Számomra ez az Industry-sorozat egy legfinomabb, legjobb évjáratú, minőségi bor, illetve egy adagnyi fekália keveredése. Mivel a komponensek, a "leggyengébb láncszem" elve mentén határozzák meg az elegy minőségét, nagyon lehangoló lesz (a) a sorozat egymásra következő részeinek nézése, (b) a néző folyamatosan intenzív hangulatesése, vagy éppen (c) a sorozat végének kiégettséges, nihil érzése (még filmkritikát se akarna írni az ember a fekáliától való undor miatt).
Ha értéket akarnánk képezni ebből az egész fekáliás mocsokból – konkluzió vagy tanulságképzés formájában –, akkor minimálisan és legelőbb világosan el kellene határolni a komponenseket keveredés előtti állapotukban, mintha a keveredés valamiféle szabályozásával megpróbálnánk megmenteni a finom bor értékeit és/vagy bemagyarázni magunknak, hogy a fekáliára szükség van, mert megvan a szerepe a természet körforgásában. Lehetetlen küldetés, csak megkísérelni és elbukni lehet, bizonyíték rá ez a kritika is.
Elképzelni nem tudom, hogy a finom bor rész, avagy a sokkoló, botrányos fekália rész miatt van a siker és a bejelentett 2. évad az HBO-nál. Én is végignéztem az 1. évadot (nem kaszáltam, sőt nem is volt kasza érzésem), azaz a sorozat valahol működik, legalább valami kis szeletét tényleg jól prezentálja. Más kérdés, hogy a 2. évadra mennyire vagyok kíváncsi, van-e további pontenciál az egész soriban. A finom bor rész engem – továbbnézéshez kellően szükséges mértékben – megrészegítően felvillanyozott, a fekália rész másnaposságig menően égetett ki, na de totálisan. Az intenzív hullámvasútélmény brutálisan elementáris erejű, kevés hasznot és sok kárt sejtető, ráadásul valahol függőségveszélyt is bevillantani tudó volt (ami "legitimálhatja" a 2. évad érkeztét). Bennem az egész kb. olyan érzetet keltett, mintha a Nagy zabálás c. filmben a túlevés miatti halál előtti n+1, utolsó fogásként érkező, teszem azt pizzaszelethez vagy habos süteményhez jópofát kéne vágni. Van ember, aki meg tudhatja tenni, akár kritikus tömegben is.
Mivel a fekália rész irreverzibilisen determináló (nincs, és nem is lehet annyi és annyira finom bor, hogy ez negálódjék az elegyben), előbb erről kell beszélni, hogy a nézői sorozatbevállalás előtti kritikamegtekintés hatására a nézői sorozatkasza lehetősége már az indulásnál meglegyen. De mindenek előtt előbb azonosítani kell a két komponenst. A finom bor rész a 21. századi fehérgalléros munkahelyi dráma 10+/10 pontos, részletes, élvezetes, mi több művészi kidolgozása. Míg a fekália rész meg a (rock and roll nélküli) drog és szex sokkolást hajszoló, botrányos, művészileg teljesen megalapozatlan, értéktelen, így káros. "pornosztikus", tapicskolós szétkenés, 1/10-es értékeléssel. A három értékelés eredője nem lehet más, mint 1/10, összhangban azzal, ahogyan az említett bort is szokás értékelni, még a pohárba öntés előtt. Ettől még van mit, és érdemes is a soriról beszélgetni.
A konkrét értékeléshez beszélni kell szerintem olyan a filmesztétika tárgyába tartozó dolgokról, mint film és néző közötti közvetítő formai (itt konkrétan filmes) nyelv, művészi eszközök vagy például művészi értékek. A formai nyelv eléggé egyszerűen elintézhető. A sori egy minél nagyobb tömegek szórakoztatását haszonmaximalizálással és költségminimalizálással megcélzó Ipari műtermék. Mint ilyen, alapvetően determinálja a formai nyelv alkotói választását is. Pl. felesleges absztrakciós szintek eliminálása, közvetlen utalásokkal operálás, nézői igények minél könnyebben levehető kiszolgálása.
