2021.02.15 20:52 Eastern79 Olvasottság: 540x
4

Fontos, hogy legyen egy jó cipőd

Nagyon vártam már, hogy láthassam Sung-hee Jo filmjét, bár kissé tartottam is tőle; mint kiderült, alaptalanul. Az ázsiai filmekkel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy az európai szemmel kissé bárgyú humoruk és a drámai szálak kommerszsége vagy éppen eltúlzása még mindig képes tönkrevágni egy egyébként jó filmet, jelen esetben azonban nem ez történt.

Kapunk egy klasszikus jó-rossz küzdelmet, aminek folyományaként hőseink elég nagy zűrbe keverednek, és miközben megismerjük a főbb karaktereket és motivációjukat, természetesen felbukkan az érzelmi szál is, ami – hála az égnek – (hatalmas pacsi a készítőknek) ezúttal nem az elcsépelt romantikus, hanem szülő-gyermek kapcsolat, és azon belül is az apa-lánya verzió. A film további érdeme, hogy sikerült megőrizni azt az egyensúlyt, aminek a megbontásától tartottam: nevezetesen nincsenek eltúlozva az érzelmes jelenetek, pedig néha az volt az érzésem, hogy inkább egy Disney produkciót nézek, ami valójában egy gyermek-szülő dráma némi sci-fi elemmel tarkítva, mivel ez a szál a leghangsúlyosabb a filmben.

Fontos, hogy legyen egy jó cipőd

Csak egy hajszálon múlt, hogy nem estek át a ló túloldalára, de amikor már úgy éreztem volna, hogy túl rózsaszín a sztori, mindig jött valami jó kis akció, poén vagy látványos űrcsata. És ezzel elérkeztünk a következő kellemes meglepetéshez. A látvány lenyűgöző. Rengeteg egyedi jármű, látványos harcok, hangulatos belső terek és külső helyszínek, jól felépített univerzum jellemző a történetre. Még a laposföld hívők is találhatnak kedvükre való helyszínt, de nem akarom lelőni a poént, mert spoiler lenne azok számára, akik még nem látták.

Nem mondom, hogy nem véltem hasonlóságokat felfedezni a nagy klasszikusokkal, például a hulladékfeldolgozó gyár erősen emlékeztet a Halálcsillagra, vagy a csapat harci robotja is megér egy misét, hiszen a humanoid gépezet R2D2-hoz hasonlóan az űrhajók külső burkáról (is) segíti hőseinket, igaz, ő lézer helyett high-tech szigonnyal teszi a dolgát, de éppen ezek miatt nem feltűnők ezek a pici "lopások", és igen eredetien vannak tovább- vagy újragondolva.

A színészek is nagyon jók, főleg a koreaiak, de európai társaik sem lógnak ki a sorból. Egyedül azt hiányoltam, hogy egyetlen ismertebb arc sincs a filmben, ami nyilván annak köszönhető, hogy a költségvetés jelentős részét a látványra fordították. Továbbá a "kötelező" furcsa idegen lényeket hiányoltam eleinte, de ahogy a történet kezdett kibontakozni, nem éreztem ezt akkora hibának.

Azt leszámítva, hogy eltolódik egy érzelmesebb irányba, és ezért a sci-fi oldala kicsit háttérbe szorul, az Űrsepregetők egy kifejezetten kellemes kalandfilm pazar látványvilággal és remek színészekkel, amelyből többek közt az is kiderül, hogy milyen fontos egy jó cipő.

akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi

A történet 2092-ben veszi fel a fonalat. A Föld pusztulásra van ítélve, a Győzelem névre keresztelt hajó legénysége pedig szorgalmasan gyűjti a szemetet az űrben abban a... több»

4