Kóborló   2021.01.25 09:01
1

Jöjjenek a békák!

Régóta szemezgettem már ezzel a filmmel, de eddig még nem volt szerencsém hozzá. A napokban olvastam róla, igaz, nem túl sok pozitívumot említettek a kész filmről (szinte semmit), de így már mindenképp látni akartam eme korai horrort.

Kimondottan kedvelem az állatos horrorfilmeket. Ezt elsősorban az olyanoknak köszönhetem, mint az 1975-ös Cápa, az 1976-os Grizzly vagy az 1977-es Az állatok napja, és mindig érdeklődve vágok bele hasonló alkotásokba. Nos, az 1972-es Békáknál nem nagyon éreztem, hogy pontosan mire is fog majd a horror kihegyeződni, hisz a béka nem feltétlenül az egyik legveszélyesebb élőlény az állatvilágban (főleg nem az emberre); bár ekkor eszembe ötlött egy másik film, egy 1988-as, szintén állatos horror (cím szerint a Slugs, muerte viscosa), ahol csigák jelentettek az emberekre veszélyt. Igen, csigák, és ráadásul nem is volt annyira szörnyű az a film, mint ahogy azt elsőre mindenki gondolná, így azt gondoltam, hogy esetleg a Békákból is talán ki tudnak majd hozni valami hasonlót, de tévedtem.

Jöjjenek a békák!

Volt még egy elképzelésem elöljáróban a filmről, elsősorban a moziplakátja miatt gondoltam, hogy majd óriás, emberevő Békák terrorizálják az embereket. Hát nem. A Békák című filmnek számos nagy hibája van, az egyik az igencsak alacsony költségvetése. Ez sajnos nagyon is látszik rajta, de az talán még nagyobb gond volt, hogy a készítők közt nem igazán volt olyan személy, aki elég kreatív lett volna ahhoz, hogy az alacsony költségvetést jól tudja kezelni. Olyan pocsék kivitelezéseket láthatunk itt, hogy ha ezt a készítők inkább a humor felé akarták volna elvinni, egy sokkal fogyaszthatóbb alkotás születhetett volna belőle.

A története is bőven hagy kivetnivalót, és ez a karakterekre is kihat. Rég láttam olyan filmet, amiben a történet ennyire pocsékul bánt volna a karaktereivel, mint itt. Ezáltal színészi alakításokról nem is nagyon érdemes beszélni, hisz maga a forgatókönyv egyből mindent tönkre is tesz e téren. Egy másik igencsak nagy probléma, hogy kimondottan unalmas, és mindenfajta feszültségtől totálisan mentes volt a film.

Összegezve: nem nagyon tudnám ajánlani senkinek, de még azoknak se lesz szórakoztató, akik legalább annyira rajonganak az állatos horrorfilmekért, mint jómagam. Nagyon rossz, messziről kerülendő film lett.

49 Békák  (1972)

horror | misztikus | romantikus | sci-fi | thriller

Egy kerekesszékes ültetvényes irtja a környék vadvilágát, ezért a mocsárlakó békák ezrei forralnak bosszút, és támadják meg a férfit és családját. több»

1