Ilyen kiindulás mellett az például bevállalható művészi érték lehet, ha nem megúszást akaró, megcélzó és/vagy produkáló a sorozat-végtermék. Vagy ha egyszerre, kellően összehozottan van: (a) értelmesen megválasztott absztrakciós szint közbeiktatásával messzebbről való rátekintés, rálátás, illetve (b) a konkrét részletek alapos elrendezése. Vagy csak pusztán érződik a végeredmény-minőséget növelő alkotói erőfeszítés. Mindehhez művészi eszközként tartozhat például (a) időtömörítés, minél kevesebb idő alatt minél több dolog mutatása, vagy (b) orgazmikus jellegű élvezetelnyújtás a történés, akció, poén adott pontjain.
(A) Drog és ábrázolása. Eddig az elmélet, nézzük a gyakorlatot a sorozat kapcsán; mi és hogyan képződik le! Droggal kapcsolatban soha semmilyen tapasztalatom nem volt, így aztán hiteles információm sincs az értékeléshez, megítéléshez, csak és kizárólag fantáziám, elképzelésem. Amennyire nekem lejön a sorozatból: valós koncentráció, kreativitás, teljesítmény fokozására és/vagy stressz csökkentésére, menekülésre, perdöntően minimális és/vagy ideiglenes eredménnyel, hosszasan káros lecsengéssel, függőségi veszéllyel használják sokan a drogot.
Konkrét analóg példaként említem, hogy minden idők egyik – közönségileg és kritikailag – legünnepeltebb popkulturális zenei albuma a Beatles együttes LSD mámorban készült Bors őrmestere volt, miközben az egész együttes pályája lényegében alig hat évig tartott, 1963–1969-ig (nincs "ingyen ebéd"?), miközben a tagok alkotóereje és produktumkimeneti minősége a rákövetkező évtizedekben meg sem közelítette ezt a hat évet (az én értelmezésemben).
Lehetséges kérdések: Mi számít? Egy körülményfüggetlenül vett "örök életre" szóló művészi produktum (lásd még hozzá sport, csúcsok, esetleg doppinggal megspékelve), avagy egy életútösszegzés "szórásmentesen átlagolt" kimenete? Számítanak-e az album keletkezésének körülményei+sikere, illetve hatása a továbbiakra nézve? Hogy néz ki akármilyen alkotói megújulás bármilyen szerrel tuningolt produktum után? A cél, avagy a hozzávezető út kapja-e a nagyobb fókuszt?
Nyilván nem várom el egy szórakoztatónak szánt soritól, hogy ezeket a kérdéseket véglegesen megfejtse, de ha már időben hosszan és folyamatosan durvuló mélységbe gázol a drogmocsokban, akkor könyörgöm, legalább valamit villantson fel belőle. Valami eredetit, valami elgondolkodtatót, valami nézőileg átélhetőt azonfelül, hogy van (munkahelyi vagy kapcsolati) stressz, van drog, és van halált is okozni tudó függőségi veszély. Ha csak ezek vannak, akkor kár a sorozatnak beleállnia a drogvonalba, hiszen lózungok szintjén túl a mélyebb megértést nem fogja segíteni. Így aztán extrapolációval a maximum következtetés az lehet csak, hogy olcsóbb és ugyanolyan "hatékony", mint egy drogfelvilágosító brosúra (ha és egyáltalán).
Összefoglalva a drog soriba vitele mint ismert aspektus egyfelől valahol kötelező mutatvány volt a hitelesség követelménye miatt, másfelől a drogtéma nem adja önmagát, dolgozni kell rajta, kell tudni tálalni, művészi eredményt kell produkálni, főleg, ha ekkora nagy hangsúlyt kap. Ezt bizony a sorozat elbukta nálam, 1/10-zel.
