevéssé valószínűen játszhatták ennyire tempóban, hibátlanul, mint a filmben felcsendül, vagy manapság is brutális mennyiségű zongoratanulás után lehet csak megközelítően korrekten elzongorázni. (Apropó, minden zongorázás és zenei felvétel valósághű volt, ami számomra például nagyon fontos dolog. De még a hamis-torz éneknél is minden helyén volt).

* Másrészt, aki tudja, hogy ez a szonáta egy kb. félórás alkotás, és mivel a szonáta 1. tétel eleje, majd a tétel későbbi része is lett idézve, így érzékelhető volt, hogy a kérdéses jelenet 1-2 perce a valóságban konkrétan kb. 8 percet fedett le. Ez azért nagyon szimpi volt a magamféle futóbolondoknak.

(2) A sztori végén volt egy brutális hatású zenés-táncos együttállás. Eredeti filmzene, beledrótozva Vivaldi Négy évszakjának Max Richteres verziójából részek. És minderre egy nagyon gyors keringő táncként. Elképesztően fura, de roppant érdekes ínyencség volt.

Az OST-album(ok) elemzése külön szekciót, posztot igényelne. A terjedelmi korlátok miatt itt csak röviden jelezve, kettő album is van, Kris Bowers szerzőségével. (1) 15 trackes, amiben 4 db eredeti OST-track, 5 db klasszikus zene betét, 6 db vonósnégyeses Cover/feldolgozás van (62 percben), illetve (2) 19 trackes, kivétel nélkül mind eredeti OST-track (60 percben). A neten megtalálható, hogy melyik epizód melyik konkrétan beazonosított részében, milyen sorrendben, milyen track hangzik fel. A dolog külön érdekessége, hogy a 15. trackes album két verziót is tartalmaz a Waldstein-szonátából, egy 8:41 és 10:46 perceset. Az előbbi kifejezetten hibákkal tarkított kezdő előadás. Mintha ezzel érzékeltetné a szerző, hogy a hercegnő csak ilyen gyengén tudhatta játszani a darabot. Hasonlóra sosem láttam korábban példát, még csak megközelítőleg sem.