(B) Szex és ábrázolása. Ha a drogmocsokban – a fentebb írtakkal összefüggésben – térdig gázolunk, akkor szex terén azonnal, íziben elfelejthetjük, hogy két heteroszexuális ember érzelmekkel teli szerelemből, lélekegyesítés után, örömcentrikusan, érzékiséggel telien egyesíti testét is, utódnemzési tematikával is kiegészítve. Kapcsolódjunk be a szexaspektus sztorijába ott, hogy (a) férfiak mellett nők is fantáziálják, tervezgetik, kivitelezik az alkalmi szexkalandokat, pusztán csak a ("hús"-)szexért magáért, annak vélt vagy valós egészséges testi, adrenalin- és mindenféle mást fokozó szellemi-lelki előnyeiért. A jelenség tagadhatatlanul valós, sőt terjedő, sőt droghoz hasonlatosan függőségveszélyt magában rejtő. A megoldás, a kielégülés ugyanúgy potenciálisan gyengülő és átmeneti, ha és egyáltalán van vagy lesz, miközben a lecsengése sem kecsegtet optimistán.
(b) A sok és bővülő meg fokozódó hollywoodi érzékenyítési nyomás következtében egyre több sorozat egyre kevésbé tud meglenni olyan homoszexuális tartalom nélkül, aminek nem a homoszexualitás kontextusának művészi feldolgozása a célja, hanem csak pusztán öncélú eszköz a sorozat egyéb tartalmainak rovására. Sőt! Ha eddig nézőszám növelő volt egy-egy csajcici vagy -suna megvillantása, akkor mintha ugyanennek igaznak kellene lennie célként a hímtagok megmutatására is, és az idő haladtával nyilván egyre naturalisztikusabban. Vagy éppen az eddigi heterós szexábrázolások után a homós ábrázolások is egyenrangúan kikövetelik a magukét.
(c) Ha a kiindulási helyzet ennyire torz, sőt durvulóan torzuló, az már alapvetően determinálhatja a művészi eszközöket és értékeket az ábrázolásban. De még mindig van/lenne tér rájuk, lásd a "Normális emberek" szerintem kiváló sorozatot, ami úgy volt erősen naturális, hogy öncélúságot mellőzően rendesen megágyazott (szó szoros és átvitt értelmében) a szexuális kapcsolatoknak, az egésznek komoly értelmet adva. Ez az Industry sorozat 1/10-es értékelésig menően a drog után ezt is elrontotta a végletekig. A szexes ábrázolások semmiből, sehogyan előrángatottak, ad hoc módon esetlegesek, érthetetlenek, randa pornosztikusan érzékeltetettek, mi több, hiteltelenül túlgondoltak.
– Sokkoláson és botránykeltésen kívül semmi értelme nem volt egy sráccal a tükörről öncélúan megetetni a saját ondóját. Ugyanígy semmi hozzáadott értéke nem volt homós szexuális közösülés időben hosszú, közvetlen, és kontextustól megfosztott bemutatásának. Ennek így, ilyetén formában tényleg kizárólag csak propagandaértéke van, semmi más, és annak is a legromlottabb formája.
– De ugyanígy hiteltelen volt a sunavillantás száműzésével szemben a hímtagvillantás telibe fényképezésén (valamiféle "inverz" genitália-fókusszal?) túl, hogy orálisan csak a srácok kényeztetik a csajokat, megfordítva – kiemelt hangsúlyt kapóan! – még véletlenül sem, ha már térdig kell gázolni a ratyi pornóban. Értsük jól: nem a hiányon van a fókusz, hanem a hamisságon, ami alapból megkérdőjelezi az egész fekáliamocsok ilyen szintű és mélységű ábrázolását, ha ennyire nem szolgálják ezek a beszúrt jelenetek a mondandót és ábrázolását.
– Olyanokról már nem is beszélve, hogy a nagy adrenalinfokozásban az átlagcsajnak semmi szüksége benedvesedésre, így azonnal szárazon közösülés, kész. Vagy olyan sportértékkel bíróan intenzíven kell rángatni a (muszlim!) csajnak a kézimunka során egy lőcsöt, hogy a fitymacsattogást a szomszédban is hallják.
(C) 10+/10-es munkahelyi dráma emberi kapcsolatokkal, hierarchiával, történésekkel, döntésekkel, kezdeményezésekkel, erényekkel, hibákkal, hasznossággal, károssággal. Ennyi fekália után most kéne hitelességet megcélozva lelkendeznem valahogyan. Ma már tömegesen, régóta napi élmény lehet Magyarországon is(!) multikulturális cégben dolgozni, sok-sok számítógéppel megtöltött, nagy hodályban. A 1999-es "Hivatali patkányok" műremek Magyaroszágon is hatalmas – filmkultuszt érő – sikert aratott. Ez "csak" szatíra jelleggel figurázta ki a multinaci, multikulti környezetet, attitődöt. Hiába csak a felszínt kapargatta, azonban a sok-sok fonákság a humorforrásokkal együtt bőségesen elegendő és minőségi alapanyagot adott a sikeres megformáláshoz, kidolgozáshoz.
Az Industry sorozat az előbbi filmmel szemben jóval többet vállal, jóval nehezítettebb pályán, mégis megközelítően komoly átütő erővel, sikeresen (csak épp elsősorban dráma, és nem szatíra vonalon). Számomra/nekem ez adja el a sorozatot, míg enélkül egy drogozós és pornóhulladék lenne az egész. Egy multinaci, multikulti bankban vagyunk, annak fehérgalléros "pénzgyáras" brókerrészlegénél (értékpapír, deviza, miegymás kereskedéseknek közepén). Kevesebb mint 100 dolgozó, a takarítókkal együtt. A profitszint 50-60 millió dollár, ami alsó hangon 15 milliárd forint. Összehasonlításként a leghírhedtebb Mészáros család éves profitja 30 milliárd forint, ezres nagyságrendű (be)dolgozóval. Több tízmillió font vagy dollár mozdul meg egy-egy – sokszor pillanatnyi – pénzügyi tranzakció keretében, amiknek tranzakciós jutaléka hozza össze a fenti profitszintet. Egy-egy tranzakció nagyságrendje milliárdnyi szegény ember napi gondjai enyhítésének költségével korrelál.
Miközben minden a pénzről (illetve nyomában adrenalin-fokozásról, élvezetkoncentrálásról, -habzsolásról és -maximalizálásról, profitról, hatalomról, farokméregetésről stb.) szól, és csak arról, és persze bármi áron. A kört bezáróan az eszköz válik céllá a maga összes felszínességével, ostobaságával. Csúcsok meghódításán van a célfókusz, mint a LSD-s zeneszerzőnél, halálos ítélettel szembenéző, azt is nemcsak kockáztató, hanem egyenesen bevállaló korrupt kínai funkcionáriusnál, vagy a családot hátrahagyó, életveszélyt folyamatosan kockáztató, Himaláját mászó sportolónál.
Ebben a kontextusban legalábbis vitatható az ilyen kapitalizmus velejét érintő munkák társadalmi hasznossága, károkozása, lásd hozzá a szabályozatlan (vagy éppen szabályozhatatlan?) amerikai subprime-válságot toxikus pénzügyi termékeivel, a 2008-as gazdasági világválságba torkollóan. A hibázás lehetősége óriási, lásd korábban a svéd bróker 69 000 milliárd dolláros elgépeléses tévedését! Csakhogy értsük, érzékeljük ennek az 69 billió dolláros összegnek a nagyságrendjét, a teljes USA teljes államadóssága 2017-ben 20 billió dollár körül alakult, míg a magyar költségvetés teljes éves bevétele alakul 20+ billió forint körül (ami ~0,05 billió dollár).
A brókermunkához nagyon sok tudás kell (alapinfók, folyamatok, elemzések szintjén), magas IQ komplex dolgok gyors és hatékony áttekintéséhez, biztos és kockázatelemzett megítéléséhez, sok gondolkodás, proaktivitás, döntési tapasztalat, adrenalin kell a stressz, feszültség, hibák vagy éppen siker megfelelő kezeléséhez (analóg munkakör lehet az informatikai programozás vagy online hírgyári újságírás stb.). Hogy mennyire kiégetheti az embert mindez, arra volt egy nagyon jó indexes videó 2016-ban egy brókerré vált magyar tudós geofizikusról, aki megelégelés után Zemplénbe ment hegyi remetének (gombászni és köveket, ásványokat gyűjteni meg rendszerezni), havi 20 000 forintos(!) megélhetési költségvetéssel. A kereső kifejezés: "elfoglalt brókerből lett mindennél boldogabb remete". Persze a világ és benne az Industry-sorozat pont a másik végletről szól.
Az Industry-sorozat a számomra nagy kedvenc, szintén 2020-as, sajnálatosan, de szerencsére egyelőre csak a 2. évad után elkaszált Warrior-sorozathoz hasonlóan kiváló munkahelyi környezetet vázol fel. Vannak életből jövő, életszagú, életteli karakterek komplex jellemekkel: szervezetet kontrollálni nem tudó, gyenge nagyfőnök, erős, de le- ás átgázoló vezető, értékképző, ám saját sikereit a cég, a dolgozók és ügyfelek (úgy is mint emberek) érdekében, tisztesség jegyében kockáztató vezető, a nőket, kezdőket alázó "nagyember", csupán túlélő fokozatban működő, ám sikert mégis felmutatni tudó figura, intelligens és okos, ám ebbéli "veszélyessége" miatt félreállított figura, nyomulós figura, áldozattá válás szintjéig kizsákmányolt, diszkriminált és tönkretett női figura, haláláig túlkompenzáló workalcoholic/munkamániás figura stb.
Vannak a karakterek között kapcsolatok, valós napi szituációkba keverednek. Az egyes karakterek valós, érdemi döntéseket hoznak, olyanokat, amiket a néző is átélhet a saját valóságában, és hozzá tömeges léptékben. Pusztán egy-egy meeting is tud alakulni elképesztő intellektuális érdekességgel, drámai erővel többféle – pl. értékesítés vagy compliance – kontextusban. A compliance-vonal amúgy is nagyon erős végig az egész sorozaton (mi több, a legnagyobb fordulatokat ez generálja, implikálja). Ahogy egyébként az életben is szokott lenni ilyen cégeknél. Más kérdés, hogy se benyelni, sem kiköpni nem szokott sikerülni, pláne csomó hibával, bűnnel, bénázással, kísérletezéssel megfejelten.
Az egész drámafelvázolás működőképes és működik: napról-napra felszínre hozva felemelkedéseket és bukásokat. Miközben a néző elgondolkodhat a sorinézés mentén mindennek precízen kirészletezett hatékonytalanságán, gyilkosan káros működésén. A sorozat mondandója tulajdonképpen egy nagyon komoly rendszerkritika a maga nehéz és komplex teljességében. A végső konklúzióm nem lehet más még e pozitív rész mentén se: az ember társas lény, ugyanakkor borzasztó pusztító erővel tud csak működni, lényegében perdöntően perspektíva nélkül, csak napról-napra.
45 Ipar (2020)
A sorozat fiatal felnőttek életét mutatja be, akik pénzügyekkel foglalkoznak és mindenre hajlandóak, hogy bebiztosítsák karrierjüket és jövőjüket. Egy befektetési banknál... több»
Szereplők: Freya Mavor, Andrew Buchan, Ben Lloyd-Hughes, Ruby Bentall, Colin McFarlane
